Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Meddig lehet növelni a péniszt?

2020. január 30. - Csősz Roland

penis-meret.jpgA kérdés úgy tűnik, független attól, kinél meddig tart a kamaszkor. Azt persze mindenki természetesnek veszi, hogy ebben az időben hossz, vastagság és így a kerület egyaránt változik, viszont akadnak azért olyan férfiak, akiknek a húszas éveik elején is még tart a növekedés, noha már a pubertás egyéb „tünetét” rég kinőtték. De mit tehetnek azok, akiknek csak az a pár kamasz év jutott?

A hímvessző növekedése nyolc és tizennégy éves kor között bármikor megindulhat, de négy évnél tovább aligha tart. Tizennyolc éves korára a legtöbb férfinál lezárul mindemellett a herék növekedése, a nemi szőrzet megjelenése, és persze gyakoribb az erekció, ejakuláció, akár éjszaka is előfordulhat.

Hogy ez a növekedés hol ér véget, az nem bejósolható előre, noha sok tévhit kering a neten arról, miképpen lehet a végeredményt gatyába nyúlás nélkül is felmérni. Az egyik legnépszerűbb a cipőmérettel való összehasonlítás, de van, aki szerint a kézzel érdemes összevetni. Izgalmas vizsgálat lehetett mérőszalaggal az emberek különféle testtájait sorra lemérni, de a lelkes önkénteseknek köszönhetően ma már tudományos tény, hogy a fentiek közt semmilyen összefüggés nincs. Hasonlót reméltek találni az ernyedt és a merevedéskori állapotok között, de az is mindenféle alapot nélkülözött, többek között azért, mert az ernyedt állapotot kismillió dolog tudja befolyásolni, többek között a környezet hőmérséklete is.

A férfiaknak jelentős részének van egy kimondatlan feltételezése is: azt gondolják, a partnerük örülne, ha a péniszük nagyobb lenne. Egész pontosan 55%-ot mértek saját elégedetlenségük tekintetében, míg ugyanebben a kísérletben a hölgyek 85%-a volt elégedett partnere paramétereivel. A vágyottnak hitt méretek általában jelentősen eltértek attól az átlagtól, amihez a hölgyek hozzászokhattak már: a kb. 13 centi hosszú, körméretben 11 és fél körüli nemi szerv látványához.

Valószínűleg az egész feltételezés, hogy nagyobbra vágyna bárki is, abból ered, hogy minél hosszabb a pénisz, annál nagyobb a nő kielégülése. Az ideális péniszről alkotott képzetről már írtunk itt, abból is kiderült, hogy valóban lehetnek reményei a hölgyeknek, de az nem a hosszra, mint inkább a körméretre, vagyis a vastagságra vonatkozott. A kielégülést viszont nem ez határozza meg, megfelelő kapcsolati intimitás, kommunikáció hiányában, de akár hangulattól függően is jelentősen eltérhet a végkifejlet.

Akik mégis pénisznövelésben reménykednének – elég sokan vannak, mert az egyik leggyakoribb téma átverős online hirdetések közt –, azoknak bizonytalan hírrel tudunk szolgálni: akadtak már szerek, amik állítólag hatottak a hosszra, de a lényegesebb elemre, a körméretre biztosan nem.

Ha már sem a gyakorlat, sem a tabletta nem segít, leginkább arra lehet még törekedni, hogy abból hozd ki a maximumot, amid van. Például mindig tartsd egészségesen. Ez persze jóval túlmutat az alapvető higiéniás szabályokon

A bejegyzés trackback címe:

https://stopstd.blog.hu/api/trackback/id/tr9015438474

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.