Szülői szexuális felvilágosítás, II. rész

A kihagyhatatlan témák

szf2.jpg

Legutóbb már volt szó arról, hogy a fiatal és idősebb szülők egyaránt elronthatják a Nagy Beszélgetést azzal, hogy egyáltalán meg akarják tartani. Rengeteg dologról kellene beszélni, már csak ezért sem érdemes nekiugrani. Hacsak nincs rá két teljes napunk, hogy átrágjuk egyhuzamban, és a gyerek egész életében internettől, könyvektől és emberektől távol élt. Reméljük, egyik sincs így.

Szóval érdemesebb inkább fokozatosan adagolni az infókat, részben kérdésekre válaszolva, részben pedig tudatosan közölve, egyszerű beszélgetések során. Akárhogy csináljuk is, mindenképp fontos, hogy a szülő maga is tudja, mit érdemes már tudnia egy kiskamasznak – listába szedtük hát a legfontosabbakat.

  1. Tisztálkodás OTT is. Ezt lehet, hogy nem is kell külön magyarázni a gyereknek, mert kezdettől így neveltük, de azért csak erősítsünk rá bátran: kamaszkortól különösen fontos a nemiszervek tisztán tartása. Azt is elmondhatjuk, hogy azért,
  2. mert vannak betegségek. Bizony, a felvilágosítás témakörébe tartozik az is, hogy a nem tartjuk magunkat odalenn is tisztán, akkor abból baj lehet. Ahogy abból is, ha olyan ember nemiszervéhez érünk, aki nem tartja tisztán. Ez bár nem írja le teljesen az STD-t, viszont egy kiskamasznak, aki vélhetően rég túl van már méhecske-virág meséjén, kellő magyarázatot adhat.
  3. A betegség ellen viszont lehet védekezni. Ennek legjobb módja a kondom, aminek leírása már mélyebb vizekre visz, de ha erre is vevő a gyerek, akkor az óvszeren túl el lehet magyarázni
  4. a kamaszodással járó testiváltozásokat is, fiúk és lányok oldaláról egyaránt. Nyugodtan ide lehet kötni a tisztálkodást is.
  5. Testkép. Sok szülő elfelejti, mekkora gondot okoz egy kamasznak az, hogy nem tudja önmagát elfogadni. Nem szabad csak legyinteni rá, érdemes már kicsi korától elfogadóan közeledni a gyerekhez, megtanítani neki, hogy szeresse a testét, bármilyen is. A kamaszoknak a különféle változásokhoz így könnyebb lesz majd hozzászokniuk, és valószínűleg kisebb trauma lesz nekik az is, ha mondjuk nem az általuk vágyott méretekkel áldja meg az anyatermészet.
  6. Talán meglepő, hogy még csak most jutottunk el egy szexuális felvilágosítás során oda, hogy a közösülésről is szó legyen, de ha rögtön ezzel kezdünk, akkor könnyen lehet, hogy a gyerek csak legyint, és a többit már meg sem hallja. A szexszel kapcsolatban nem is feltétlenül kell a behatolást részletesen leírnunk, habár a megtermékenyítésbiológiai folyamatát már érdeklődőbben fogadhatja a gyerek. Viszont van ezen túl egy hasonlóan jelentős pont, amit érdemes minél többet hangsúlyoznunk:
  7. Intimitás. Akár fiú, akár lány az illető, érdemes elmagyaráznunk, hogy a szexualitás nem csupán egy testi dolog, de érzelmileg is jobban összeköti a két felet, ha nemi életet élnek, és ez az élvezeti értéken is nagyban módosít. Szerencsésebb esetben még arra is nyugodtan rákérdezhetünk, hogy került-e már annyira közel valakihez, hogy szóba kerüljön a lefekvés. Nyilván tarthatjuk korainak is még, de tiltás helyett jobb olyan intéseket tenni – például kapcsolat mélységéről vagy a szüzesség elvesztésének érzelmi hatásáról beszélgetni – amik alapján a gyerek kezében marad a döntés a saját szexuális életével kapcsolatban, még ha kissé irányítjuk is azt.
  8. Családtervezés. Bár valószínűleg tudja, hogy a gumi "gyerek ellen is jó", a tabletták és abortusz részleteit, pláne kockázatait a fiatalok már annál kevésbé szokták ismerni. Történetekkel mesélve lehet a legjobban érzékeltetni, hogy milyen helyzetekben lehet esetleg megoldás az abortusz, mások szerint viszont ez is gyilkosság. Meg lehet kérdezni, ő hogyan és mikor képzeli el, hogy családja lesz? Egyszerűen adják magukat a jobbnál jobb beszédtémák, csak érdekes sztorikként kell tálalni őket!
  9. Homoszexualitás. Előbb-utóbb úgyis találkozik vele a gyerek, mert közel sem olyan ritka jelenség, mint azt általában gondolnánk. Ezzel nincs is semmi baj, és pont ezt érdemes megtanítani a gyermeknek is: hogy vannak fiúk, akik inkább fiúkhoz vonzódnak, és a lányoknál is megvan ugyanez. Nekik máshogy lehet csak gyerekük, ezt is részletezhetjük. Viszont ne felejtsük el hozzátenni, hogy ugyanúgy lehet velük barátkozni, mert nem fognak rájuk ugrani.

Akármelyik témát hozzuk is fel, legyen alap az, hogy ez nem egyirányú oktatás, hanem beszélgetés. Ha ezt betartjuk, nem csak büszkék lehetünk, hogy bátorságunkkal kilógunk a hétköznapi szülők közül, de még a gyermekünkkel is sikerül mélyíteni a bizalmat és a kapcsolatunkat.

Ha gyermeked egészségéért aggódsz, olvass utána, milyen szexuális úton terjedő betegségeket lehet ma elkapni, és mit tehettek ellene!