Bár még csak bemelegítettünk, az előző cikk iránti érdeklődés máris azt mutatja, hogy nagyon is érdemes foglalkozni a témával. Miért vagyunk monogámok? Talán a nemi betegségek elkerülése vagy a nyersanyag hiány miatt? Meglehet. De mi van akkor, ha ez nem az alakuló emberi társadalmakból fakad, hanem már a legelső természeti ember is az egynejűség mellett döntött?

Hogy evolúciósan is rátekintsünk a témára, először is érdemes megfigyelni, hogy vajon a ma élő állatok hogyan választanak párt? Átmeneti vagy élethosszig tartó kapcsolatot alakítanak ki? Hány partnerük van?

Az egyik legegyértelműbben monogám állatcsoportot a madarak alkotják, kiegészülve, nos, a csótányokkal. Ezzel szemben az emlősök közel 4000 fajából csupán 5% marad meg egyszerre egy partnernél. Ilyenek például a farkasok, hódok vagy szurikáták. Ez azért nagyon érdekes, mert ha csupán azt az ösztönt vennénk figyelembe, ami a hímeket a lehető legtöbb utód „termelésére” készteti, a monogámia őket is akadályozná ebben.

Viszont nem csak egy szempontból kell vizsgálnunk a természetet: ne feledjük, hogy az állatok nem békében élnek egymással, gyűjtögetők és vadászók közt állandóan dúl a háború, és még fajon belül is rendszeresen akadnak csatározások. E számtalan veszélytől pedig valahogyan meg is kell óvni nem csak az utódokat, de az őket világra hozó nőstényeket is. Ha egy hímnek több ilyen nőstényre kell vigyáznia, mégis hogy tudná garantálni mindannyiuk épségét? Azon túl, hogy ennek igen kicsi az esélye, azzal, hogy egyetlen partnerhez ragaszkodik csupán, elkerüli azt a plusz fenyegetést, hogy egy másik hím megtámadja, hiszen nem kell tartaniuk attól, hogy ugyanazzal a nősténnyel többük is párosodna, mindenkinek van saját választottja. Sokkal egyszerűbb és biztonságosabb egyetlen nőstényt védeni, és többször utódot nemzeni, mint egyszerre letudni az egészet.

Vannak azonban kutatók, akik szerint ez megint csak helyszín és ellátmány függő. Ha olyan környezetről van szó, ahol kevés a táplálékforrás, és csak elszórva találni egy-egy nőstényt, akkor ott általában monogám kapcsolata van az állatoknak. Amikor viszont mindenből van bőséggel, akkor egyre kisebb az esélye, hogy ténylegesen ragaszkodnának egyetlen partnerhez.

Emberiség, nem ismerős ez valahonnan? Van még tovább is!

Amikor egy nőstény vemhes lesz, több tápanyagra lesz szüksége, amit a hím segít neki beszerezni. Ezzel azt is eléri, hogy a vetélytárs nőstényekkel kevesebbet foglalkozzon a hím, akikre amúgy féltékenyebbek is a monogám „kapcsolatban” élő állatok, mint poligám társaik.

A monogámia ezen megjelenése az állatoknál ugyanakkor nem egyenlő azzal, hogy ténylegesen egész életüket egyetlen partnerrel töltenék. Egyszerre valóban nem gondoskodnak többről, viszont nem is tesznek egymásnak kimondatlan esküket a jövő tavaszra vonatkozólag. Ez azért fontos, mert akad egy harmadik elmélet is, miszerint a monogámia esetleg amiatt alakulhatott ki, hogy a hímek is segítsenek az utódok nevelésében, fenntartásában. Ez azonban, mint kiderült, aligha játszott szerepet, mert ez már tényleg csak az életre szóló kapcsolatoknál várható el.

Így jutunk el végül az emberhez, akinél egyértelműen megfigyelhető, hogy az óriási agynak megfelelően nagyon sok tápanyagra van szüksége a babának már születés előtt is, de utána is, mivel nagyon hosszú ideig nem képes még magáról gondoskodni, így tovább védtelen. Ebből aztán egyértelműen következik, hogy ha a férfi valóban szeretné, hogy utódja tovább vigye genetikai állományát, meg kell maradnia a nő mellett, és támogatni őt, illetve leszármazottjait egyaránt.

Ugyanakkor ez az elmélet ellentmond annak a vágynak, amivel az előző cikkünket is kezdtük: miért vágynak oly sokan poligám kapcsolatra? Még sincs evolúciósan belénk programozva a monogámia? Talán a monogámia nem egy természetes folyamatként ivódott bele a természetünkbe, hanem csak láttuk az előnyeit és így a legtöbben eltanultuk a használatát? Kissé sarkítva, de épp úgy, mint az olvasást, búvárkodást, vagy akár a wc papír használatát. A kérdés az inkább, hogy ez a tanulás megérte-e az árát?

Cikksorozatunk következő részében azt vizsgáljuk, valóban monogám-e a nyugati társadalom, vagy csak annak mondja magát? Addig is, kérjük látogass el weboldalunkra, mert van egy másik fontos üzenetünk is a számodra.

Szerző: Csősz Roland