Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

"Húsevő" nemi betegséget találtak a briteknél

2019. december 16. - Csősz Roland

husevo.jpgEgy "húsevőként" elhíresült, fekélyt okozó szexuálisan terjedő betegséget találtak egy brit nő nemi szervein. A ritka fertőzésről nem véletlenül nem hallottunk még túl gyakran. Általában ugyanis a trópusi országokban fordul elő, de mint tudjuk, a globalizált világ mellett az éghajlatváltozás is kihat a kórokozók nagyobb elterjedésére. Mindezidáig azonban egyetlen hasonló esetettel sem találkoztak még Nagy-Britanniában.

A pontos esetről nagyon keveset tudni, elsősorban a beteg adatainak védelmében. A hölgy 15 és 25 év közötti és az elmúlt másfél éven belül állították fel a diagnózisát Southport városában. A talált fertőzésnek rengeteg nevet adtak már, de legtöbbször donovanosisnak rövidítik, és egy Calímmatobacterium granulomatis nevű baktérium terjeszti. A tudományosan granuloma inguinale-nek nevezett STD-t (szexuálisan terjedő fertőzést) általában a fejlődő országok sajátjának tekintik. A betegség sokszor kezelés nélkül marad orvosi segítség hiányában, illetve az egészségügyi személyzet is könnyen összekeverheti a tüneteket a szifilisszel.

A betegség során fekélyek keletkeznek, amik kezdetben fájdalommentesek ugyan, de végső soron a külső és belső szöveteket egyaránt pusztítja, vérzést és nyálkás váladékozást okozva. A donovanosisban szenvedőknek ráadásul más betegséggel való megfertőződésre is megnő az esélyük. A betegségnek négy típusa van, amik csak abban térnek el, hogy milyen jellegű fekélyek keletkeznek.

A fertőzés kétszer gyakoribb férfiaknál, és nem csupán szexuálisan adható tovább, de a HPV okozta kondilómákhoz hasonlóan a sérült terület érintésével is. A betegség a fertőződéstől számított egy és tizenkét hét között már megmutatkozik a genitáliákat érintő tünetekben, de antibiotikum kúrával teljesen gyógyítható. A kezelést pedig érdemes minél előbb megkezdeni, hogy elkerüljék az izmok és a bőr elhalását. A donovanosist korábban Indiában, Guyanában, Brazíliában és Új-Guineában ismerték, de már felbukkant Ausztráliában és Dél-Afrikában is.

A nemi betegségek elkapásához nem kell egzotikus helyekre menni vagy promiszkuis életet élni: kisebb-nagyobb nemi betegsége bárkinek lehet akár láthatatlanul is, de az nem jelenti, hogy neked nem jelent majd nagy problémát. Hogy biztosan elkerüld a veszélyeket, használj mindig óvszert, önmagad egészségét pedig letesztelheted egy STD-szűréssel.

A bejegyzés trackback címe:

https://stopstd.blog.hu/api/trackback/id/tr7715353770

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Visceroid 2019.12.16. 19:48:54

Ja értem. Az "éghajlatváltozás" átfújta ezeket a csúnya bacikat Afrikából Angliába. Nem pedig a kedves ellenőrizetlen migrácsok vitték be. Az lehetetlen. "A hölgy 15 és 25 év közötti", a képen pedig egy fehér hölgy van, tehát megint ezek a fehér nők kefélnek össze-vissza. Hogy egyem azt a fehér májukat.

Dread Naughty 2019.12.16. 22:46:01

"A donovanosist korábban Indiában, Guyanában, Brazíliában és Új-Guineában ismerték, de már felbukkant Ausztráliában és Dél-Afrikában is."

Tessék, hatot találhattok, hol járt rá a kis kurva a csokifaszra...

