Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Az oltásellenes szülőkről

2018. szeptember 03. - Csősz Roland

oltasellenes.jpgNagy újítás volt idén, hogy a legújabb, kilenckomponensű vakcinával oltják eztán a hetedikes lányokat, már amennyiben ezt a szülők kérik. Viszont még így is tízezer szülő döntött úgy, hogy idén mégse oltatja be gyermekét. Mi meg csak tátott szájjal állunk a kérdés előtt, hogy vajon hogyan jutottak erre az álláspontra?

Olyanok merültek fel bennünk, mint például a lekésett határidő vagy elkallódott tájékoztató. Lehet, hogy teljes körű védelmet szerettek volna, ezért már azelőtt megkapták a gyerekek a kilenckomponensű változatot, hogy bejelentették volna annak ingyenessé válását vagy csak simán várni akartak egy-két évet. Megtehetik, aki ugyanis nem kapta meg, az receptre kérheti később háziorvosától is. Csak hát, közel sem ugyanolyan a hatóereje, ha már aktív szexuális életet él valaki, mintha még évek lennénk odáig.

Az is lehet, hogy a szülő nagyon is felelősségteljes és már beoltatta lányát a kisebb komponensű vakcinával, csak épp nem tudja, hogy a mostani miért jobb vagy hogy egyáltalán érdemes-e még egyszer végigcsinálni. És ez egy komoly kérdés, mert vajon ki szokta tájékoztatni a hetedikes gyerekek szüleit a HPV oltással kapcsolatos egészségügyi kérdésekről? Az osztályfőnök dolga lenne elmondani, hogy a gyermeke a HPV miatt rákos lehet, a kanyaró miatt pedig annyira legyengülhet immunrendszere, mintha AIDS-es lenne?

Aligha. A legtöbb szülő a szomszédtól meg a netes fórumokról tájékozódik és csak a szerencsésebbek bukkannak megbízható forrásra. Ha az egészségetekkel kapcsolatos döntést kell hoznotok, kérdezzetek bátran egészségügyi dolgozókat online is, de csak a valóban hiteles szakembereket.

A HPV elleni felkészülés azért is fontos, a miatta kialakuló kondilómák (szemölcsök) ellen még az óvszer sem nyújt teljeskörű védelmet. Mindeközben a vírus másik törzse okozta daganatok felelősek több rákos megbetegedésért, többek közt a méhnyakrákos esetek 70%-ért. Viszont ugyanúgy okozhat rosszindulatú tumort a torokban vagy épp a férfiak péniszén is, így a HPV oltás nem csak a nőknek, de a férfiaknak is elhagyhatatlan. Egy másik cikkben majd megvitatjuk, vajon mi kellene hozzá, hogy ne csak a nők számára legyen ingyenes, viszont a fizetős megoldás már most is elérhető mindenki számára.

A humán papillomavírus a világ egyik leggyakoribb nemi úton terjedő fertőzése, a megelőzés pedig kiemelten fontos a nehezített védekezés és a súlyos szövődmények miatt. Honlapunkon már megtalálhatod ehhez készült részletes segédanyagunkat.

A bejegyzés trackback címe:

https://stopstd.blog.hu/api/trackback/id/tr6114219121

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

whatisevenworse 2018.09.03. 23:25:36

@orient: Igen is meg nem is. Természetesen a "veszélyes vírusok" ellen kötelező a védőoltás, de mondjuk hogyan néznél a lányod szemébe 20 év múlva (feltéve, ha most 10-12 éves), és méhnyakrákot diagnosztizáltak nála, amit a HPV egyik törzse között, és csak 1 szurit kell kibírni, ellenben egy kis méheltávolítást megbolondítva kemoterápiával igazán jó vasárnap délutáni program. Sajnos az a baj, hogy modern korunk konteó hívői többet ártanak a közegészségügy helyzetének, mint 10000 vérbajos migri Stockholm belvárosában, mindezt teszik 1 azért, mert más anyagi haszna van benne lsd. Szendi és a szuper vitaminjait, 2. szimplán tudatlanok és elhisznek mindent. Azt hiszem az emberiség megérett a pusztulásra, hiszen amit tudósok sokasága ért el több 100 év alatt az utóbbi néhány évben mintha meg se történt volna, visszatérünk a ganézabáláshoz, a piócás emberekhez.

csillagporszem 2018.09.04. 00:05:16

Én gyerekem kidőlt az mmr oltástól. Megkapta, kijöttünk a rendelőből és abban a pillanatban elkezdett hapcizni, taknyos lett, másnap már a kórházban voltunk mert fulladt, közben ezerrel ment a hasa. A doki vagy ráoltott valamire, vagy ez okozta. Nem tudom, sokmindenre allergiás, kitudja mi van benne. Ami rosszabb hogy egy kis zombi lett tőle pár hónapra. Tudom az oltás nem okoz autizmust, én sem hiszek benne, de abban igen, hogy felerősítheti a tüneteit. Megszűnt a szemkontakt, nem figyelt a nevére, egész nap ült és az autója kerekét pörgette, elhagyta a szavait. Ez eltartott vagy 2 hónapig és rögtön oltás után jött elő. Fejlesztésekkel, soksok küszködéssel mára elértük, hogy a szakemberek sem biztosak benne hogy autista mert nagyon sokat változott. Nyílt, barátkozós és csak a megkésett beszédfejlődés okoz gondot. Ha van egy gyereked aki már 1 évesen szavakat mondott gyönyörűen és állandóan mosolygott és bújt és aztán csak azt látod, hogy egyhelyben ül és teljesen szétesett egy oltás után akkor nehéz nem oltásellenesnek lenni. Igen írják nem a 15 hónapos oltás az oka hanem az autik 15 hónapos korig szépen fejlődnek és akkor esnek vissza maguktól. Az enyém 18 hónaposan kapta mert tolni kellett állandóan sok megbetegedés miatt. Nade ez van, legalább a többi oltással nem voltak ilyen gondok. Azért örülnék ha kiderülne hogy autiknak gondokat okozhat és felerősíthet tüneteket akkor legalább nekik nem erőltetnék.
Félek a következő mmr-től és csak az vigasztal, hogy még nagyon messze van, még csak 3,5. Nem vagyok oltásellenes. Ha választanom kellene akkor is inkább az autizmust választanám és nem azt hogy meghaljon a gyerek mert nem kapta meg valamelyiket. Mondjuk azt sem értem miért kell ennyiféle oltást egyben beadni és így megterhelni velük a szervezetet.

whatisevenworse 2018.09.04. 00:22:13

@csillagporszem: Sajnálom a gyermekedet és jobbulást neki. Bár csak egy vegyész vagyok, gondolom van klinikai oka, hogy az MMR vakcina egyben van és nem külön-külön. Ahogy kémiában is vannak olyan reakciók amiknél fontos, a sorrendbeliség.

ÉszÉsÉrtelem 2018.09.04. 00:41:07

Még sosem írtam semmilyen fórumba, de most valamiért úgy érzem, hogy meg kell tennem.

Először is ajánlom figyelmébe mindenkinek, akit picit is érdekel mélyebben a védőoltások témája tényes és statisztikákkal alátámasztva: Neil Z. Miller: Védőoltások - Kérdések és kételyek c. könyvét.. Alapvető állításai: A legtöbb fertőző betegség az 1900-as évek elejétől kezdve önmagától kezdett drasztikusan visszaesni, pusztán a közhigiénia javulása miatt. A legtöbb oltást (csak a magyar nyelv nevezi VÉDŐ oltásnak, más nyelvben ez csak vakcina) már akkor vezették be, amikor már alig fordult elő a betegség, vagy a betegség miatti haláleset. Ilyenek a szamárköhögés, gyermekbénulás stb. De vannak olyan betegségek, mint pl a kanyaró, aminek az előfordulása csak minimálisan csökkent, de az oltások voltakazok, amik szinte teljesen megszüntették az ELŐFORDULÁSÁT. A betegség előfordulása nem csökkent, de pusztán a közhigiéniától szinte már a nullára csökkent a kanyaró miatti HALÁLOZÁS, amikor az oltást bevezették rá. Erre az adatra számszerűleg is emlékszem a könyvből: CDC (Centre of Disease Control) adatokból táplálkozik, azaz 1950-re 100 ezer emberre jutott 0,3 tized haláleset, azaz kb 1 millió emberből 3 halt meg. Mindez 1950-ben... Itt kezd bűzleni az elmúlt másfél év alatt kitört kanyarójárvány, amiben már több százan meghaltak Európában. Ez vagy hazugság, vagy max a nagyon elmaradott régiókban lehet igaz (értsd akik még tisztálkodni sem hajlandóak, és tömegesen nem hajlandóak, PC on).

Ez a következő alapvetés, hogy az európai embernek már régen nincsen szüksége oltásokra. Viszont ott lehet értelme, ahol nagyon rossza közhigiénia, pl Afrika.

Aztán meg kell nézni a kötelező oltási rendet, Magyarországon van messze a legtöbb kötelező oltás. Ahol tömegével vannak a bevándorlók (évtizedek óta), Franciaország, Anglia, ott alig van kötelező. Gyakorlatilag Nyugat Európában alig van kötelező oltás. Ez hogy lehet? Erősebbek ott a gyerekek, vagy csak más a szemlélet?

De van olyan oltás (kb az egyetlen a kötelezők közül), aminek a haszna meghaladja a kockázatát, ilyen a tetanusz. Ha jól emlékszem, akkor ez talán az asztma valószínűségét növeli 6-8-szorosára, de ez akkor is megéri.

Másik alapvetés, hogy a betegségek ma már vagy önmagukban sem fordulnának elő, vagy ha előfordulnának, akkor sem lennének halálosak, köszönhetően a közhigiéniának és a jól tápláltságnak. Viszont az oltásoknak rengeteg mellékhatása van, ez megintcsak tény. Nem halálra kell elsődlegesen gondolni, hanem az asztma, a cukorbetegség, a krohn betegség, a rák, az autoimmun betegségek, (az autizmus különböző formáit akkor is ideírom) stb előfordulása sokkal gyakoribb a beoltott embereknél, mint a nem beoltottaknál. Tudományos (és elhallgatott) statisztikák vannak rá, hogy melyik védőoltástól mennyivel növekszik meg más betegségek valószínűsége. A kérdés az, hogy mára már (nem a védőoltásoknak köszönhetően) minoritássá vált előfordulások "kivédése" mennyire éri meg a többi kockázat ellenében...

