Sok tévhit kering a homoszexualitással kapcsolatban. Manapság, mikor egyes országokban engedélyezni kezdték a meleg házasságot, talán még több társadalmi vitát gerjeszt a téma. Most nem ez a célunk, viszont nem érdemes elfelednünk, hogy a világ nem állandó, így az LMBT se volt mindig annyira elfogadott/elutasított, mint manapság.

Mint mindig minden, ez is a görögöknél kezdődik: kevésbé hirdetik, de azon felül, hogy esetleg a katonákat várta otthon egy feleség, különösen nagy megtiszteltetésnek számított például egy hadvezérrel hálnia. Ez nem feltétlen jelent poligámiát, sem azt, hogy mindennapos lett volna a férfiak közti szexualitás, de tabu helyett kifejezett érdem volt ilyenben részesülni.

Viszont nem csak az európai történetben volt jelen, hanem az arab területek nagy részén is. Sőt, 1858-ig nem is volt szabály, ami tiltotta volna. A homofób világlátás a kereszténység bekúszásával kezdett elterjedni, a viktoriánus hódítások hatására. Ennek ellenére ma is több muszlim hívő gondolja úgy, hogy Mohamednek nemhogy baja nem volt, de kifejezetten támogatta a meleg kisebbséget. Az egyszerűség kedvéért viszont ugorjunk vissza a kezdetekhez, ahol olyan dolgokat találunk, amikre a vallás mai formái alapján talán nem is gondolnánk.

A görögöknél kezdődött, az araboknál folytatódott a fiatal fiúkkal hálás – mai szemmel különös, ámde – gyakori szokása. A szerepek közti különbséget nem annyira a kor, mint inkább az határozta meg, hogy egy illetőnek van-e szakálla vagy nincs. Egyébként arról a Koránban sincs szó, hogy a Paradicsom szüzei csakis nők lehetnének, a fiúk ugyanúgy a szolgálatukra várnak.

Onnantól viszont, hogy valaki szakállat növesztett, ergo férfivá érett, ő maga élvezhette fölényét a szakáll nélküliekkel szemben. Persze nem csak velük, hanem nőkkel, prostituáltakkal is. A társadalom részéről ez teljesen elfogadott volt, legalábbis az elit körökben. Az iráni történész Afsaneh Najmabadi is arról ír, milyen előítéletmentesen közlik a Szafavidák krónikásai a sahok, vagyis a vezető osztály szexuális életét.

Előítélet legfeljebb azokat érhette, akik felnőtt koruk ellenére is levágták szakállukat, mert továbbra is szerettek volna tetszeni a többi férfinak. Egyes kutatók feltételezik, hogy ezek az emberek esetleg transzneműek lehettek. De még így is, nekik is megvolt a helyük a társadalomban, gyakran szolgáltak próféták alatt.

A leszbikus nőket viszont már a 16. századtól büntették, ha egymással háltak. Kúrálni is próbálták persze “betegségüket”, a javallat fürdés volt, bár mivel a férjek féltek, hogy a fürdőkben mégiscsak egymással hálnának az asszonyaik, igyekezték korlátozni a “gyógykezelések” számát. A tizedik századig viszont még kifejezetten ünnepelték a nők házasságát, erről számos irat fennmaradt. Az akkori orvosok a görögökhöz hasonlóan a női nemi szerv különös „viszketésében” keresték az okot, hogy mitől válhat valaki leszbikussá.

A homoszexualitást ők tehát másképp élték meg. Nem elsősorban az azonos neműek szerelméről, mint inkább a patriarchizmusról szólt: “pénzem van, tehát hálhatok akárkivel”. Ez a felfogás meglehetősen elterjedt volt több, talán kissé túlidealizált ókori világban, mint amilyen a perzsa vagy akár a görög is volt.

A nemi betegségek e korokban is jelen voltak, de az a forrásaink alapján nem jelenthető ki, hogy a meleg kapcsolatok miatt terjedt volna el bármelyikük. Ez napjainkra is igaz, szexuális orientációdtól függetlenül elkaphatod szinte bármelyik nemi betegséget. Itt olvashatod el, hogy mit tehetsz ellene.

 Szerző: Csősz Roland