Örömhernyó 2019.12.17. 01:24:26

30+ szexpartner (ebben a csoportszexek is benne vannak) után is egészséges vagyok. Néha használtam óvszert, sokszor viszont nem. Én elhiszem, hogy terjednek ezek a betegségek, de valahogy Magyarországon, Amerikában, Ázsiában szexelve nem kaptam el soha semmit. Pedig volt olyan csajom, aki előttem arabozott, és itt nem az arab nyelvtanulásra kell gondolni.
Szexért sose fizettem, talán ez is segített elkerülni a veszélyesebb partnereket, de sajnos a magyar nők közt rengeteg van, aki csak buliból dug migránsokkal. Simán van annyi partnerük, mint egy prostituáltnak. Megbízni egyikben se lehet. Több partnerem szűz volt, vagy kevés partnerrel rendelkezett megismerkedésünk előtt.
Igaz pár éve monogám vagyok, ha lesz új nő az életemben, azt a jelenlegi hölgy partneremmel közösen fogjuk élvezni, ma már szerintem sokkal óvatosabban mártogatnám a farkam, mióta a migráció kontrolálatlanná vált, bármit el tudok képzelni. A magyar nők különösen nagy ribancok sajnos, egy koszovói, afgán, iráni, bangladesi, fekete afrikai senkiházi a világon sehol nem szerez könnyebben nőt, mint Magyarországon. Főleg buta vidéki lányok, akik főiskolára nagyvárosba vagy Budapestre kerülnek, nagyon hamar bedőlnek a csokifaszúaknak. Borsodi csajt ismertem, aki gyógytornásznak tanult Kelet-Magyarországon és amikor a vonaton megismert néger menekült faszija sms-ezett neki, ő mindent otthagyva rohant hozzá, dugni. Volt barátja, valami pénzszállítós senki.
Ismertem olyan mátészalkai csajt, aki Budapestre felkerült főiskolára, egy közel-keleti léhűtővel hamar összeszűrte a levet.
A magyar nők ilyenek. Nem véletlen, hogy a pornóipar európai fellegvára Magyarország.

@Dread Naughty: Nem tudjuk hol járt rá a csokifaszra. Simán lehet, hogy a csokifasz házhoz jött neki migráns formájában.

Az biztos, hogy nem a éghajlatváltozás fújja a fehér pinára a néger és arab spermát.

Idekívánkozik a kocsmafilozófus mondata:

youtube.com/watch?v=TjCwhqMCGJ4

Dread Naughty 2019.12.17. 02:00:45

@Örömhernyó: Igaz, simán lehet ez is.
Annyi viszont biztos, hogy a csúf,elnyomó, cisz-, hetero-, fehér patriarchátus helyett a nőkkel oly' barátságos és elfogadó, színes-szagos idegen spermát szívesebben nyelik... Talán még környezetkímélőbbnek is tartják azt, vagy organikusabbnak... Fasz tudja ezeknél.

rnz 2019.12.17. 07:16:35

Éghajlatváltozás, mi? Meg "a nemi betegségek elkapásához nem kell egzotikus helyekre menni". :D :D :D
Azok a fránya bacik kikerülik fél Európát és Angliáig meg sem állnak, még csak véletlenül sem az afrikai migirik hozzák-viszik.

Paprikajancsi007 2019.12.17. 08:39:35

Hat ilyen ez a migrancsfasz.:D Nem eleg,hogy robbantanak,meg biofegyveruk is van a sivatagi ciganyoknak.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.12.17. 11:20:13

@rnz: hú, van gond rendesen. Mi van, ha egy egészségügyis hurcolta be, aki érintés útján kapta el? Mi van, ha a férje hozta haza, Thaiföldi utazásáról?

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.12.17. 11:30:35

@Örömhernyó: ja, az ne zavarjon, hogy India kurvára nem néger és nem muszlim, viszont angol gyarmat volt. 1.4 millió tiszta (nem kevert) indiai él a UK-ben.

Örömhernyó 2019.12.17. 11:49:11

@Igazamvanvagyigazamvan?: India a második legnagyobb mohamedánista lakossággal rendelkező ország. Csak Indonéziában él több mohamedánista, mint Indiában. Banglades vagy Pakisztán teljes lakossága is kisebb, mint ahány iszlámista él Indiában. Az indiai higiéniai viszonyok meg vetekednek az iszlám világ viszonyaival.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.12.17. 12:11:49

@Örömhernyó: tehát nem feltétlen muszlim néger Afrikából.

hm 2019.12.17. 12:21:57

Ideális világban mindenki vár a házasságig, és utána is hűséges marad. Csak özvegység esetén merül fel az új házastárs gondolata. Dehát ez nem ideális világ. Van is baj rendesen.

