Gyerekszáj: a 15 legviccesebb tévedés a szexről

gyerekszaj1.jpg

Egy utolsó körre még visszatérünk a szexuális tévhitekhez, mert kutakodás közben annyi vicces történettel találkoztunk, hogy nem mehettünk el a legjobb témakör mellett: milyennek képzelték a mostani felnőttek gyerekként a szexet? Ezúttal néhányat már kommentálni sem tudtunk, annyira jók.

  1. Egy vallásos családban nevelkedő gyerek azt hitte, Isten termékenyíti meg a nőket.
    Kiderült, hogy az apja azt mondta neki egyszer, hogy a gyerekek isteni áldások. Később volt egy felvilágosító beszélgetése a szüleivel, és a kettőt összekötve ezt az elméletet rakta össze.
  2. A szex tulajdonképpen egymás fenekének csókolgatása.
    Valószínűleg a gyerek látta a szüleit orálisan szexelni a félhomályban, ezt a sztorit sokszor hallottuk már vissza.
  3. Vagy ha nem, akkor szájon csókolás, egészen addig, míg a felek egyike nyögni nem kezd.
    És aztán? Tudni akarom, mi jött volna aztán!
  4. A férfiaknak csak két gyerekük lehet, mert két heréjük van.
    Ez már önmagában aranyos, de ha még hozzátesszük azt is, hogy a kitalálója elárulta ezt egyszer egy barátjának, akiknek még két másik testvére is volt! Biztos volt benne, hogy az anyukája megcsalta az apukáját, mert csak így lehetséges három gyereket szülni.
  5. Az intim betétek arra jók, hogy a nők bárhol és bármikor pisilhessenek.
    Ezt egy kislány mondta, miközben az apukájával épp egy betétekről szóló TV reklámot néztek. Utána volt egy kis beszélgetésük.
  6. A fogamzásgátló tablettát a vaginába kell helyezni.
    Ez a tévhit úgy derült ki, hogy az illető lány visszament panaszkodni a gyógyszertárba, hogy folyton kiesik.
  7. Fogamzásgátlót nem csak a lánynak, hanem a fiúnak is szednie kell.
    Feltűnt a lány orvosának, hogy a kelleténél gyakrabban írat fel vele újabb adagot, ezért rákérdezett, hova lett két hét alatt a havi adag.
  8. Többen is hitték, hogy ha egyszerre veszik be az összes tablettát a lányok, akkor sose lesznek terhesek. Mások úgy hitték, elég szex előtt egyet bevenni, nem kell minden nap.
    Még szerencse, hogy ott a tájékoztató.
  9. A pénisz olyan, mint az unikornis szarv.
    Egy kislány 3-4 éves korában látta az apukája péniszét, ami igencsak beégett az emlékezetébe, ám az az évek során annyira megváltozott, hogy 16 éves koráig úgy képzelte, az unikornisok fején és a fiúk lába közt pontosan ugyanolyan „szarv” van.
  10. „A péniszed még nőni fog” mondatot valaki úgy értelmezte, hogy még több pénisze fog nőni, és nem a már meglévő lesz nagyobb.
    Kissé megijedt a lehetőségtől.gyerekszaj2.png
  11. A heregolyók a péniszen belül vannak, és nem azon kívül.
  12. Egy kislány azt hitte, azonnal terhes lesz, amint először menstruál, és hogy az apa az aktuálisan hozzá legközelebb ülő fiú lesz.
    Épp a Notre Dame-i toronyőr mesét nézte moziban, mikor megtörtént az eset, és utána sírva vitték haza szülei, mert attól félt, hogy az apa Quasimodo és hogy csúnya gyereke lesz.
  13. Egy kissrác azt hitte, a meleg férfiak úgy szexelnek, hogy valahogyan összecsomózzák a péniszüket.
    Szóval a homoszexualitásról sem ártana részletesebb ismertetetést tartani.
  14. A szex az, amikor a fiúk méhecskének öltöznek, a lányok meg virágnak.
  15. Az ikrek úgy fogannak, hogy a szülők gyorsan szexelnek egymás után kétszer, majd miután ettől a gyerek túl nagyra nő anya pocakjában, valami gyógyszert vesz be, amitől a gyerek két kisebbé válik.

Nektek volt hasonló elképzelésetek a szexről kisgyerekként? Írjátok meg kommentben idelent, vagy Facebookon.

Ha kételkednél saját tudásodban, weboldalunkon tájékozódhatsz a biztonságos szex minden feltételéről.

Szerző: Csősz Roland