Aztán azon is érdemes elgondolkodni, hogy vajon a világ kezdetétől fogva halnak meg a csecsemők nagy számban? Mert minden európai embernek reflexből jön az a gondolat, hogy a múlt században még tömegesen haltak meg a gyerekek. A válasz az, hogy nem, az európai emberek egészségromlását a sötét középkor okozta. Előtte és közben más kultúrákban az ilyen mértékű gyermekhalál ismeretlen volt. Vagy úgy egyáltalán ismeretlen volt. A Nagy Károlyi féle birodalomban (és Szent István Magyarországán) az átlagéletkor valahol és 20 és 30 év között volt. A sztyeppei népeknél ugyanabban a korban (igen, az ősmagyaroknál is) ugyanez 85 év volt. De mivel Európából indultak el a modern kor tudományai, ezért valahol érthető, hogy Európa születésétől eredeztetnek mindent. Csak érdemes lenne kitekinteni ezekből a keretekből egy picit.

Körülbelüli idézet egy kb 1 évvel ezelőtti Infó rádió interjúból, valamelyik nevesebb orvos mondta: "Mikor jutunk már el oda, hogy nem a kanyarójárványtól félünk jobban, hanem az influenzától?" Merthogy sokkal többen halnak meg abban, mint a kanyaróban. Mihez vagyunk most (még) kondícionálva? Hogy az influenza azért nem egy nagy dolog. Már most folynak a kampányok, hogy oltasd magad, oltasd magad. Minek? Max egy picit beteg leszek, és? A következő generáció már talán az influenzától is rettegni fog. Vagy itt van a bárányhimlő, most akarnak belőle kötelező oltást bevezetni. Mennyire veszedelmes betegség? Valóban annyira szükség van rá, hogy még ezt az néhány napos (nem tudom hány napos) betegséget is meg akarjuk spórolni? Aztán majd 2 generációval később már ettől is rettegni fogunk. Félreértés ne essék, sajnos lehetett rettegni az összes ilyen betegségtől Amerikában mondjuk 70-100 évvel ezelőtt, Magyarországon mondjuk 50-60 éve. De a betegségek eltűntek, és a legtöbbhoz semmi köze nem volt a védőoltásoknak.

Ennyit akartam gondolatébresztőnek írni, talán nem lett túl hosszú. És akkor talán sikerül kitörni picit az előre berögzött gondolatpanelek közül.

Tamás Huber 2018.09.04. 00:51:58

Nincs garancia az oltásokra. Magyarországon nincs oltási baleset, mikor az oltóanyag gyártó szerint is előfordul. Ha megtörténik a baj akkor mindenki elhatárolódik, és szarba hagyja a szülőket. Ez a Magyar tapasztalat. Ezek után kötelezni bárkit bármire nem korrekt.

ÉszÉsÉrtelem 2018.09.04. 01:05:57

Ja igen, a HPV oltásnak még nem néztem utána, arról nincsenek információim, de sejtésem arról is van.

Az oltásellenességet pedig nem úgy kell elképzelni, ahogyan a média igyekszik beállítani, hogy elvakult szülők védik a gyereküket. Sok dologban együtt lehet és kell működni az orvostudománnyal, és sok dolgoban nem a legjobb választás.

Nyilván nem fogom megtagadni az elsősegélyt, vagy egy vakbélműtétet, de igyekszem minél kevesebb (lehetőleg nulla) gyógyszert használni. Antibiotikum pl kizárva, de életmentő célzattal nagyon hasznos (pl fertőzések elkerülése). Nem fogom fénnyel etetni a gyermekemet, vagy ha mégis ilyenre adom a fejem, akkor előbb utóbb látom, hogy soványodik és szenved, tehát valami nem stimmel, ételt kell neki adnom, mert vagy az én gyermekem nem tud fényt enni, vagy nem lehetséges fényt enni. De lehetséges, hogy van olyan a világon, aki tud "fényt enni", csak erre a mai ember általában nem képes. De ez mindegy, nem fogom hagyni, hogy éhen haljon a gyermekem.

És biztosan nem fogom a gyerekemet tömni a minden harmadik reklám által tartalmazott gyógyszerekkel. Olyan ez, mint a házi feladat, gyakorolni kell a testnek (az immunrendszernek) a védekezést. Ha nagyobb baj van, majd akkor kell közbelépni, de ilyen ritkán lesz, ha az immunrendszer erős. Ha nem tornáztatom, akkor mitől lenne erős? Lehet, hogy most a liberális oktatási rendszerben gondolkodóknál kiverem a biztosítékot, de azért józan paraszti ésszel abba kell belegondolni, hogy a dolgokért mindig tenni kell, sosem jönnek ingyen és fáradtságmentesen. Persze jöhetnek könnyebben vagy nehezebben, de a dolgokat akkor is "meg kell tanulni". Ha nem hagyom, hogy megtanulja, akkor hogyan várom el, hogy tudja, amikor szüksége lesz rá?

Csak azért írom le ezeket, hogy ha valaki kritikusan, vagy inkább analitikusan áll az oltásokhoz/(jelenlegi) orvostudományhoz, akkor azt ne bélyegezzük rögtön gyilkosnak. Erre a témára vagy rászánja az ember a nem kevés energiát, hogy picit jobban megértse, és akkor tisztábban láthat annál, mint amennyit a mainstream sulykol, vagy gyakorlatilag értelmetlen erről vitázni.

A múltból már nehezebb táplálkozni, mert abban nem éltünk én pl. De a 70-es 80-as években a kanyarót már/még/már-még nem tekintették veszélyesnek. Ott van a pl a "Kellemes kanyarót" c. gyerekkönyv. Ma már az egyik ősellenségnek számít a kanyaró. De a jelent érdemes vizsgálni, és a múlt alapján következtetni a jövőre. Ezért gondolom azt, hogy nemsokára már a bárányhimlőtől és az influenzától is rettegni fogunk. Én ebben tisztán látom a hatékony médiagépezet működését. Pusztítóbb lett az influenza az elmúlt időszakban? Alig hiszem. És a bárányhimlő? Valószínűleg az sem.

pangea 2018.09.04. 01:40:55

Ész es Értelem - nagyon jol osszefoglaltad a helyzetet. Van a neten egy dan dokumentumfilm azoknak a fiatal lányoknak az életéről, akiket tönkretett a HPV oltás. Van, aki tolószékben van, van, akinek kognitív problémái vannak, de az orvosok 99%-a nem foglalkozik veluk, mert "ilyen nincs". Mindeközben az oltás a HPV vírusok csekély számú alfaja ellen ad védelmet.

En par eve hepatitis b elleni oltást kaptam, de az ismétlése mar nem mentem el, miutan olvastam arrol, hogy Franciaországban nok ezrei kaptak tole szklerozis multiplexet, es leállítottak a programot (neten utana lehet nezni) En biztos, hogy soha tobbet semmilyen oltást nem adatok be magamnak.

kovacsbelane 2018.09.04. 01:45:53

@csillagporszem: *facepalm* Valoszinu, hogy a gyerek sem autista, sem nathas (allergias) nem lett azonnal az mmr utan, ahogy kijottetek a rendelobol... Kar teves osszefuggeseket felfedezni. Az autizmus nem jon elo 15 honapos korban torvenyszeruen (csak eppen akkor mar van annyi ertelem a gyerekekben, hogy fel lehet fedezni bizonyos tuneteket - de nem diagnozisszinten. Az egy tok normalis jelenseg, hogy a gyerekek fejlodese nem ugyanazon az iven tortenik, hanem neha meg- megall, esetleg latszolag visszafordul, plane ha valaki argus szemmekel koveti a dolgot.

kovacsbelane 2018.09.04. 02:14:27

@ÉszÉsÉrtelem: idonkent nem maga a betegseg (baranyhimlo, influenza) a cink, hanem a szovodmenyei, es azok bizony egyre durvabbak. Es a vedoltas nem csak arrol szol, hogy te ne legyel beteg, hanem olyanok sem, akik egyeb betegsegek okan konnyen megfertozodhetnek, pl az influenza nem egy alapvetoen egeszseges felnott szamara halalos, de mondjuk a tobbfele problemaval kuzdo nagyinak komoly gondot okozhat.
Az oltas amugy pont a szervezet tanitgatasa, es oszinten erdekelne, hogyan tanitgatod az ovodas gyereked immunrendszeret hogy ne kapjon gyerekbenulast/agyhartyagyulladast stb. (Vedoltas nelkul). Persze, most eg lehet bizni az atoltottsagban (meg a javulo higienes korulmenykben), de ilyen szemlelettel elobb-utobb ez megall, aztan majd jonnek a regi jo betegsegek. A hpv -oltast is tekinthetjuk biznisznek, csak a mehnyakrak eleg szar ugy, ahhoz, hogy ne probaljunk meg tenni ellene valamit (foleg ha ez egy jelenleg ingyenes vedooltas).

qwertzu 2018.09.04. 06:29:41

Komolyan idegesítőek a megjelenő orosz trollok.