Örömhernyó 2019.12.17. 14:13:42

@Igazamvanvagyigazamvan?: A fehér nyugati nők előszeretettel utaznak a Karib-térségbe, Törökországba, Egyiptomba, Marokkóba, Tunéziába, Kenyába, a Zöldfoki-szigetekre és az indonéziai Balira is kikormoltatni magukat. Ma már zömmel így terjednek a nemi bajok, a HIV és társai nyugaton. Anyuci elmegy nyaralni és kormoltatni Törökországba, ott összeszed valami nyavalyát, mert Ali rajta kívül még tíz ronda brit, német, holland nőt meghúzott abban az évben.

Audianer 2019.12.17. 14:43:10

@Örömhernyó:
"30+ szexpartner (ebben a csoportszexek is benne vannak) után is egészséges vagyok."

Ezt Te csak gondolod barátom. Majd térjünk erre vissza mondjuk tíz év múlva...

Kokakó Lajos 2019.12.17. 15:02:26

Húsevő baktérium? Na, vegánok, azonnal mossátok át a falatnyi agykezdeményét és programozzátok át fűevésre!

Sir Gombóc 2019.12.17. 16:43:01

@rnz: a felsorolt országok közül egyik sem afrikai, de még csak nem is igazán migráns kibocsájtó ország. De azért további jó gyűlölködést!

Kivancsi 2019.12.17. 18:04:29

szerintem a luxembeurgban a palyaudvar kornyeken nagy eséllyel beszerezheto finomsag ez! minnel tobb menetet bir a delikvens kulonbozo feka pinakkal annal nagyobb az esély! de ha lankad az akarat? akad ott szivarvany barna fiucska is! hajra libsik lehet menni simogatni a vedenceket! :)

Zsuzsi25 2019.12.17. 18:05:32

@Visceroid: @Örömhernyó: @rnz: magára valamit adó, tisztesseges feher NŐ, nem áll le négerrel...

Zatyi József 2019.12.17. 21:46:12

Édes istenem, klímaváltozással magyarázni egy állandó test-hőmérsékletű gazdatesten élősködő kórokozót, ami ráadásul érintéssel is terjed? Akkor ezek szerint a legegészségesebbek az Eszkimók meg az Obi Ugorok mert a rénszarvas meg fóka mellett a -50-ben lefagy a faszukról a hittérítős kankó?

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2019.12.17. 22:51:41

@Visceroid: Ádehogy rémeket látsz a migrikék még véletlenül sem hoznak be bacikat, a nemi betegségek is kerülik őket.Ennek a puszta lebegtetése is nettó nácizmus..

Muhammad Balfas 2019.12.17. 22:58:37

@Örömhernyó: "Szexért sose fizettem, talán ez is segített elkerülni a veszélyesebb partnereket"

Mondjuk szerintem a hivatásosok kotonnal dugnak csak kuncsafttal, míg a néhány ital után könnyen kapható lánykák nem feltétlenül..

Muhammad Balfas 2019.12.17. 23:00:10

@Zsuzsi25: Négerrel én se, de néger nővel már lehet..(Mondjuk igaz, hogy én férfi vagyok..:)))

Almandin 2019.12.17. 23:50:11

@Örömhernyó: A magyar nők azért nem mind ribancok (én se). Azért, mert van köztünk sok ribi, nem mindenki az. Érdekes, hogy téged inkább azok találtak meg.
Másrészt az is egy sztereotípia, hogy ha egy nő lefekszik egy színesbőrűvel, azt nem teheti szerelemből, csak kéjvágyból és biztos olyan nő, akin egy fél város átment. Nos, előfordulhat olyan, hogy egy fehér nő beleszeret egy afrikai származású orvosba, vagy egy művelt afroamerikaiba. Ők azért nem olyanok, mint a migránsok többsége (műveletlen, elmaradott gondolkodású).
Másrészt fordítva valamiért nem ítéled el a dolgot (fehér férfi más bőrszínű nőkkel), neked se csak fehér partnereid voltak. Ez aztán a kettős mérce!
A nemi betegségeket pedig fokozottan terjesztik a szoknyavadász férfiak is, nemcsak a ribanc típusú nők. Tény, hogy a migráció és a tömegturizmus elősegíti a nemi betegségek terjedését is, akárcsak sok más fertőző betegségét is. Ez ellen úgy lehetne tenni, hogy mindenki fokozottabban figyeljen a megelőzésre, könnyűvérűek különösen. Másrészt Európában a beengedett migránsokat be kellene oltani azokkal a védőoltásokkal, amelyek itt kötelezőek.

