A női óvszer előnyei és hátrányai

noiovszer.pngKezdjük talán azzal, hogy mit is jelent egyáltalán a női óvszer. Most részletesen is ránéznénk, mivel különbözik „hagyományos” társától. Mégpedig azért, mert a női óvszert épp a hímvesszőre tervezett változat problémáira jelenthet megoldást, de más kompromisszumokért cserébe.

A női óvszer latex, akár a mindenki által ismert gumi. Nevéből eredően a hüvelybe kell felhelyezni, ezzel viszont máris elérünk a szex egy sarkalatos pontjához: míg a férfiak esetében a felhelyezés aktusa megbonthatja a spontaneitás ritmusát, addig a hölgyek már előre felkészülhetnek, az ő esetükben ugyanis az óvszer akár nyolc órával az aktus előtt felhelyezhető. Ez azonban nem jelenti, hogy egy újabb védelmi vonalat jelentene a hagyományos óvszer mellett – az óvszer egy vagy-vagy szcenárió, csak a döntés van a pár kezében, hogy melyikük nemi szervére helyezve védekeznének. A kiszakadás veszélye miatt viszont nemcsak hogy tilos egyszerre gumit húzni mindkét félnek, de emellett a többkörös együttlétekkor is újat és újat kell felhelyezni. Az anyaga pedig nagyon hasonló a hímvesszőre helyezendőhöz, így a használat során egyre gyengül az anyag is, tehát a kiöblítés itt sem opció, mert az is kiszakadáshoz vezethet.

Na de miben tér el akkor igazán?

Eltér például – értelemszerűen – az alakja, aminél azt kellett megoldani, hogy előre felhelyezhető legyen, utána pedig ne csússzon ki, vagy éppen be. A megoldás a végeken elhelyezett gyűrű: a méhszáj oldaláról a kisebb gyűrű az óvszert belülről határolja, ide gyűjti a spermát. Másik oldalon pedig a hüvelybemenetből kissé kiálló gyűrű azt akadályozza meg, hogy aktus közben a súrlódás ne tudja magával rántani – vagyis például ne tapadjon a hímvesszőre. Amire leginkább oda kell figyelni, az egyfelől felhelyezéskor a megcsavarodás elkerülése, másfelől pedig hogy a behatolás valóban az óvszeren belül történjen és ne mondjuk mellette. A kérdés ezek után adott: miért lenne jobb ez mint a hagyományos?

A spontaneitás megszakítása mellett a változatosság is érv lehet, ugyanakkor azt senki sem állítja, hogy tényleg jobb lenne. Inkább ízlés kérdéséről van szó, mert például a hölgyeknek komfortosabb lehet a piros betűs napokon ilyet használni. Emellett elkerülhető az is, hogy a sunyibb férfiak esetleg észrevétlenül levegyék a gumit saját élvezetük növelése érdekében, valamint akármilyen hasonló is az anyaga, mégsem okoz irritációt a latexre érzékenyeknek.

Cserébe azonban drágább és kevesebb helyen kapható – leginkább gyógyszertárban, illetve drogériákban, vagy szexuális segédeszközöket árusító üzletekben. A hölgyek egy része problémásnak találja a felhelyezést ugyan, mások viszont pont hogy élvezik azt, hogy kezükbe kerül a védekezés lehetősége és felelőssége. Mi sem állítjuk, hogy mindenkinek való, viszont a nemi betegségekkel szembeni védekezésben épp annyira hatékony mint a hagyományos óvszer, így a kísérletező kedvűeknek bátran ajánljuk.

 Az óvszereken túl azonban más módon is pezsdíthetitek a szexuális életetek, ha közben a védekezésre is figyelnétek. Ismered például a nyalókendőt?

Szerző: Csősz Roland