@ÉszÉsÉrtelem: "A Nagy Károlyi féle birodalomban (és Szent István Magyarországán) az átlagéletkor valahol és 20 és 30 év között volt. A sztyeppei népeknél ugyanabban a korban (igen, az ősmagyaroknál is) ugyanez 85 év volt. "

85 év? Tényleg? És ezt komolyan elhiszed?

inkvisitor 2018.09.04. 06:51:33

@ÉszÉsÉrtelem: Eléggé megtévesztő a neved.
A védőoltásokat nem akor vezették be, amikor már alig volt előfordulás, hanem rendszerint nagyobb hullámok után tették KÖTELEZŐVÉ.
Legalább olvass utána a dolgoknak több forrásból, mielőtt álhíreket kezdesz osztani.
Az emberek immunrendszere és belső felépítése nem egységes, milliárdnyi enyhén eltérő változat van. Csak vércsoportból 30 fölötti mennyiséget tartanak nyilván.
Egyes embereknek jobb, másoknak gyengébb a szervezete. A nagy különbség korábbi időszakokhoz képest, hogy most sok olyan ember életben marad, akik korábban kihullottak.
A mai dokik nélkül nekem is legalább két lányom a temetőben lenne a három közül, pedig ténylegesen egészségesen tápláltak. Egyes betegségeket nem lehet elkerülni. 150 éve egy sérv halálos volt. Egy gyerekágyi, újszülöttkori tüdőgyulladás halálos volt. Ma pár nap kórház az egész.
A gyerekbénulás vakcináját azután fejlesztették ki célzottan, hogy az USA történelmének legnagyobb polio járványa tört ki (57K beteg és 3K halott egyetlen évben). 3 évvel a járvány kitörés után már elkészült az első vakcina, amit a fejlesztő azonnal be is adott a teljes családjának. Két héttel később 1,8 millió fős mintán végezték a tesztelést, majd amikor friss megbetegedés fordult elő, a vizsgálat gyorsan kiderítette, hogy az összes megbetegedett egy laborból (cutter) kapta az oltóanyagot. 5 évvel a nagy járvány után már mindhárom polio törzsre elkészült az oltóanyag, teljes védettséget adva (sabin csepp).
Mikor felfedezték, hogy egy vírus képes fertőzni a vakcinát a gyártási tech miatt, két éven belül átalakították a gyártást.
És ez csak egyetlen oltás trténete.
Oltóanyagokból két fő típus van. Legyengített, élő kórokozót tartalmazó, amik legyengült immunrendszerű oltottat megbetegíthet, de hosszan tartó védettséget ad, és elölt kórokozót tartalmazó, ami teljesen biztonságos, de általában rövidebb, gyengébb védettséget ad.

inkvisitor 2018.09.04. 07:02:44

Abban pedig a A tudomény sosem téved kollegának igaza van, hogy a védőoltások korokozók és mérgek keveréke. Pontosabban mérgekkel legyengített és tisztán tartott kórokozók vizes oldata. A kórokozókhoz (legyengített vagy elölt) adott vegyszerek legyengítve tartják a vakcina vírusait vagy baktériumait, valamint megakadályozzák, hogy más kórokozó megfertőzze az oltóanyagot. Arra azért ügyelnek, hogy ezek a vegyszerek ne okozzanak problémát, mert az nagyon káros a profitra.
Az, hogy a nagy járványok, mint a korábbi századokra jellemző pestis és kolerajárványok nem voltak olyan halálosak a 20. században, csak arra voltak visszavezethetőek, hogy jobban ismertük a hátteret, és komolyabbak voltak a karanténintézkedések.
De éppen az első VH után futott egy nagy kört az influenza (spanyolnátha) több embert ölve meg egy év alatt, mint a háború 4 év alatt.
A penicilint olyan emberen tesztelték, akinek éppen haldoklott egy rózsatüske karcolását követő fertőzés következtében. (ő kezdeti javulás után meghalt, mert elfogyott a kísérleti gyógyszer).

inkvisitor 2018.09.04. 07:03:41

A mai szülők közül sokan nem emlékeznek a halott gyerekek tömegeire, akik védőoltás hiányában haltak meg, és nemesek, gazdagok gyerekei is voltak közöttük, pedig ők jó körülmények között éltek.
A nagyszüleik mindkét kezüket összetették, amikor elérhetőek lettek az oltások. Magyarország az egyik legmentesebb ország a gyermekbetegségek terén, mert nálunk eddig alapállás volt a kötelező oltás. Ahol nem kötelező, ott megint terjednek az oltások. Akiknek meg belehal a gyereke, mint tavaly annak az amcsi oltásellenesnek, akinek belehalt a fia egy oltható betegségbe, csak néz bután, hogy neki nem mondták, hogy az oltás kihagyása halálos is lehet....
Hála az ilyeneknek, mint te, ismét van kanyarójárvány az USA-ban és Angliában.
Ha sok követőt találsz, akkor előbb-utóbb nálunk is kell majd újra vastüdő. De akkor remélem a te gyerekeid is használni fogják.

Emmett Brown 2018.09.04. 07:42:46

@qwertzu: azt speciel pont elhiszem, hogy a nomádok tovább éltek mint az urbanizált népesség a vi-xii században, persze nem 85 vs 30, de egy 55 vs 45 simán benne van. Az orvosi ellátás ugyanolyan tré volt a sztyeppén is, de ott kevésbé voltak kitéve a fertőző betegségeknek mint a sűrű dzsuvás városokban.

Stenonis 2018.09.04. 07:43:10

@ÉszÉsÉrtelem:
Nettó ökörség amit leírtál.
Ne egy, ráadásul kétes forrásból informálódj.

Nézz utána pl a járványos gyermekbénulásnak, a szamárköhögésnek vagy a torokgyíknak.
Vesd össze azt, hogy mi volt a betegség mortalitása és, hogy mikor kezdtek oltani.

Utána gondold át a Neill Z. Miller könyvét újra.

Ha meg tényleg bátor vagy, akkor tegyél egy afrikai körutat kötelező védőoltásuk nélkül.

szivárványszagú csótány 2018.09.04. 07:46:27

Elovastam a bejegyzésed. Sajnos nem tudok kritikailag hozzászólni mert nem vagyok orvos és az idézett könyvet sem olvastam (nem is akarom). Egy észrevételem volna a higiéniára vonatkozóan: javaslom, utazgass egy napon át, nem többet, Budapesten a tömegközlekedéssel. 4-6 villamos, 7 es busz, metro, esetleg más 8-9. kerületi járművekkel, netán egy falat külvárosi vonatozgatás is beleférhet. Kíváncsi volnék EZUTÁN a z általánosan jó higiéniás állapotokról. Köszke!

rnz 2018.09.04. 08:12:39

@A tudomány sosem téved!:
"azért nem kérik a szülők a "védő"oltást, mert tudják"
Mert nyilván mindegyik éveket töltött kutatásokkal és kísérletekkel, hogy ezt magabiztosan kijelenthesse. Tudják a lóf@szt, csak olvassák a sok elmehibbant, önjelölt világmegváltó ökörségeit, amit a _tudományoknak köszönhetően_ sajnos azonnal megoszthat a fél világgal az interneten.

kukasmacska 2018.09.04. 08:15:08

Feltétlen híve vagyok annak a védőoltásnak, ami egyszer és mindenkorra eltünteti azt a tévhitet, hogy az "átlagéletkor" és a "születéskor várható élettartam" ugyanazt jelenti és bármikor felcserélhető.

orient 2018.09.04. 08:40:01

@whatisevenworse: hat azert ennyire ne egyszerusitsuk le a dolgokat.
Bocs de mindket oldalon szelsosegeket latok. Oltasellenesek szerint ez egy konteo ugye ahol maga az oltas a gyogyszerlobbi resze es nem bizonyitott hatassal okoz autizmust meg sok szurnyu betegseget. Termeszetesen hulyeseg mert nagyon sok betegseg tunt el szerencsere az oltasoknak koszonhetoen es bizonyitottan megelozhetoek sulyos jarvanyok vele, es nem okoz autizmust.

A masik oldalon meg vannak ervek mint a Tied, hogy csak egy kis szurit kell kibirjon. Azert maradjunk annyiban, hogy az a kis szuri tele van vegyi anyagokkal amire nem mindenki reagal ugyan ugy. En ismerek valakit aki egy egyszeru antibiotikum kura utan olyan sokkot kapott, hogy 10 eve agyhoz van kotve. Egy olyan antiobiotikumtol amit Te vagy en mar lehet 100x szedtunk es kutya bajunk tole. Nem mindenki reagal ugyan ugy gyogyszeres kezelesekre.

Es itt jon a lenyeg. Egy kanyaro, vagy gyermekbenulas annyira veszelyes jarvanyok, hogy megerik a kockazatot, hogy az ember teljesen elkerulje. Nem csak veszelyes betegsegek, de elkerulhetetlenek egy jarvany alatt. Ha egy kanyaros vagy himlos radkohog akkor elkapod es kesz. Legtobb esetben sulyos szovodmenyekkel jar. HPV-nel nem minden esetben lesz szovodmeny vagy rak, sot el is kerulheto mert nem kell esz nelkul szexelni mindenkivel. Igazad van vilag megerett a pusztulasra, mert mondjuk, ha nem dugna mindenki mindenkivel, mint ahogy mostanaban zoknit cserelne az ember akkor a HPV sem terjedne. Magyarul, bizonyos dolgok betartasaval el is kerulheted HPV virust ami mondjuk kanyarorol nem mondhato el. Ergo egy HPV oltasnak szabadon valasztottkent sokkal tobb ertelme van mint raeroltetni mindenkit.

A tudomány sosem téved! 2018.09.04. 08:45:55

@inkvisitor: Rendben van, ha ti abban hisztek, hogy egy méreginjekció minden betegségtől garantáltan megvédi a gyermeket, egész életére.
Csak ez ne legyen kötelező. Kötelező?
Ha mégis kötelező, akkor adjanak rá garanciát. Van rá garancia?

Egyébként érdekes, hogy egyetlen másik országban sincs (ennyi) kötelező védőoltás.
Miért? Ott ostobák a döntéshozók, hogy kételkedni merészelnek a tévedhetetlen tudományban?
Csak itt okosak a bölcs vezetőink?

rnz 2018.09.04. 08:59:32

@A tudomány sosem téved!: Melyik kötelező oltás ellen van kifogásod?
Tehát ha nincs valamire garancia, akkor az már nem kell? Ergo te még soha nem voltál semmilyen kezelésen, vagy vizsgálaton, de még fogászaton sem? Mert garanciát egészen biztosan nem adnak sehol, még a méregdrága magánkorházakban sem, ez egészen biztos.