Sadist 2019.12.17. 23:56:52

@Igazamvanvagyigazamvan?: "Mi van, ha egy egészségügyis hurcolta be, aki érintés útján kapta el?"

Lófaszt, mama! Egészségügyis érintés útján nem fog behurcolni semmit, náluk ugyanis alap, hogy fertőző betegek között gumikesztyűt és szájmaszkot használnak meg öt percenként fertőtlenítenek mindent, amihez hozzáérnek.

"Mi van, ha a férje hozta haza, Thaiföldi utazásáról?"

Látom elkerülte a figyelmedet, hogy 15-25 közötti a delikvens, kb. esélytelen, hogy férjnél van.

Nem kell a szerecsenmosdatás, a ribanc rácuppant a negró faszra és rábaszott. Ennyi a sztori, nem kell ezt túlkombinálgatni.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.12.18. 00:05:35

@Sadist: biztos nem hallottál arról az angol nővérről, aki pár éve majdnem meghalt ebolában.
Hisz te mindent(is) jobban tudsz.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.12.18. 00:09:15

@Sadist: tényleg, 20 évesen senki sem házasodik! De legyen: a fiúja, nem a férje.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.12.18. 00:12:25

@Sadist: ezért van, hogy az egészségügyeseket nem oltják hepatitis-re sem, hisz nem kaphatja el. Ja, de!

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.12.18. 00:16:34

@Örömhernyó: húha, te irigykedsz!
Pici, vagy puha?

Belzebubo 2019.12.18. 01:05:47

Félelmetes, hogy egy sima felvilàgositó cikket is hogy megtalálnak a nő- és fajgyűlölő náci barmok. Ámbár a pirézes kérdőiv után 20 évvel már nincs mit csodálkozni, a sötétségnek nincs határa. Azon se csodálkoznék, ha ezeket az ökröket egy csillagászati blog fehér törpékkel foglalkozó cikkének kommentjeiben is viszontlátnám...

Örömhernyó 2019.12.18. 03:06:06

@Muhammad Balfas: Nem itattam senkit szex előtt, a kapcsolataim, még a többesszexek is teljesen normális nőkkel voltak. Egyetemi évfolyamtársak és azok barátnői, szűz vagy kevés korábbi partnerrel rendelkező lányok, háziasszonyok, feleségek, akik a férjükön kívül még senkivel vagy nagyon kevés férfival voltak és akiknek a férje is családcentrikus, hűséges. Szerintem ez a titok nyitja. Azt vallom, hogy ha ágyba bújsz valakivel, akkor annak az összes korábbi partnerével és azok összes addigi partnerével szexelsz bakteriológiai, virológiai értelemben. Tehát a lényeg hogy úgy kell partnert választani, hogy ne nagyon legyen esély arra, hogy a láncolatba belecsússzon egy veszélyes elem.

A legdurvább kockázatot akkor vállaltam, amikor a korábban gazdag arab faszival futó, amúgy fanatikus katolikus családból származó csajjal voltam. Azon kívül még a csoportszex partnereim is visszafogott szexuális életet éltek korábban.

Ezért is hagytam ki sok nőt, mert tudtam, hogy sok partnerük volt korábban és azok közt voltak olyan férfiak, akik kurváztak, bárkit megdugtak. Ebbe én nem akartam belekeveredni.

