Már több, mint ötszáz éve, hogy a világ átesett az „elsőként” számon tartott szifilisz járvány traumáját, ugyanakkor máig kérdés, hogy a kolumbuszi időket megelőzően tényleg nem történt-e hasonló kitörés. Egymásnak ellentmondó bizonyítékok bukkannak fel sorra, legfőbb forrásunk pedig a korabeli feljegyzések és azok mai értelmezése. Nézzük meg, mitől olyan lehetetlen eldönteni a kérdést.

Több nehézség is akad annak kapcsán, hogyan lehetne biztosan megállapítani egy adott kórleírásról, szifiliszes betegről szól-e vagy sem. Egyrészt az ókorban még nem ismerték eléggé a tüneteket vagy talán csak nem tudták teljesen megkülönböztetni egymástól, még ha az oly’ fejlett keleti kultúráról van is szó. Az is lehet, hogy még ha meg is tudták különböztetni, akkor ezek részletezését nem tartották elég fontosnak ahhoz, hogy visszamenőleg meg lehessen állapítani, milyen jellegű fertőzésről van épp szó. Ez különösen igaz a Bibilában található betegségek és isteni csapások elemzésekor: hiába találhatunk vérbajra jellemző információt, ennyi alapján mégse zárhatjuk ki, hogy nem például a leírtakhoz hasonló tüneteket produkáló pestis állt-e a háttérben. Az csak tovább bonyolítja a dolgokat, hogy a Szent Könyv műfajából adódóan nem minden esetben lehet eldönteni, egy-egy történés mennyire szimbolikus vagy épp konkrét fertőződés következménye.

A fennmaradt ógörög és római irodalom már pontosabb leírással szolgál, de sajnos még mindig túl kevéssel. A korban igen gyakori tífusz vagy akár a már sok ezer éve velünk élő herpesz ugyanúgy lehetett a megbetegedések forrása, mint a szifilisz, csak épp utóbbi akkori létezésében kevésbé lehetünk biztosak, mint a többiében.

A szifilisz beazonosítását az is nehezíti, hogy a kor emberére jellemző rövidebb élettartam csak ritkán engedte meg, hogy olyan tünetek kialakuljanak a fertőzötteknél, mint például az általános bénultság, ami csak több évtizeddel később jelenne meg, ha kezelés nélkül marad a beteg. Épp ezért biztos infónk nemhogy a római időkből, de egészen a XV. századig egyáltalán nincsen, legfeljebb találgathatunk.

Csak miután eljött 1495, vele pedig az „itáliai” és „francia betegség” (a különbségről itt írtunk), s az ezzel kapcsolatos első alkotások, onnantól lehetünk bizonyosak a dolgunkban. Már az első perctől kezdve írnak egy olyan, rejtélyes kórról, amivel tömegével fertőződtek meg és ami ellen a legfőbb kezelési mód a mérgező higany volt egészen 1943-ig, amikor végre felváltotta azt a penicillin.

És ez a legfurább az egészben: hogy már az első leírásoktól kezdve, végig olyan részleteket tudhatunk meg a betegekről, ami miatt kétség sem férhet a fertőzés mibenlétéhez. A járvány súlyát pedig mi sem bizonyíthatná jobban, mint a tény, hogy a szifilisz annyira a mindennapi gondolkodás részévé vált, hogy a szépirodalomban még évszázadokig állandó téma maradt. Az írók és költők érdeklődése csak a XIX. század második felében kezdett enyhülni, ugyancsak tisztázatlan okoknál fogva.

A szifilisz máig veszélyes fertőzés, amit ha nem kezdenek időben kezelni, halálos kimenetelű is lehet. Ha voltál olyan élethelyzetben, ahol akár csak kis esélye is volt annak, hogy elkapj valamilyen nemi betegséget, okvetlenül végeztess el egy STD szűrést, mert úgy is lehetsz fertőző, hogy tüneteid nincsenek.