Emmett Brown 2018.09.04. 09:00:12

@A tudomány sosem téved!: Te egy gyerekkori oltástól hibbantál meg?

registerz 2018.09.04. 09:01:05

Az oltáselleneseknek tökéletesen igazuk van. Őket és a fatyjaikat szívlapáttal kellene gyógyítani, tökéletesen vegyszermentes.

Emmett Brown 2018.09.04. 09:03:10

@rnz: egy dologra van garancia: egyszer mindenki meghal.

inkvisitor 2018.09.04. 09:08:44

@A tudomány sosem téved!: Igen, kevés másik országban van ennyi kötelező védőoltás.
És kevés másik ország mentes annyira a gyerekbetegség járványoktól. Valamiért eleink még az átkosbban is nagyon komolyan vették a járványos betegségek elleni védekezést. Pl az is kevésbé köztudott, hogy Budapest a világ egyik legkevesebb patkánnyal rendelkező fővárosa.
A védőoltás tényleg méreginjekció. Tudod, hogy a vírus szó jelentése latinul méreg? Beadnak a szervezetnek egy kis adagot belőle, legyengítve, ami még nem okoz komoly bajt, de az immunrendszer észreveszi, és elkezd kísérletezni, hogyan is lehet hatékonyan semlegesíteni, majd az eredményeket a speciális memóriasejtek eltárolják. Utána ha ismét találkozik az oltásban található fehérjemintával a szervezet (valós fertőzés), akkor csak leveszi a polcról a megfelelő ellenanyagokat és elkezdi termelni.
Míg ha először találkozik élő fertőzéssel a szervezet, ez az ellenanyagtermelés csak azután indul el, ha a kikísérletezés befejeződött. Csakhogy ennek az ideje alatt a betegség szabadon tombol és ki tudja mennyi kárt okoz. Sok olyan kór van, ahol mire meglenne az ellenszer, a beteg már nem él.
A HIV pont azért olyan veszélyes, mert első körben ezeket az emlékezősejteket (CD-4) támadja meg.
A kötelezőségről meg annyit, hogy vannak olyanok, akiknek olyan gyenge az immunrendszere, hogy nem képes immunitást kialakítani, mint újszülöttek, öregek. Őket nem lehet még-már oltani, ellenben a már oltottak nyájimmunitása védi őket.
Az oltásnál egyébként gartantálják, hogy az immunrendszered megkapja a lehetőséget, hogy megtanulja a védekezést a betegség ellen. Hogy nem mindenki immunrendszere képes megtanulni? Az általános iskola ad garanciát arra, hogy nem lesz a nebulóbóél részeges munkakerülő? Az egyetem ad garanciát, hogy kapsz munkát?
Olyanok mint a védőoltás. Megadják a lehetőséget, de már az egyénen múlik, hogy tud-e élni vele. És az oktatás is ad "nyájimmunitást". A sok tanult ember jó eséllyel tud annyi adót befizetni, amiből lehet támogatni azokat, akik önhibájukon kívül nem tudnak dolgozni, pl baleset miatt.

Dorinda41 2018.09.04. 09:09:18

@orient: A HPV vírus csak méhnyak rákot okoz. Igazad van, mi az nekünk nőknek. 3 lányom van, mind be van oltatva, pedig a családunkat szerencsére elkerülte az összes betegség. De én úgy gondolom, hogy ez egy gondos szülő dolga.

orient 2018.09.04. 09:23:23

@Dorinda41: Minden egyes embernek mehnyakrakot okoz akinek HPV-je van? MIndenkinek? Fel tudok sorolni 1000 dolgot kapasbol ami siman rakkelto legalabb annyra mint HPV es megis emberek zabaljak, isszak, teszik nap mint nap....stb. Az le van szarva, de az HPV az mindenkinek mehnyakrakot okoz ezert oltsuk. Az en csaladomban senkinek nem volt HPV vedooltasa, de mehnyakrak meg senkinel ne fordult elo az elmult 100 evben a csaladi kronikakban. Erdekes valahogy ki lehetett birni a vedooltas nelkul is mehnyakrakot.

orient 2018.09.04. 09:26:41

@ÉszÉsÉrtelem: Ezt ugye te sem gondolod komolyan? INdiaban ahol a laksossag jelentos resze himloben es annak egy durva fajtajaban halt meg meg 20.szban is sikerult eltuntetni az aktiv vedooltasok hatasara. Ugye nem gondolod komolyan, hogy indiaban a higienias korulmenyek annyit felodtek 60-80 evvel ezelott ami miatt eltunt a himlo ott? Csak szolok india nagy reszen meg a szappant sem lattak, nemhogy akar venni tudnanak mert etelre sincs penzuk nem luxustargyakra mint szappan. A vedooltasoknak komoly szerepe volt veszelyes betegsegek eltunteteseben.

Zsuzsi25 2018.09.04. 09:32:17

Az oltásellenes vadbarmoknak irhatsz amit akarsz, nem fogják felfogni, hogy a gyerekük érdeke lenne

A tudomány sosem téved! 2018.09.04. 09:37:21

@inkvisitor: Tehát akkor beadatsz a gyermeknek méreginjekciót, mindenféle garancia nélkül, mert a hited szerint az minden betegségtől megvéd.
Ah, így viselkednek a fanatikus szektások...
Nyugodtan mérgezd meg a saját gyermekeidet, csak ne legyen kötelező.

De ha tényleg ennyire csodálatosak ezek a szent szerek, minden betegségtől megvédenek, akkor a fejlett nyugaton miért nem kötelezőek?

orient 2018.09.04. 09:43:43

@A tudomány sosem téved!: azert halkan megjegyzem:

1. Nyugaton is a fontos betegsegek kotelezoek a legtobb orszagban.
2. Ahol esetleg nem, ott az emberek nagy resze onkentesen azert beoltattja a gyereket masnem halalos korokozokkal szemben (nem HPV-re...)
3. Sajnos vannak nyugaton mar elofordulo esetek a vedooltasok elhanyagolasa miatt. (texasban szamarkohogesjarvany volt pl. par eve, tudom mert rokonaim elnek ott, az O gyerekeik nem kaptak el mert oltva voltak, de sok oltatlan gyerek elkapta sajnos. Erdekes, hogy egy olyan betegseg okoz jarvanyt ami kozel 100 evig nem fordult elo es mindez akkor amikor az emberek elkezdik kihagyni az oltasokat. Biztos a fatalis veletlen meg a gyogyszerlobbi tette csak veluk bunteteskeppen)

A tudomány sosem téved! 2018.09.04. 09:48:35

@orient: De miért nem teszik kötelezővé az elmaradott, nyugati országok, ezeket a csodálatos, mellékhatásoktól mentes szent szereket?

orient 2018.09.04. 09:52:40

@A tudomány sosem téved!: Mint irtam legtobb orszagban kotelezo, de vannak kivetelek.
USA egyes allamaiban pl. azert nem kotelezo mert a szulok annyit lazadtak ellene, hogy a vezetes beaadta a derekat. Mondjuk erdekes teny, hogy 90% meg igy is oltatja a gyereket es a 90% aki oltat az legalabb annyira merges most a kockazatok miatt mint az oltasellenesek voltak. Tortenelem majd megmutatja, hogy kinek volt igaza. En szemely szerint nem vallalnek gyereket olyan orszagban ahol mondjuk a gyermekbenulas, vagy kanyaro nem kotelezoen oltott.

A tudomány sosem téved! 2018.09.04. 10:01:42

@orient: De miért nem kötelező mindenhol?
Miért lázadnak ellene a szülők? Nem tudják azt, amit ti, hogy minden betegségtől megvéd, és nincs káros mellékhatása?
Hogy érted, hogy kinek van igaza?
Nektek oltáshívőknek van igaza, vagy nem? Hiszen ott a legegészségesebbek az emberek, ahol a legtöbb oltás kötelező.
Vagy nem?

orient 2018.09.04. 10:09:59

@A tudomány sosem téved!: olvasd vissza elozo kommentjeimet. Nem vagyok feltetlen oltashivo. HPV oltast pl. teljesen ellenzem, mert a mellekhatasok nagyobb kockazatot jelentenek mint a feltetelezheto vedelem. Sosem mondtam, hogy nincs kockazata vagy mellekhatasa az oltasoknak.

Tortenel majd megmutatja, ugy ertettem, hogy amikor Spanyolorszagban egy gyerek meghal egy olyan betegsegben amit mondjuk 50 eve nem is lattak, akkor azert elgondolkozol:

cink.hu/meghalt-a-spanyol-kisfiu-akit-nem-oltattak-be-a-szulei-1715133112

Ok is bevettek a lobbit sajnos es a gyerekuk halt meg miatta. Most mar Ok is maskent gondoljak.

Sziriaban a haboru kitorese utan megszuntek a kotelezo vedooltasok mert ugye ment az oldokles erdekes par even belul gyermekbenulas jarvany tort ki ugy hogy vagy 70 eve egy regisztralt eset sem volt az orszagban. Mind veletlenek, es a szuloknek mindig igaza van termeszetesen, legyen az amit O akar mindig.

ÉszÉsÉrtelem 2018.09.04. 10:11:46

@orient: Nem is mondtam ilyet. Éppen azt mondtam, hogy az ilyen területeken (Afrikát említettem, de Indiát is lehet mondani, ahol akkora a nyomor) lehet értelmük, ha már a köztisztaság nem tud eléggé javulni. Azt sem mondtam, hogy az oltások nem hatásosak. De azok, és látványos eredményt tudnak elérni; ahol nincsen más mód és szükség van rájuk. Európa nem tartozik ide, de valószínűleg India igen.

Persze van olyan is, amikor valaki hiába kapja meg az oltást, de nem lesz tőle védett. Illetve a leghatásosabb oltás hatékonysága is csak max 20-30 év. Egyszerűen csak annyit csinálnak az oltások, hogy a leggyakrabban megbetegedő réteget (mondjuk 3-tól 14 éves korig) beoltják, a társadalom nagyobbik rétege pedig igazából már védtelen (mondjuk a társadalom negyede). Ezzel sikerül akkora átoltottságot elérni, hogy csak ritkán üsse fel a betegség a fejét. De Európában általában nem ez volt a helyzet -mint leírtam-, hanem a betegségek önmaguktól csökkentek szinte a nulla előfordulásra.