@Almandin: Én nem a más bőrszínű emberrel való szexet ítélem el, hanem azt, hogy egy nő mondjuk magyar férfiak közt válogat, a diplomás, családcentrikus, keményen dolgozó férfiak neki nem felelnek meg, de ha egy arab vagy fekete léhűtő, tényleg tanulatlan koszovói embercsempész vagy drogkereskedő alányúl, akkor elalél a meghatottságtól és térdel neki. Ilyen nőket ismertem Magyarországon, magas mércét állítottak a magyar férfiak számára, de érdekes módon az utolsó migránssal is összefeküdtek. Nem afrikai orvos meg színrsbőrű amerikai programozó volt a partnerük, hanem koszovói, szír, iráni, iraki, bangladesi, akármilyen migri. Diplomás lányok, jó családból és csakazértis a legaljából választottak, csak mert az illető nem magyar.
A kettős mérce (rasszizmus?) zavar ezekben a nőkben.
@Igazamvanvagyigazamvan?: Nem irigykedem, én is voltam házibarátja feleségeknek, csak én a NAGY és KEMÉNY farok mellett intelligenciát is tudtam a kapcsolatba vinni.
Én többesszexbe is csak olyan partnerekkel mentem bele, akikkel minden rendben volt és ha máshogy alakul, akkor rendes párkapcsolatot is el tudtam volna velük képzelni. Ezért is mondom, hogy én több nőt hagytam ki, mint amennyit levarrtam, mert a mércém magasabb, mint a szexuális vágyam.

Örömhernyó 2019.12.18. 06:05:12

@Belzebubo: A poszt arról szól, hogy az éghajlatváltozás miatt érkeznek ezek az új nemi bajok Európába. Ez így nem igaz. A kommentezők leírták, hogy hogy kerülhet a fertőző gheci az európai nők nunijába. Vagy elutaznak a Karib-térségbe, Marokkóba, Tunéziába, Egyiptomba, Törökországba kikormoltatni magukat vagy pedig a harmadik világ jön hozzájuk (migrik).
Be kell vallanom, hogy én nem Európában élek és a jelenlegi partnerem ázsiai. Rasszizmussal, nacionalizmussal nem vagyok vádolható. Volt etnikailag román (magyarországi), romániai román, sziléziai lengyel, francia, romániai magyar származású, ázsiai, ateista, katolikus, református, proli, értelmiségi, multimilliomos stb. szexpartnerem. Voltak poligám, monogám és gruppenszexes időszakaim is. 16 évestől 40+ évesig mindenféle nő. Hajadon és férjezett, elvált, 3 gyerekes anya, gyermektelen, megrögzött szingli stb. Én roppant nyitott vagyok mindenre, de felismerem a veszélyét annak, hogy mindenféle migri behurcolja a betegségeket Európába.
Nekem is volt olyan partnerem, aki arabozott (nem nyelvtanulásra kell gondolni) igaz, nem migrivel, hanem Magyarországon tanuló közel-keleti aranyifjú (milliomos család sarja) egyetemistával. Nekem ott volt a határ, pont emiatt nem lett a csajjal komolyabb a kapcsolat, csak hosszútávú szexkapcsolat, mert a csaj valójában rasszista volt, a fehér, magyar férfiakkal szemben magas mércét állított, de egy közel-keletinek azonnal feküdt, aki aztán kapcarongyként bánt vele.
És minden nőnek megadom az esélyt, nem bőrszín szerint válogatok.

Belzebubo 2019.12.18. 06:50:46

@Örömhernyó: a poszt arról szól, hogy a “ globalizàció mellett az éghajlatváltozás is!” okozhatja egzotikus betegségek megjelenését. A poszt valószinüleg egy angol cikk forditása, vagy kivonata, feltehetôen nem a posztolo saját ötlete. A fajgyûlölet az ismételt kommentedben is benne van, ugyanis az elôfordulásként felsorolt országok egyike sem arab, sôt, D-Afrikát leszámitva nem is afrikai, de azért araboztok és négereztek. Továbbá alapból feltételezitek, hogy az érintett nô direkt azért ment Afrikába, (ahol ugye nincs is) hogy beszerezze ezt a kórságot, az egyiknek se jut az eszébe, hogy egy hozzád hasonló összevissza kefélô angol faszitól kapta el

