Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

STOP STD! Felelős szex – társadalmi felelősségvállalás kampány

STOP STD

Ady halálát szifilisz okozta, de nem abba halt bele

ady.jpgAdy Endrét hazánk egyik legnagyobb költőjeként tartjuk számon mind a mai napig, pedig már több mint 140 éve született. Persze nem ő az egyetlen, aki viszonylag (vagy épp nagyon) fiatalon kibontakoztathatta tehetségét, de Ady 41 életéve önmagában is kellőképp kalandos volt – és többek közt ez okozta a korai halálát. Így történhetett az is, hogy bár szifiliszes volt, mégsem ebbe halt bele. Viszont ez okozta a halálát. Bonyolult? Rögtön érthetőbb lesz, ha átgondoljuk, miként élte mindennapjait.

Tovább olvasom

Evéssel a nemi betegségek ellen?

eating-bananas-for-breakfast-is-bad-for-you.jpgA szexuális úton terjedő betegségek nem válogatnak: nőket és férfiakat, szegényeket és gazdagokat egyaránt érint a veszélyük, a gyógyításuk pedig sok esetben pusztán tüneti kezelésből és olyan antibiotikumokból áll, amik egyre kevésbé lesznek alkalmazhatók a jövőben. Az oltásellenesek szerint viszont akad egy-két egyszerűbb trükk, ami bárki számára elérhető, a legtöbben mégse gondolnánk, hogy ilyesmi is segíthet az STD-k elleni harcban. Meglepő módon csak félig tévednek.

Tovább olvasom

Milyen a magyar STD helyzet?

std1.jpg

Volt már szó arról, hogy mi a helyzet a nagyvilágban – elég riasztó, de arról még nem beszéltünk, hogy mi a magyar STD helyzet. Elvileg jól állunk, Európa sem olyan tűnik olyan fenyegetőnek, mint a világ többi fele, de ez nem jelenti, hogy a veszély minket elkerülne. Sőt, pont a korábbi eredmények többszöröződése figyelhető meg.

Tovább olvasom

BDSM – Épít vagy rombol?

bdsm.jpg

A visszajelzéseitek alapján néhány dolgot érdemesnek tűnik tisztázni a BDMS kapcsán – ami bár nem valamiféle szexuális úton terjedő betegség rövidítése, sokan vélekednek róla úgy, mint egy szintén szexuális, de ezúttal lelki torzulás, s mint olyan, az egész egy, az egészséges szexualitással szembenálló jelenség. A téma azért is jelentős, mert a fogalmat különösen sokat emlegették az utóbbi időben egy-két mozifilm kapcsán, s félő, hogy emiatt téves kép alakult ki az e téren kevésbé jártasoknál.

Tovább olvasom

Shakespeare halálos betegsége

shakespeare1.png

Legyen bár világhírű költő és drámaíró, már William Shakespeare (1564-1616) puszta létezését is sokan vitatják a ma ismert formában, hiszen igen keveset tudunk az életéről. Az ebből fakadó kétségek hozadéka az is, hogy egyesek szerint nem is egyetlen ember írta az összes, nevéhez köthető művet. Ha azonban e feltételezéstől elszakadunk és csak a biztosabb adatokat nézzük, akkor annyi bizonyosnak tűnik, hogy az „avoni hattyúnak” is meggyűlt a baja a nemi betegségekkel.

Tovább olvasom
süti beállítások módosítása