Aztán az átoltottság negítv következményei is ott vannak -épp mint a túlzott antibiotikus használat eredménye-, hogy ha már felüti a betegség valahol a fejét, akkor olyan korosztályban teszi, ahol nem volt jellemző, és abban a a korosztályban sokkal rizikósabb. Pont a célközönség az, aki a legjobb eséllyel menne át ezekez a betegségeken, de az oltások miatt eltolódtak a korhatárok.. Pl emiatt kaphatja meg egy 1 év alatti gyerek mondjuk a kanyarót, vagy egy 20 éves terhes anya a rubeolát. 1 éves gyereknél valóban neccesek ezek a betegségek, csak régen ilyen korban nem kapták meg, csak később. A terhes anyánál már nem véd a gyerekkorban kapott rubeola oltás, de ha átesett volna a betegségen, akkor örökre védett lenne. És ha átesett volna rajta, akkor az ő születendő kisgyereke is védett lenne élete első szakaszában.

Nerevaryne 2018.09.04. 10:17:35

@A tudomány sosem téved!: Azért mert a nagy járványok kitörése után mikor elkezdték elérhetővé tenni, minden ember felfogta, hogy be kell adni, vagy veszélyben lesz a gyerek. Nem tették kötelezővé, mert örültek az emberek, hogy egyáltalán van. A nagy járványok kikopásával az államapparátusnak pedig volt bizodalma a lakosságban annyira, hogy legalább annyit el tud dönteni, hogy ha a "akarom-e, hogy a gyerekem halálos betegséget kaphasson el" arra a válasz NEM lesz. Nálunk nem volt bizodalma a lakosságban a kormányzatnak, amúgy is diktatórikusabb volt, simán kötelezővé tette.

Most azoknál, akiknél nem kötelező, támadnak fel a régi járványok, és bánja már az állam, hogy szabadságot adott a lakosságnak. Lásd Ausztrália, ahol az utóbbi években tették kötelezővé, a szarrágó oltásellenesek miatt kitört járványok után.

A probléma az, hogy itt vannak a beszakadt agyú oltásellenesek, és ha mutatsz nekik egy bajtársukat, akiknek a gyereke meghalt egy megelőzhető betegségben, akkor ráfogják, hogy biztos más baja volt, meg biztos a közhigiénia, meg az én gyerekem úgyse. Aztán mikor az ő gyerekük úgyis, akkor meg állnak mint borjú az új kapuban, hogy hát én olvastam egy könyvet ami azt mondta hogy ilyen nem lehet.

Ha elviszed a gyereket és az orvos azt mondja, kellene egy oltás, tedd fel magadnak ezt a kérdést: akarom-e hogy a gyerekem elkapja ezt a betegséget? Kérdezd meg milyen tünetei vannak az éles, legyengítetlen betegségnek, és képzeld el, hogy ha nemet mondasz a vakcinára, akkor azt kockáztatod, hogy ezt a gyereked átélje. A TE ideológiai meggyőződésed miatt.

ÉszÉsÉrtelem 2018.09.04. 10:21:16

@Stenonis: Nem túl nagy alapossággal összeszedtem 3 grafikont. Sajnos nap közben nincsen sok időm keresgélni, de este keresek adatokat "hitelesebb" (-nek tűnő) forrásokból is. Másfél éve foglalkoztam ezzel a témával utoljára, akkor a CDC oldalán is megtaláltam ezekez infókat, de nem volt könnyű.

Szóval gyermekbénulás:
www.google.hu/imgres?imgurl=https%3A%2F%2Fvaccines.procon.org%2Ffiles%2F1-vaccines-images%2Fpolio-cases-1937-2013b.PNG&imgrefurl=https%3A%2F%2Fvaccines.procon.org%2Fview.additional-resource.php%3FresourceID%3D005964&docid=tpBnXOsHPS0G5M&tbnid=_dwehfjj7f73RM%3A&vet=10ahUKEwjJpPbZ9KDdAhUPbFAKHe8sBA8QMwg-KAEwAQ..i&w=1125&h=613&bih=943&biw=1920&q=polio%20graph&ved=0ahUKEwjJpPbZ9KDdAhUPbFAKHe8sBA8QMwg-KAEwAQ&iact=mrc&uact=8

Diftéria: www.google.hu/imgres?imgurl=https%3A%2F%2Fnebancs.hu%2Fimages%2Fstories%2Fkepek%2Fdifteria%2F05_difteria.png&imgrefurl=https%3A%2F%2Fnebancs.hu%2Fvedoltasok-pro-es-kontra%2Fkoetelezo-vedoltasok-hivatalos-es-a-tudomanyos-ervek%2Fipvhib-oltas.html&docid=yebTLMO1jpRW6M&tbnid=bYmeg7RcjHfKIM%3A&vet=10ahUKEwjRtOKa9KDdAhXEPFAKHaB1AgsQMwg9KAAwAA..i&w=750&h=530&bih=943&biw=1920&q=dift%C3%A9ria%20grafikon&ved=0ahUKEwjRtOKa9KDdAhXEPFAKHaB1AgsQMwg9KAAwAA&iact=mrc&uact=8

Szamárköhögés:
www.google.hu/imgres?imgurl=https%3A%2F%2Fnebancs.hu%2Fimages%2Fstories%2Fkepek%2Fgrafikon_pertussis%2F06_pertussis.png&imgrefurl=https%3A%2F%2Fnebancs.hu%2Fvedoltasok-pro-es-kontra%2Fkoetelezo-vedoltasok-hivatalos-es-a-tudomanyos-ervek%2Fipvhib-oltas.html&docid=yebTLMO1jpRW6M&tbnid=6nrXoFmjjGTpHM%3A&vet=10ahUKEwin8r3d86DdAhUNJ1AKHayCDhgQMwg9KAAwAA..i&w=749&h=530&bih=943&biw=1920&q=szam%C3%A1rk%C3%B6h%C3%B6g%C3%A9s%20grafikon&ved=0ahUKEwin8r3d86DdAhUNJ1AKHayCDhgQMwg9KAAwAA&iact=mrc&uact=8

Bocs, valószínűleg a linkekből sima szöveg lesz, így nem lesz kattintható.

inkvisitor 2018.09.04. 10:25:47

@ÉszÉsÉrtelem: tankonyvek.tudomanytortenet.hu/a_kozegeszsegugy_tortenete/?kat=43&id=435
Olvass egy kicsit
Az MMR vakcina kanyaró része volt ideiglenes. Kanyaró ellen 1969 óta van oltás, de csak 1990-ben sikerült elkészíteni a tartós hatásút.
www.webbeteg.hu/cikkek/fertozo_betegseg/20783/mmr-oltas-felnotteknek

FlybyWire 2018.09.04. 10:30:15

@csillagporszem: "Én gyerekem kidőlt az mmr oltástól. Megkapta, kijöttünk a rendelőből és abban a pillanatban elkezdett hapcizni, taknyos lett, másnap már a kórházban voltunk mert fulladt, közben ezerrel ment a hasa. A doki vagy ráoltott valamire, vagy ez okozta"

Nyilvánvaló, hogy már volt benne valamilyen vírusfertőzés, mikor oltani vitted, csak lappangott.
Olyan nincs, hogy "azonnal" taknyos lesz valaki bármitől.
Vírusra ráoltani: tilos, egyik orvos sem tehet ilyet. Nyilván pech, hogy még lappangott.
De hogy ezek után az oltásra fogjátok a gyerek betegségét.... ennyire nem lehetsz egyszerű.

FlybyWire 2018.09.04. 10:32:31

@ÉszÉsÉrtelem: gondolom a nickneved egyfajta erős irónia, mert pont ezeknek nem vagy birtokában.

FlybyWire 2018.09.04. 10:35:29

@ÉszÉsÉrtelem: " De lehetséges, hogy van olyan a világon, aki tud "fényt enni", csak erre a mai ember általában nem képes"

Ezért kár volt regisztrálnod. Sőt, inkább ártalmas. Kérlek, mindenki érdekében töröld magad.

FlybyWire 2018.09.04. 10:36:46

@pangea: "(neten utana lehet nezni)"

Jajj, még egy mélysötét.

És a netre kiknek szabad írni? Szerinted?

csillagporszem 2018.09.04. 10:44:16

FlybyWire
Köszi a leminősítést, én is írtam, hogy vagy ráoltott valamire vagy az oltás okozta..., de megvizsgálta előtte a doki, nem volt jele. Másnap meg már hörgőgyulladása volt és tüszős mandulagyulladása. Ez esetben akkor az orvos nem vizsgálta meg megfelelően?
Ne mondd, hogy olyan nincs, hogy bármi is rögtön taknyosságot okoz. A gyerek allergiás a tojásra és a tünete, hogy megeszi és utána 10 perccel elkezd taknyosodni és egy hétig náthás tünetei lesznek. Gasztros is megerősítette, szóval me hazudtolj meg, hogy ilyen nincs.

(Off: nem jelenít meg válaszgombot. Csak nekem nem?)

inkvisitor 2018.09.04. 10:47:11

Ez megette a diagrammokat.
A lényeg, diftéria ellen már 1894-től volt antitoxin, ami elkezdte lenyomni a haláleseteket.
Szamárköhögés ellen az oltás egyértelmű ha nem csak antivaccination siteokat nézel, ugyanez a helyzet a polioval.

orient 2018.09.04. 11:04:04

@FlybyWire: nem feltetlenul. En mikor MMR-t kaptam makk egeszseges voltam es megis kidoltem par hetre tole. Mondjuk par het szenvedest megert, hogy vedett lettem sok betegsegtol, es szerencsere semmi komolyat nem kaptam el kesobb sem. Bizonyitott, hogy a legyengitett virus is okozhat enyhe lefolyasu betegseget ami meg igy is sokkal jobb mert vedettseget ad mintha teljesen elhagynak.