Zalán Maurer 2019.12.18. 08:22:44

@Belzebubo: Elolvastam öröm hernyónak az összes kommentjét és egy dolgot megbírok állapítani róla, hogy egyáltalán nem fajgyűlölő meg nem rasszista. Egyébként kissé valoban vulgáris a stílusa, de kiolvasható, hogy nagy tapasztalattal rendelkezik, úgyhogy ezt nem találtad el valószínűleg. Az angol férfiak kapcsán pedig nem állítanám, hogy összevissza dugnak, így összegezve szerintem a két hozzászólásokból kettő nem fedi a valóságot , de hát lehet próbálkozni hátha a harmadik bejön

Muhammad Balfas 2019.12.18. 10:33:56

@Örömhernyó: Sztem aki neked megadja magát néhány kedves szó után, az mással is így van. Szóval valszeg nemcsak neked volt sok partnered korábban, hanem neki is..:)

Visceroid 2019.12.20. 12:03:06

@Sadist: "a ribanc rácuppant a negró faszra és rábaszott. "

De erről beszélek!!! A képen fehér nő van, a cikk viszont nem említi, hogy a delikvens fehér, csak azt, hogy 15-25 év közötti! Asszociációs trükk! Magyarul az említett ribanc is néger lehetett, csak éppen azt nem lenne PC kimondani.

Örömhernyó 2019.12.21. 02:00:46

@Belzebubo: Fajgyűlölő lennék? Jelenleg is ázsiai partnerem van. Bárkit levarrok, bőrszíntől függetlenül. De betegségeket terjesztőket, buta embereket, torz személyiségűeket, emberi hulladékokat stb. nem. Se fehéret, se feketét, se sárgát. Nálam a mérce nem a bőrszín.

Nem feltételezem, hogy a nő direkt azért ment Afrikába, hogy beszerezze ezt a kórságot. Senki se feltételezi. A trend azt mutatja, hogy rengeteg európai nő megy harmadik világbeli országokba kikormoltatni magát. És ez áll a hátterében annak, hogy manapság a nyugati nők körében nem az intravénás droghasználat vagy a hazai szexuális partnerek miatt terjed rohamosan a HIV és más nemi betegségek, hanem a kenyai, kubai, török, marokkói, egyiptomi stb. férfiakkal folytatott nyári kalandok miatt. Különösen a nyugati középkorú nők körében a HIV és más nemi betegségek fő forrása már ez. Nem betegségért mennek, hanem szexért, mert rasszista módon gondolkodnak, nekik fekete vagy arab phasz kell, a fehéret elutasítják.
Én nem vagyok rasszista, nekem minden színű muff jöhet, az én mércém más, számomra az emberi minőség döntő. Még szexkapcsolatban is igyekszem erre törekedni. Emiatt sokkal több nőt hagytam ki, mint amennyit levarrtam életem során.

Örömhernyó 2019.12.21. 02:09:01

@Zalán Maurer: @Belzebubo:

newint.org/web-exclusive/2017-08-09/zanzibar-shows-tourism-spreads-hiv

Erről van szó főleg. Nem biztos, hogy a posztban szereplő nő így szerezte, ha ma Nyugaton a nők körében a HIV és más nemi bajok fő forrása az, hogy elutaznak Afrikába, a Karib-térségbe stb. szexturistáskodni, aztán mivel a helyi csóró dzsigoló el akarja nyerni a bizalmukat, elhagyják az óvszert. Mert a marokkói, egyiptomi, zanzibári, kubai selyemfiúk mind Európába akarnak menni, ezért vagy teherbe akarják ejteni a nőt vagy csak elnyerni a bizalmát, hogy megszponzorálja a vízumukat, bevádorlásukat.

Sadist 2019.12.22. 21:59:46

@Igazamvanvagyigazamvan?: Mondom, nem kell a szerecsenmosdatás. A ringyó össze-vissza kefélt, rábaszott.

Sadist 2019.12.22. 22:02:19

@Örömhernyó: "Én nem a más bőrszínű emberrel való szexet ítélem el, hanem azt, hogy egy nő mondjuk magyar férfiak közt válogat, a diplomás, családcentrikus, keményen dolgozó férfiak neki nem felelnek meg, de ha egy arab vagy fekete léhűtő, tényleg tanulatlan koszovói embercsempész vagy drogkereskedő alányúl, akkor elalél a meghatottságtól és térdel neki. Ilyen nőket ismertem Magyarországon, magas mércét állítottak a magyar férfiak számára, de érdekes módon az utolsó migránssal is összefeküdtek. Nem afrikai orvos meg színrsbőrű amerikai programozó volt a partnerük, hanem koszovói, szír, iráni, iraki, bangladesi, akármilyen migri. Diplomás lányok, jó családból és csakazértis a legaljából választottak, csak mert az illető nem magyar."

