Működik-e a PrEP, az AIDS elleni csodagyógyszer?

prep.jpg

Annak ellenére, hogy már több éve kapható, még nem igazán terjedt el a használata Magyarországon. Ennek többek között a jelenleg még igen magas árán túl az is, hogy nem minden orvos áll ki nyugodt szívvel a készítmény mellett, annak bizonyított hatékonysága ellenére sem. Jogosak-e a kétségeik? Egyáltalán mi ez az új szer?

Először is, nézzük a jelenlegi állást Magyarország HIV mezején: 2000 ember jár rendszeres kezelésre jelenleg, míg ’85 óta összesen 3000 beteget kezeltek. Évente mégis csak 8-10 ember hal meg AIDS-ben, mert az időben diagnosztizált fertőzés, és megfelelő kezelés mellett nagy eséllyel tünetmentes, hosszú életet élhet bárki anélkül, hogy a partnerének aggódnia kellene azon, hogy esetleg elkapja tőle a vírust. A módszer az, hogy a kimutatható szint alá csökkentik a szervezetben a kórokozók számát, így az nem képes terjedni az adott szervezeten belül, se átkerülni egy másikba.

Járványról nem beszélhetünk, bár a többi STD-vel egyre több beteg keres fel nemigyógyászt, ami alapján úgy tűnik, az óvszer használat trendje csökken és így az elkapás veszélye nő. (Vagy csak hirtelen elkezdtek működni a preventív programok, bár egyikre sincs konkrét bizonyíték.) Ha emellett belegondolunk abba, hogy a legoptimistább becslések szerint is a regisztrált betegek többszöröse fertőződött meg a tudta nélkül, okkal merülhet fel a kérdés, hogy mivel garantálható akkor a saját egészségünk?

Erre kínálna megoldást a Truvada, ismertebb nevén PrEP, ami kb. 92%-os biztonsággal akkor is véd, ha a partnerünk HIV-pozitív. Jelenleg 145000 forintba kerül a havi adag (bár fele ennyiért is lehet hasonló készítményt kapni), a szedése pedig szigorú szabályokhoz kötött: három havonta kötelező HIV szűrésre járni, valamint ugyanennyi időközönként az egyáltalán nem veszélytelen mellékhatások meglétét ellenőrizni. Utóbbiak százból 1-10 embernél jelentkeznek, a tünetek között alvási nehézségek, kiütéseket találunk, de előfordulhat májmegnagyobbodás, tejsav acidózis (amikor túl sok gyűlik fel a vérben) is.Cukorbetegeknek szinte mindig, a terhes nőknek pedig kifejezetten tilos a szedése.

stopstd-blog-banner2_1680261368.png

Ezen felül nem véd az olyan, a HIV-nél jóval gyakoribb nemi betegségek ellen, mint amilyen a HPV vagy a klamídia és nem képes fogamzásgátlásra sem. A használatának (a kontaktust megelőző) ideje szintén szabályozva van és nagyon is sokat számít az, ha akár csak egyszer elmarad a beszedése. 

Ezzel szemben ott az óvszer, ami olcsó, csak ott és akkor kell használni, egyéb vesződés nincs vele. Véd szinte minden ellen a fentiek közül, az STD fertőzöttek száma viszont így is egyre emelkedik. Az aggódó orvosok kérdése csak ennyi: ha az óvszer használatot nem sikerül betartani, mi garantálja, hogy a PrEP-et be fogják?

A HIV és megannyi más fertőzés legfőbb ismertetőit itt találjátok.

Szerző: Csősz Roland