Lixomus 2018.09.04. 11:07:16

Ha tudományosan is érdekel, olvasd el a cikk végén listázott tanulmányokat is. A cikk idejében kevesebb komopnensű oltást alkalmaztak, de alapelvi szinten a történet ugyanaz.
www.natursziget.com/egeszseg/20150908-hpv-elleni-oltas-meg-lehet-valasztani

Lixomus 2018.09.04. 11:09:40

A tudomány rengeteg dolgot felfedezett már, ezen kár vitázni. Ezek egy része jelenleg megkönnyíti életünket, de esetleg hosszú távon elpusztíthat mindent. A tudomány egy folyamatos megismerés, fejlődés: felfedezünk valamit, időnként foggal körömmel vicsorogva ragaszkodunk hozzá, később felismerjük a hibát és talán ki is kijavítjuk. Ez áll az orvostudományra is. Ha egy mai orvos 50-100 évvel ezelőtti ismeretekkel, protokol szerint praktizálna, akkor igen hamar börtönben végezné. Igen, lássuk be, sok olyan dolog van az orvostudományban, ami egy ideig az örök igazsag, utána pedig orvostudományi bűntett lesz az akták közt. Ezen nem hiszem, hogy bárki is vitatkozna. De ez az oltásokra is érvényes. Lehet, hogy ma jónak tűnik, de az is lehet, hogy hosszű távon tönkre tesz minket. Tudományosan vizsgálva, az oltasok egy szűk paraméter szerint jónak tűnnek, hiszen `csökken a kanyaró, oltass te gazember`. Azonban globális vizsgálatok nincsenek elvégezve, szigorú utánkövetés nincs, így a mellékhatások illetve az általános egészség tekintetében sincs igazán fogalmunk, hogy mi történik az oltások vonatkozásában. Ez pedig súlyos tudományos deffektus!

Kis színes a végére: a skarlát régen súlyos, elég gyakori betegség volt. Ma már egyre ritkább, az orvos legyintgetve felírja a tablettát és el van intézve. Magától az élet úgy hozta, hogy egy enyhe, pánikmentes betegséggé vált. Oltás nélkül. Ha lenne rá oltás, vajon milyen súlyos rémhírek terjengenének a skarlátról?

inkvisitor 2018.09.04. 11:42:43

@Lixomus: A szifilisz megjelenésekor testszerte vérző fekélyeket okozott.
Ma ezek már csak időlegesen és helyileg jelentkeznek.
Régóta ismert jelenség, hogy a betegségek is fejlődnek. Egy betegség akkor sikeres, ha minél jobban el tud terjedni, de ebben a beteget legyengítő, vagy megölő tünetek hátráltató tényezők. Az igazán sikeres baktériumok és vírusok tünetmentesen velünk élnek. Létszám tekintetében testi sejtjeink kevesebben vannak, mint a bakteriális sejtek, amik már alkalmazkodtak hozzánk.
A betegségek olyan baktériumok és vírusok, amik gyengén alkalmazkodtak.

Kicknick 2018.09.04. 12:08:34

Én csak kérdeznék :
1, ha az oltás védettséget ad, akkor minek ismételni?
2, ha oltás nélkül mindmeghalunk, akkor németországban miért nem kötelező?
3, valaki írta fentebb, hogy nagyon nincs két egyforma ember, akkor miért nincs mérlegelés a gyengébb vagy erősebb szervezetű embereknél?
4, tényleg, miért kell kombinálni? Miért nem egyesével adják?
5, ha bárkinek baja van egy oltás után, azt miért nem vizsgálja senki? Lásd fentebbi kommentek, miszerint azonnal az oltás után nem lehet bajod, biztos valami más volt ami éppen akkor véletlenül jött ki?
6, ha valaki pl penicilinérzékeny, azt eltiltják az orvosok a penicilintől. Ha valaki megbetegszik egy vakcina után, annak miért erőltetik a többit is vizsgálatok nélkül?

Kicknick 2018.09.04. 12:10:04

*2, es ponthoz : Miért nincsenek Németországban tömeges járványok a fentiek ismeretében? Ott mindenki kivétel nélkül beadatja a javasoltat?

FlybyWire 2018.09.04. 12:25:46

@A tudomány sosem téved!: mert sajnos sok az olyan ostoba b*rom, mint te.
Degeneráció a jelenségetek neve.

FlybyWire 2018.09.04. 12:27:51

@csillagporszem: az allergia nem taknyosság. Abban sosincs hurut, míg a takony az.
Allergiás, vagy náthás tünetei lettek?

inkvisitor 2018.09.04. 12:38:53

@Kicknick: Szépen sorban:
1. Többféle oltás létezik. Van olyan, ami élő kórokozóval van töltve, ez gyors, erős immunválaszt ad, de gyengébb oltottak komolyabban megbeteghetnek tőle. A másik változat elölt, döglött, csak a fehérjeburkot tartalmazza, ez teljesen biztonságos, de jóval gyengébb immunválaszt ad.
2. Nem mindmeghalunk, hanem újra megjelenik a betegség. Ha egyszer az egész földön mindenki oltott egy adott betegség ellen, akkor a következő generációnak már nem kell adni. Viszont ha lyukak vannak a rendszeren, akkor a folyamatosan oltani kell, mert mindig újra előbukkan a betegség.
3. Már most sírnak az emberek, hogy sok az adó. Szerinted hány orvost kéne fizetni, ha minden embert egyenént értékelnének? Amúgy most is van szűrés. Akinek immunrendszeri problémája van, azt rendszerint diagnosztizáláskor eltiltják az oltástól és a nyájimmunitástól fog függeni.
4. Egyszerűbb gyorsabb olcsóbb. Nem kell 15-ször visszamenni a dokihoz és azokat kombinálják, amiket kb ugyanabban az életkorban javasolt beadni.
5. Az oltásoknál ismert, hogy hány százalékban valószínű mellékhatás. Akinél erősen jelentkezik egy gyengített korokozó hatása, az szerinted hogyan mérkőzne meg a vad változattal?
6. A penicilintől el lehet valakit tiltani, de a mumpsztól hogyan tiltod el? Ha valakiről kiderül, hogy egy bizonyos alkotóelemre allegriás, akkor kap másik fajta vakcinát, ami más módon tartja kordában az oltóanyagot, csak valószínűleg jóval drágább. Amúgy meg valószínű, hogy az orvosok ismerik a legtöbb összetevőre adott allergiás reakciót, és ha oltás után olyan tünettel hozzák vissza a gyereket, akor felvezeti a lapjára, hogy erre meg erre az összetevőre valószínűleg allergiás, és elküldi kivizsgálásra. Utána a következő oltásoknál már olyan oltóanyag lesz előírva, amiből hiányzik az adott összetevő.

Berelhetoreklamfelulet 2018.09.04. 13:03:31

A kormány propagandája úgy látszik erre az oldalra is kiterjedt már!

Ne hagyjátok átverni magatokat emberek! Az oltások arra kellenek, hogy a HAARP ezzel vegye át az irányítást az elmétek felett.
Az egész jól össze van rakva. A sok ember sok pénzt kifizet a gyógyszergyártó cégeknek, miközben helyet, hogy segítenének csak engedelmességre akarnak kényszeríteni!!

Kicknick 2018.09.04. 13:14:06

@inkvisitor: ezt a mellébeszélést...

Lilli_Csiribiri 2018.09.04. 13:42:48

@orient: Szerintem meg kötelezővé kéne tenni, mert ez a megelőzés egyetlen eszköze. Engem egy ilyen módon kialakult probléma miatt még műtöttek is. Ez nem azért történt mert egyébként kicsapongó életet folytattam, az exem akitől a vírust megkaptam egyébként teljesen egészséges volt, csak hordozta a vírust. Amikor mi megismerkedtünk, nem volt ráírva a homlokára ez és így nem is tudtam dönteni arról, hogy a kockázatokat bevállalom-e vagy inkább elsétálok a másik irányba.

orient 2018.09.04. 14:06:31

@Lilli_Csiribiri: bocsika, de ha neked ennyire eletbevagoan fontos volt ez akkor miert nem oltattad be magad? Csak kerdezem? Ja mert nem is hallottal rola korabban? Akkor inkabb a felhivasra kene a hangsulyt fektetni es nem az eroszakos oltogatasra talan? Ha tudsz rola akkor felnott emberkent el tudod donteni, hogy vallalod-e a kockazatot vagy sem. Ha vallalod akkor a dontesed szerint nem oltatod magad es esetleg beteg leszel, te dontesed volt nem? Ha viszont nem akarod kitenni magad a veszelynek akkor beoltatod magad es meg van oldva dolog. (egyebkent nincs mert HPV toredeket fedi le a vedooltas ezert korantsem nyujt garanciat es vedelmet, de mindegy). A lenyeg miert akarsz vedooltast raeroszakolni valakira ami szexualis dolgokhoz kotodik? Miert nem teszed akkor kotelezove a hepatits elleni vedooltasokat mondjuk? Sokkal tobb esetben okoz komoly megbetegedest mint HPV es szexualis uton terjed. Vagy akkor mostantol minden szexualis betegseget oltogassunk csak mert esetleg elkaphatod? Mi van ha valaki egyaltaln nem akar szexualis eletet elni, soha. Akkor azt is beoltatod 20 fele STD vedooltassal? Elegge eltulzott peldakat hoztam, mert kulonben nem erzekleed mennyire maganugye valakinek egy ilyen jellegu vedooltas. Magyarul ha te felsz a HPV szovodmenyeitol oltasd be magad, de masoknak kerlek hagyd meg a dontesi lehetoseget.

