A szexuális úton terjedő betegségek nem válogatnak: nőket és férfiakat, szegényeket és gazdagokat egyaránt érint a veszélyük, a gyógyításuk pedig sok esetben pusztán tüneti kezelésből és olyan antibiotikumokból áll, amik egyre kevésbé lesznek alkalmazhatók a jövőben. Az oltásellenesek szerint…
Volt már szó arról, hogy mi a helyzet a nagyvilágban – elég riasztó, de arról még nem beszéltünk, hogy mi a magyar STD helyzet. Elvileg jól állunk, Európa sem olyan tűnik olyan fenyegetőnek, mint a világ többi fele, de ez nem jelenti, hogy a veszély minket elkerülne. Sőt, pont a korábbi eredmények…
Okos a telefonunk, okos a tévénk, okos a mosógépünk és okos a hűtőnk. Okos a vasalónk, de még a vasalódeszka is. Okosodik mindenünk, ami azt jelenti, hogy mindenünk készen áll arra, hogy random cégek tudjanak meg mindent az intim szokásainkról. És ha már intim, akkor nyilván nem maradhat ki a szex…
Legutóbb főleg a női oldalt pedzegettük, most azonban a férfiak panaszain a sor. Nem árulunk zsákba macskát: a lelki folyamatok mindkét nemnél egyformán rányomhatják bélyegüket az ember szexuális életére, akár egy életen át. A kérdés az, hogy felismerjük-e ezt vagy pusztán a tünetek orvosolásával…
Mindenekelőtt tisztázzuk: a következőkben valószínűleg sokan fognak magukra ismerni. Ha te is egy vagy közülük, nem kell kellemetlenül érezned magad, ne gondold cikinek a problémádat. Ha korábban nem is gondoltad volna, hogy a gond létező és ráadásul még kezelhető is, akkor most itt az idő, hogy…