Lásd exogámia.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.12.22. 22:34:17

@Sadist: olyan dolgokra nem is gondolsz, hogy a fehér felsőbbrendű férfi kúrja végig a Világot, mint tanult barátunk, Selyemhernyó, aztán átadja a kórt egy hazai lánynak?
Tehát a dolog nem is lehet kétirányú, nyilván minden nő kurva(önértékelési problémáid vannak), a feka faszra vágyik(,mondom, önértékelési probléma), és még akkor is így van, ha Ázsiából jött!!!

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.12.22. 22:40:13

@Sadist: az miből derül ki, hogy a southporti nő külföldön járt?

Sadist 2019.12.23. 21:57:48

@Igazamvanvagyigazamvan?: Itt egyedül neked vannak önértékelési problémáid, nem véletlenül haladja meg a partnereid száma az IQ-dat :)

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.12.23. 23:34:12

@Sadist: azért, mert kicsi és puha, nem a nőket kell hibáztatni.
Az pedig tény, hogy a skalpgyűjtés önértékelési probléma. Lelkileg sérült személy, vagy kisebbrendűségi komplexusos.
Tudod, a BMW-sek, a Merci kulcs pörgetők.
"Bipoláris depresszió esetében meghatározó, hogy éppen milyen szakaszban van az illető. A mániás periódusban a szexuális érdeklődés drámaian megnőhet és rizikós szexuális magatartásba fordulhat (promiszkuitás, szexuális úton terjedő betegség szerzése, nem kívánt teherbeesés)"
mindsetpszichologia.hu/2019/02/18/szexualis-diszfunkciok-mint-a-mentalis-zavarok-tukrei/

A saját magad értékének hiánya.
"pszichológiai komplexumok;
traumatikus szexuális tapasztalat (nemi erőszak, első sikertelen szexuális kapcsolat);
aszocionalitás (egy személy antiszociális életmódot vezet);
a partner elárulta a vágyat, hogy bosszút álljon: változtasson többet egyszerre, és a viselkedés megérthesse a lábát;
új szexuális élmények keresése;
mentális betegség (oligophrenia, skizofrénia)"
hu.tierient.com/promiscuity-vagy-promiscuous-sex-life-okok-es-koevetkezmenyek/

Sadist 2019.12.24. 01:52:31

@Igazamvanvagyigazamvan?: Ez miért nekem írod? Nem én szoptam le több száz pasast és szedtem össze kismilliónyi különböző baktérium, gomba és vírustenyészetet, hanem te :)

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.12.24. 11:23:02

@Sadist: szép volt, látszik a kultúra. Tudom, irigykedsz, hisz téged bottal sem piszkálnak a lányok.

Sadist 2019.12.24. 23:45:39

@Igazamvanvagyigazamvan?: Nézd már, egy pofázó Petri-csésze :)

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.12.25. 00:11:31

@Sadist: nézem. Tényleg. Egy pofázó Petri csésze vagy.(-;

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.12.25. 00:12:27

@Sadist: te tényleg ennyire sötèt vagy?

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.12.25. 00:29:19

@Örömhernyó: nagyon nem tudod kiszűrni a fertőzötteket.
Az aids például 3-6 hónapig ki sem mutatható. Hepatitis B 1-6 hét lappangási idő.
Condyloma(HPV 6;11) lehet akár tünetmentes.
Szifilisz 10 -40 nap lappangás.
Gonorrhoea nőknél egy hét, de lehet tünetmentes is!

Sadist 2019.12.25. 23:39:29

@Igazamvanvagyigazamvan?: Szeretnéd, mi? Elvégre imádod a csokifutyit :)

Sadist 2019.12.25. 23:41:37

@Igazamvanvagyigazamvan?: Szép kis kórtörténeted van, mindezt hány hónap alatt szedted össze?