Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Maszturbáló magzatok és egyéb különös jelenségek a szexben

2019. február 11. - Csősz Roland

magzat-maszturbal.jpgMary Roach kevésbé ismert Magyarországon, de külföldön az íróvá avanzsált pszichológus igen népszerű lett szórakoztató előadásai miatt. Számos téma érdekli, többek között a szex és azon belül is: az orgazmus. Persze kit ne érdekelne a téma? – csakhogy az a mód, ahogy az ezzel kapcsolatos érdekességeket körüljárja, egészen egyedivé teszi az előadásait. Most az egyik ilyenből szemezgettünk.

Tudtad például, hogy maszturbálni nem kamaszkorban kezdenek az emberek? A legtöbb szülő igencsak meglepődik, amikor óvodáskorú gyermeküket kapják rajta hasonlón, de pláne nagyot néznének, ha tudnák, hogy ultrahangos felvételeken már az anyaméhben is csíptek rajta magzatokat olyan tevékenységen, ami finoman szólva is önkielégítésre emlékeztetett.

Talán azt is megtapasztalta már néhány női olvasónk, hogy el lehet jutni indokolatlannak tűnő ingerektől is az orgazmusig. Az egyik leggyakoribb hasonló eset a lovaglás, de a tudomány találkozott már olyan esettel is, amikor valaki a szemöldökének simogatásától élvezett el. Egy másik hölgynek a fogmosás okozott örömet: nem a fogkrém, nem a fogkefe, hanem maga a tevékenység. Sajnos azonban ez a történet nem úgy végződött, ahogy azt a legtöbben várnák: az asszonynak meggyőződése lett, hogy démon szállta meg, és átváltott szájvízre. Most arra az ügyre, amikor egy nő a puszta gondolataival is képes volt alig egy perc alatt eljutni a csúcsra, inkább ki sem térünk…

Viszont olyan problémákra is megoldást nyújthat a szex, mint például a csuklás. Valószínűleg riogatás meg ivás helyett sokan szívesebben választanák ezt a megoldást. Volt azonban, akinek ez nem döntés kérdése volt, hanem egyenesen az orvosa írta fel, miután semmilyen egyéb módszerrel nem sikerült elmulasztani a kínzó hukklét. A módszer működött, utána pedig szakmai lapokban is ajánlották hasonló betegeknek a maszturbálást, mint kézenfekvő megoldást.

Ha az orgazmusban nem is, de szakembereink tudnak segíteni más hasonló kérdésekben is deréktól lefelé. Keresd fel honlapunkat, ha többet szeretnél tudni a szexuális úton terjedő fertőzésekről, és akkor is, ha nemigyógyásszal szeretnél anonim módon konzultálni!

A bejegyzés trackback címe:

https://stopstd.blog.hu/api/trackback/id/tr614619392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.02.11. 12:06:38

Ez így fasizmus.

Olyan nincs, hogy egynemű ikrek egymással szexelnek?

Az lenne igazán haladó.

silverrant 2019.02.11. 12:08:28

ez ért egy index címlapot?
meh...

mildi 2019.02.11. 12:43:07

@MAXVAL bircaman közíró: reménykedsz, h arra végre felállna, te kis perverz

netface 2019.02.11. 13:36:35

Ez egy fosh post volt. Manapság már minden szart kiraknak a főcimlapra.

exterminador 2019.02.11. 15:48:32

"Ne szomorkodj, ERTZU, nem te vagy az egyetlen pedofil a világon… Azt kérdezed, miféle pedofil? Mindjárt megmondjuk, hogy milyen. Magzatpedofil. Ez olyan pedofil, ERTZU, aki olyan magzattal szeretné azt csinálni, aki még bent van az anyukája hasában… Mi? Szerinted mire kellene gondolnunk itt az Ötödik Főosztályon, ha a „Hot Asian Boys” után a „Pregnant Latino Teens"-re mész, a „Pregnant Latino Teens”-ről meg a „Hot Asian Boys”-ra? Mi másra, mint hogy magzatpedofil vagy az iszlám dzsihádból. Miért? És ki tette be a kedvencek közé a „Kavkaz.org” szájtot? Csecsen közmondásokat kerestél? Nevetni akartál, igen? Aha. Hát csak nevess! Majd még nevetni fogsz a valóságban is, te mocsok. Sokan nevetnek már, te is nevetni fogsz."
Végre elsüthettem ezt a Viktor Pelevin idézetet!

zirrian 2019.02.11. 17:34:18

"Áh, ez csak csuklás, rá se rántson."
"Hát, én azért rárántanék."