Lilli_Csiribiri 2018.09.04. 14:23:39

@orient: Kösz, hogy ezt így ideírtad, mert ebből lejön hogy te védőoltáselleneshitű vagy nem pedig egy normális ember aki képes többféle nézőpontot figyelembe venni, így további szót nem érdemelsz ez az utolsó hozzászólás amit írok neked, legyen bármi a reakciód. Azért nem voltam beoltva, mert én akkor már a huszas éveim végén jártam amikor ez történt, amint fentebb is le van írva ez a cucc akkor a leghatásosabb ha a szexuális élet megkezdése előtt adják be. Ergo vagy az államnak vagy a szülőnek kell ebben a kérdésben dönteni, mert egy 13 éves erről nyílván nem tud felelősen dönteni. BTW amikor én a szexuális élethez hozzá kezdtem nem volt még oltás főleg nem a tini lányoknak. Annyiban más ez mint az összes többi STD, hogy ennek sok esetben nincs tünete. Akitől kapod egészséges, nem is tudja, hogy ő bár.kit meg tud betegíteni, akkor meg te miről is dönthetsz ott és akkor?
Az emberek legkisebbik része az aki sose fog szexuális életet szóval nyugodtan figyelembe lehetne venni a 99,5% érdekét az 0,5%-kal szemben.

orient 2018.09.04. 14:30:13

@Lilli_Csiribiri: nem vagyok oltasellenes. Olvasd el a tobbi kommentemet itt nem csak az elsot. Tobb oltasellenest leoltottam itt mar akik meg gyogyszerlobbival vadoltak. Bocs de mindenki fanatikus itt. Az oltasellenesek minden arron ellenzik, es minden osszeeskuvest belemagyaraznak. Az fanatikus oltaspartiak meg mindent oltananak esz nelkul. Bocs, de veszelyes vilagjarvanyokat okozo gyerekbetegsegeket kell es kotelezon oltatnek mindenhol a vilagban, mert ez valoban vedelmet jelent es megeloz sokkal komolyabb gondokat. Azonban mivel lattam mar olyanokat akik gyogyszerek mellekhatasaitol benultak le egy eletre, ezert ami nem abszolut eletmento mint pl. gyermekbenulas, difteria, kanyaro...azokat nem oltogatnam esz nelkul mindenkinek. Te nem oltattal 20 evesen mert nem volt, hat akkor ennek semmi koze a szabadon valaszthato vagy kotelezo temahoz, csak szimplan nem letezett akkor. Lehet vedooltasra felhivni a figyelmet, de egy szexualis uton terjedo betegseget meg kell hagyni szabadon valaszthatonak, mert maganugy, mert nem kapod el a villamoson ha valaki radtusszent, es mert akkor hol a hatar? van kb 300 fele masik vedooltas amik szinten leteznek es akkor azokat miert nem teszed mint kotelezove?

Ez meg ovodasok musora:
" így további szót nem érdemelsz ez az utolsó hozzászólás amit írok neked, legyen bármi a reakciód."
Egy forumra jossz vitatkozni, utana meg megsertodsz mint egy 9 eves? :)

flamer 2018.09.04. 14:33:36

@orient: "Influenza is milliokat ol meg megsem kotelezo"

Ha az influenza amúgy egészséges emberek millióit ölné meg, akkor kötelező lenne ellene az oltás. Ezzel szemben az influenza leginkább csak olyanokat öl meg, akik súlyos betegek, nagyon öregek vagy hasonló okok miatt egyébként is fél lábbal a sírban vannak már.

Lilli_Csiribiri 2018.09.04. 14:36:16

@orient: Nem vitatkozok védőoltásellenesekkel ugyanúgy ahogy a vallási szektás sógornőmmel sem szoktam. Nem azért mert, nem tudnék, hanem mert felesleges. Mint írtam fent az emberek 99,5%-a fog élete során szexuális életet élni, másból kiindulni esztelenség. De tényleg hagyjuk ezt, mert olyan vagy mint a sógornőm, menthetetlen.

orient 2018.09.04. 14:45:41

@Lilli_Csiribiri: szimplan itelkezes. Mint korabban irtam en nem vallalnek gyereket olyan orszagban ahol a gyerekbetegsegek elleni vakcina nem kotelezo. Az ugy hangzik mint egy fanatikus oltasellenes igaz?

En es felesegem HPV negativak vagyunk. 15 eve nem eltunk szexualis eletet massal, akkor engem is kotelezoen beoltatnal csak hogy vedd magad? Ha valaki annyira korultekinto a szexualis betegsegekre, ideertve HPV-t is akkor:
1. Oltassa be magat vagy a szulei oltassak be ha fontosnak tartjak. Olyan nincs,hogy egy 13 eves gyereket STD-re kene oltani.
2. Mielott lefekudne valakivel kuldje el tesztekre, hogy van-e lappango betegsege. Elarulom nem csak HPV lehet tunetmentes, de tripper, chlamydia es mas sok szexualis betegseg is megsem erdekel senkit mikor osszefekszenek valakivel, pedig azoknak is eleg durva szovodmenyei lehetnek, foleg, hogy antibiotikumok egyre inkabb hatastalanok sok esetben.

OKtatasra es felhivasra kell a hangsulyt fektetni es ra kell biznni az emberekre, hogy milyen kockazatot vallalnak (akar szulokre). Nyilvan ez nem kivansagmusor egy gyermekbenulasnal, vagy difterianal ami nem valogat es nem megelozheto egy jarvany eseten.

orient 2018.09.04. 14:51:58

@flamer: tevedes. Nagyon sok egeszsegesnek hitt fiatal, hal meg vilagszerte az influenza szovodmenyeitol. Urban legend, hogy csak 70 mamikak, meg kronikus betegek a veszelyeztettek. Ok elsosorban, de sok egeszseges ember is belehalhat, vagy kaphat sulyos szovodmenyeket.

élhetetlen 2018.09.04. 14:52:15

@ÉszÉsÉrtelem: De, hosszú lett, és nem meggyőző. Nem megyek végig az érveléseden, csak két apróság. Az egyik, hogy 1953-ban születtem, és én már kaptam védőoltást gyermekbénulás ellen. Volt pár ismerősöm, akik kicsivel idősebbek voltak, és fél kar, fél láb tönkrement náluk, a nálam fiatalabbak között nem volt ilyen. Tudom, ez nem statisztika, és biztosan csak a közhigiénia pár év alatti javulásának köszönhető. (Vagy a fiatalabbak már betartották a tízparancsolatot). A másik. „Vagy itt van a bárányhimlő, most akarnak belőle kötelező oltást bevezetni. Mennyire veszedelmes betegség? Valóban annyira szükség van rá, hogy még ezt az néhány napos (nem tudom hány napos) betegséget is meg akarjuk spórolni?”. Nem, nem a néhány napos betegségről van szó. A vírus megmarad a gerincoszlop melletti idegdúcokban, és később, ha a szervezet védekezőképessége legyengül, kiújulhat felnőtt korban övsömör formájában, és szívhatsz vele életed végéig.
Ha az ilyen, bárki által tudható dolgokról nem tudsz, akkor vegyük komolyan a sztyeppei népekről itt közzéadott ismereteidet?

élhetetlen 2018.09.04. 15:13:11

@ÉszÉsÉrtelem: „Pusztítóbb lett az influenza az elmúlt időszakban? Alig hiszem. És a bárányhimlő? Valószínűleg az sem.”. Az influenza szövődményei lehetnek felnőttek esetében: bakteriális tüdőgyulladás, a krónikus hörghurut fellángolása, agyi keringészavar, szívinfarktus, toxikus sokk tünetegyüttes, agyhártya- és agyvelőgyulladás, veseelégtelenség, stb. A bárányhimlőről már írtam. Gondold már át. Az, hogy nem pusztítóbb, mint 10-20 évvel ezelőtt volt, az nem indok, hogy ne védekezzünk, ha tehetjük. Akinek a családtagja bekap valamit, azt nem vigasztalja, hogy régebben is volt ilyen.

élhetetlen 2018.09.04. 15:30:11

@qwertzu: Miért ne hinné el? Biztosan volt egy jó nevű szakember, aki látta a sztyeppei anyakönyveket, és ezt leírta. Nehéz dolog ez, mert amíg a 900 éves matuzsálem érthető, ha holdévben nézzük (mivel a holdév nem egyezik a mi hónapunkkal, de ha a kilencszázat 12-vel, és 13-mal osztjuk), kijön 69-75 év, amit adott korban tényleg lehet matuzsálemi kornak nevezni, a sztyeppei 85 éves átlag életkort tényleg csak elhinni lehet.

Lixomus 2018.09.04. 15:44:15

@inkvisitor: Valószínűleg csak annyi történik, hogy máshogy élünk, ezért az adott életvitelünkhöz `tartozó` betegségek kifakulnak a rendszerből (s `kapunk` másikat) ld. középkori járványok. bármelyik megközelítést tekintjük, lenyeg, hogy oltas nélküli változásokat vizsgálunk, amely változásokat egyébként boldogan szokás kizárólag az oltások javára írni.

Csupán ennyi ellenvetés számomra megnyugtató :o)

élhetetlen 2018.09.04. 15:58:51

@orient: Ez nem sikerült túl jól. „mehnyakrak meg senkinel ne fordult elo az elmult 100 evben a csaladi kronikakban„. Sajnálom, de tudomásul kéne venned, hogy az, hogy valami még nem történt meg, az nem jelenti azt, hogy nem is fog megtörténni. Ha a családodban még senkit nem gázoltak el, mikor szabályosan ment át az úttesten, ez nem garancia arra, hogy nem is fognak. Csak ez ellen nincs védőoltás. Ha lenne, érdemes lenne beadatni.

orient 2018.09.04. 16:01:28

@élhetetlen: ez igaz, de azert megengeded, hogy eldontsem, hogy meg akarok-e halni menyakrakban vagy sem? Csak szolok, hogy az emlitett vedoltas a HPV fajtaknak toredeket fedi le, es nem mindenki aki HPV-s lesz mehnyakrakos vagy mas rakos. Sokkal rosszabb rak statisztikak vannak, dohanyzas, egeszsegtelen etkezes, tulzott alkohol fogyasztas miatt es megsem akarod ramknyszeriteni mit egyek igaz? Koszike.

ljubityel 2018.09.04. 16:10:04

@orient: :-) Többször oltattam magam influenza és tüdőgyulladás ellen is. Sajnos erről csak a betegség nem tudott. Nem mellesleg tüdőgyuszihoz influenza szövődményeként jutottam, majd vissza is estem. Akkor most fröcsögjek a magyar egészségügyről?
Ja, és idén is oltatni fogom magam!

