Bár sokáig úgy hihettük, a semmiből tűnt fel a HIV, nemrég sikerült nagyon is jól beazonosítani azt a forrást, ahol minden elkezdődött. Történetünk azért érdekes, mert közel száz évet utazunk vissza az időben, de az AIDS-t csak 1981-ben kezdték külön betegségként kezelni, holott már 1959-ben is…
A pornóra rá lehet függeni, ezt már megvizsgáltuk egyszer. Mindez azonban csak egy apró szelete annak a sok káros hatásnak, ami a rendszeres pornófogyasztót éri, sokszor anélkül, hogy önmagán észrevenné azokat. Pedig kihat nem csak rád, magadra, de a szexuális életedre, és ezekből fakadóan a…
Máig sem teljesen tisztázott, hogy Kolumbuszéknak sikerült-e Amerika felfedezésén túl a szifilisszel is gazdagítania az európai kultúrát, vagy netán a betegség korábban is jelen volt, és csak „várta” a pillanatot, hogy szabadjára engedhesse pusztító erejét. Egyre több bizonyíték utal arra, hogy az…
Philip Zimbardo, a börtönkísérletek koronázatlan királya mostanában a férfiak „elmacskásodásával” foglalkozik. A mai hiperérzékenységük a korral jár – mondhatnánk –, de Zimbardo felteszi a kérdést: Miért? Mert igaz ugyan, hogy most nincsenek háborúk, amikre folyton készülni kellene, s ezáltal az…
Először is pontosítanék: nem mindenhol ciki a szexről beszélni. Magyarországon, meg Európa nagy részén viszont ledöbbennénk, ha hallanánk, mi mindent művelnek Ázsiában. És nem azért, mert ők csinálják jól. Sőt, rettentő sok fiatal küzd szexuális zavarral Japánban, hogy csak egy példát említsek.…