A szifilisz egy tapssal kezdődik – mondta a pápa

taps.jpg

A szifilisz kapcsán már végeztünk egy érdekes nyomozást a fellelhető korabeli irodalomban annak kapcsán, vajon a kolumbuszi időket megelőzte-e a baktérium felbukkanása, vagy csak a XV. század legvégén jutott el Európába, elterjesztve minden idők egyik legveszélyesebb járványát. Akad viszont egyéb STD is, aminek eredetét csak nehezen lehet megállapítani. A nemi szervi herpesz és az AIDS vélhető forrását már sikerült megtalálni, de nem kevésbé izgalmas a gonorrhoea – ismertebb nevein kankó vagy tripper – eredettörténete sem. Vegyük ház kézbe ismét az ősi könyveket és tekintsünk vissza a múltba, nyomok után kutakodva.

A vérbajhoz (vagyis modern nevén szifiliszhez) hasonlóan itt is találni utalásokat a Bibliában, amikben egyes kutatók a gonorrhoeát vélték felfedezni. Leginkább Mózes harmadik könyvét szokták kiemelni:

„…ha egy férfinak folyása támad testéből – folyása tisztátalan.” (3Móz 15:2).

Folyása egy embernek azonban nem kizárólag nemi szervből és pláne nem csak tripper miatt alakulhat ki, így ennyiből sajnos nehéz megállapítani, miről lehet szó pontosan. Nem kell azonban időben messzire kalandoznunk, legalábbis még az ókorban maradva is találhatunk érdekességeket. Platón, Arisztotelész, Epikurosz és Seneca műveiben szintúgy fellelhetők a gonorrhoea nyomai, utóbbi filozófusról pedig sejthető, hogy maga is szenvedett a betegségben. Konkrétabb bizonyítékoknak viszont a bibliai példához hasonlóan itt is híján vagyunk.

stopstd-blog-banner3_1680261965.png

Annyi bizonyos, hogy a szifilisz első bizonyítható megjelenését, tehát az 1495-öt követő mintegy száz évben teljesen külön kezelték a trippert az imént említett kóroktól, épp úgy, mint ma. 1587-ben viszont Bravassola előállt azzal a forradalmi (és mint utólag tudjuk, alaptalan) feltételezéssel, hogy a gonorrhoea csupán a szifilisz egyik tünete. Meglepő lehet, de ez az elmélet annyira elterjedt, hogy csak Bell 1793-as kinyilatkozásai kezdtek kétséget ébreszteni tudományos körökben is, mely folyamatot végére a pontot Ricord 1831-ben tette. Innentől viszont további kérdések nélkül, ismét és megkérdőjelezhetetlenül külön kezelték a két szexuális úton terjedő betegséget.

A fertőzés körüli, mintegy 250 éven át fennálló kavarodást tovább bonyolította néhány szó használata is. Az angol „clap” (magyarul általában taps) szót az 1587-es Oxford Szótár szerint a szifilisz okozta horzsolásszerű sérüléseire kezdték használni, ami a fertőződés korai szakaszában jelenik meg. Ez azt eredményezte, hogy amikor végre ismét elismerték a két betegség közti különbséget, a korábban a szilifisz tünetét jellemző szó megmaradt a gonorrhoea nevének, így angolul e betegség a köznyelvben máig „clap”-ként ismert.

Hab a tortán, hogy az említett zűrzavaros időszakban magát a szifiliszt sem annyira különálló betegségként kezelték, hanem mint az akkor szintén veszélyesnek számító himlő egyik legvégső szakaszának. Vagyis nem csak a vérbajt, de a trippert is egyaránt egy harmadik betegség részének tekintették. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a „pox” szó, amit egyszer Sándor pápa használt a fentieket összefoglaló kijelentéséhez (lásd a cikk címe), ma egyaránt fordítják himlőnek és szifilisznek is. Akkoriban a himlőről se sejtették, hogy micsoda pontosan, a „pox” szó elsősorban kiütéseket okozó betegségeket jelölt, ennél pontosabb meghatározás nélkül. Hogy kicsit könnyebb legyen a két betegséget külön kezelni, ma a himlőre inkább szokás „smallpox”-ként utalni.

Ha ma tekintünk vissza, akkor a szifilisszel együtt kezelt gonorrhoea tüneteit így is felfedezhetjük a kavarodás idején készült művekben, akár még azelőtt a bizonyos 1495-ös kitörést megelőzően is. A leírások igen biztos alapot adnak ahhoz, hogy már jóval több mint ötszáz évvel ezelőttre datáljuk a gonorrhoea megjelenését. Pontosan persze nem tudjuk meghatározni, de talán ez a hosszú idő az, ami miatt ma különösen veszélyes fertőzésként tekintünk rá. Nem azért, mert a tünetei olyan gyors és súlyos következményekhez vezetnének, de mert az utóbbi években a most használt antibiotikum kúrának ellenálló törzsek kezdtek felbukkanni. Sajnos nem csak egy-egy elkülönített esetről van szó, hanem a fertőzés tényleges mutációjáról, ami az emberi óvatlanság következtében hamar gyógyíthatatlanná teheti azt.

Hogy e fertőzések terjedését megállítsuk, az állandó és bizonyosan fertőzésmentes partner megtalálásáig a folytonos védekezés az egyetlen megoldás. Az ezzel kapcsolatos ritkán hallott tippeket honlapunkon több ízben összeszedtük.