élhetetlen 2018.09.04. 16:11:33

@orient: „egy HPV oltasnak szabadon valasztottkent sokkal tobb ertelme van mint raeroltetni mindenkit.”. Nem kötelező, csak annyi van, hogy azok a 7. osztályos lányok, akiknek a szülei kérik, ingyen kapják.

orient 2018.09.04. 16:12:13

@ljubityel: jol teszed, legy boldog, hogy egy szabad vilagban azt oltatsz amit akarsz, ha ugy erzed ettol jobban atveszeled az influenza szezont. De azert remelem nem akarsz engem beoltatni influenzara, aki 10 eve nem volt influenzas?

orient 2018.09.04. 16:14:37

@élhetetlen: akkor annak nagyon orulunk. Mindenki kapja meg aki erre igenyt tart, teljesen szabad dontes es tamogatom. Aki viszont nem oltatja a gyereket poliora azzal mar nem lennek annyira elnezo mondjuk (kiveve ha van ra oka - immunbetegseg, gyogyszererzekenyseg...stb.)

élhetetlen 2018.09.04. 16:22:36

@orient: „Sokkal rosszabb rak statisztikak vannak, dohanyzas, egeszsegtelen etkezes, tulzott alkohol fogyasztas miatt es megsem akarod ramknyszeriteni mit egyek igaz? Koszike.”. Azóta írtam még egy kommentet neked, de megismétlem, semmi sincs rád kényszerítve HPV ügyben. A statisztikákkal meg ki lehet törölni a… Ha valaki évekig azbeszttel dolgozott, de dohányzott is, akkor is biztosan a dohánytól kapott tüdőrákot. Ja. Úgyhogy köszike a köszikéért.

Senki A. 2018.09.04. 16:25:07

@ÉszÉsÉrtelem: Ezekkel az ábrákkal csak az a baj, hogy Haláleset/fő van megadva Magyarországra. Na most 1915 és 1920 között történt egysmás. Pl. Sokan elpusztultak a világháborúban. Pl. ott volt Trianon (rémlik valami???). Szóval az adatok nem ugyanarra az országra, nem ugyanarra a népességre, stb. vonatkoznak. Statisztikát persze tudni kell amisítani!

élhetetlen 2018.09.04. 16:25:47

@orient: „Mindenki kapja meg aki erre igenyt tart, teljesen szabad dontes es tamogatom.”. Ez már jobb, mint az előző lekezelő köszikésed. Béke!

orient 2018.09.04. 16:26:29

@élhetetlen: ha valaki nem dolgozott soha azbeszttel, de dohanyzott akkor biztos nem azert kapott tudorakot. Most azt akarod mondani a dohanyzas nem okozHAT tudorakot? Apam tudorakban halt meg, lancdohanyos volt. Ismerek sok dohanyost akik sosem betegedtek, meg, de nyilvan ez nem azt jelenti gondolom, hogy a dohanyzasnak nincs karos hatasa ugye?

Macropus Rufus 2018.09.04. 16:26:54

"@orient: "Azonban influenza, es akar HPV is a valaszthato kategoriaban kell maradjon."
A HPV 10-15 múlva rákot is okozhat. Akkor már felesleges bármit is tenni. MArad a khemo és/vagy sugár sike meg ilyesmi. Rossz esetben a halál.

Az influenza határ eset. DE: a spanyolnátha is az influenza egy verziója volt.

orient 2018.09.04. 16:30:49

@élhetetlen: Beke: de mondjuk a bekoszono kommented sem epp volt egy baratkozos koszontes. Inkabb egy olyan elosszor gyomronvaglak, utana koszonok is fajta inkabb. Szerintem egyebkent egyetertunk.

orient 2018.09.04. 16:32:33

@Macropus Rufus: erdekes irtam ebbe a posztba vagy 40 kommentet es mindenki az elsore tamad be. Ironikus, hogy betalalsz egy kommenttel, mikozben par sorral lejjebb mar egy oltasellenes azzal jott, hogy az influenza elleni oltas felesleges, es en epp vettem be, hogy sok esetben nagyon is hatekony vagy szuksegszeru.

Senki A. 2018.09.04. 16:34:54

@orient: Melyik STD elleni oltás kötelező? Olyasmiről vitatkozol ami nincs!

Macropus Rufus 2018.09.04. 16:42:24

Végig futottam a hozzászólásokat. Félelmetesek. Ilyesztőek. És nagyon nagy butaságok is vannak benne.
Eltüntek a fertőző beteségek???? Honnan? A Földről? Marhaság.
Itt vannak. Csak egy része nem tud megtámadni mert védettek vagyunk ellene, a másik része meg pl. nem is él Európában. Frissis hír: a poliovírus vírus újra terjed. Gyenkébbek kedvéért: járványos gyermekbénulás... Tudjátok vastüdő meg ilyenek. Nem annyira friss hír (2013) naponta 1300 új TBC lesz Európában. stb...

a forrás: index.hu

érdemes nem beoltatni a gyerekeket. Mert minek?

Macropus Rufus 2018.09.04. 16:44:16

@orient: mivel az első hozzászólásoddal kezdem (mert bármennyire is hihetetlen időrendi sorrendbe nézem a kommenteket) ezért lettél te az első. Butaságot írtál. Olvastam a HPV-st is. Az is nagy marhaság.

flamer 2018.09.04. 16:45:14

@orient: "Nagyon sok egeszsegesnek hitt fiatal, hal meg vilagszerte az influenza szovodmenyeitol"

Mennyi az a "nagyon sok"?

élhetetlen 2018.09.04. 16:45:43

@orient: Jaj! Nem akarom azt mondani, hogy a dohányzás nem okozHAT tüdőrákot. Csak a statisztikákról mondtam valamit. Anyám nem ivott alkoholt, és májrák vitte el. Az egyik szomszéd ugyanígy végezte, csak sokkal fiatalabban. És az egészséges étkezés, anya magának termelte az zöldséget, és tartotta a csirkéket, nyilván nem mérgezte őket a nagyobb haszon reményében. Nem tudják mitől lett beteg. Nagyon sok esetben nem tudják. De, ha bármelyikőjük ivott volna, akkor nagyon tudnák, hogy az italtól, pedig nem biztos. Csak erről beszéltem. Vagy érted, vagy nem.

orient 2018.09.04. 16:45:44

@Macropus Rufus: mondjuk tegyuk hozza, hogy a Te erveid meg megcafolhatatlanul lehengerloek. Te gyoztel teso. Barmozni konnyu, erre 3 eves gyerek is kepes.

orient 2018.09.04. 16:51:37

@flamer: beszeld meg rufusszal: @Macropus Rufus: pont azon ekezik, hogy az influenza vedooltast nem tartom kotelezoen fontosnak es ezert oltasellenes vagyok :) beszeljetek meg legyszi kozosen. Mert egyikotok azzal vadol hulye oltasellenes vagyok a masik meg azzal, hogy fanatikus olatasparti. Pont mint a politikaban, ha kritizalom akormanyt akkor libsi vagyok, ha valamiben egyetertek akkor meg egy rohadt fideszberenc. Mikozben csak kiegyensulyozott vagyok a fanatikusok kozott. Tamogatom a vedooltasokat, sot szigoruan vennem minden kotelezo oltas betartasat, nem ugy mint egyes orszagokban, de kozben szerintem vannak betegsegek (lasd. influenza) aminel hasznos, sok esetben kelloen fontos is, de mindenkeppen szabadon valaszthato formaban kell mivel nem osszemerheto egy polioval mondjuk halalozasban vagy szovodmenyekben nepessegre vetitve. Ennyi volt a mondandom akkor beszeljetek meg hogy epp libsi vagyok-e vagy fideszberenc. Jo szorakozast en mentem.

élhetetlen 2018.09.04. 16:56:33

@orient: Na, alakul. „a bekoszono kommented sem epp volt egy baratkozos koszontes.”. Mert azt írtam, hogy ez nem sikerült túl jól? És azzal indokoltam, hogy az, hogy valami még nem történt meg a családodban, az nem jelenti azt, hogy nem történhet meg? Ezt tekinted gyomronvágásnak? Hagyjuk, nincs gond.

Ménár Atya 2018.09.04. 17:02:37

Az oltás fontos.
Rengeteg betegséget visszaszorítottak megállítottak.
Influenza oltás szintén fontos, de nem kötelező.
Egészen addig lehet majd vitatkozni ezen, hogy minek az,amíg nem jön egy spanyolnátha szerű vírus, ami megint milliókat visz el,és az esetleg épp beoltottak meg megússzák.
De aki szereti hogy beteg ne oltassa magát.
Közösségben gyorsan terjed az biztos.
Múlt évben kihagytam, el is felejtettem.
Egy napon egyszerre betegedett le a család, vasárnap még semmi gond, hétfőn senki nem bírt felkelni sem.
Magas láz, rosszul lét.
Egy hétig tartott, aztán még egy hét míg helyrejöttünk.
Már akkor betettem a naptáramba emlékeztetőbe, hogy nem kihagyni az oltást.
Nem vagyunk egyformák sem, apámat pl elkerüli minden, egész életében nem volt beteg, ill egyszer 3 napig, de akkor már majdnem papot hívott :D
Hál istennek most már 85 éves, de az utóbbi 4 évben neki is beadatom, biztos ami biztos.

élhetetlen 2018.09.04. 17:19:44

@ÉszÉsÉrtelem: Na még ez is. Rubeola. „A terhes anyánál már nem véd a gyerekkorban kapott rubeola oltás”. De, van a csecsemő korban kapott, és a 11 évesen kapott emlékeztető védőoltás, ez így megvéd. A te módszered az lenne, hogy fertőzzünk meg minden gyereket, és aki nem kap be egy tüdőgyuszit, vagy agyvelőgyulladást, akkor jó, mert védett lett, akinek a gyereke meg bekapja, és károsodik, vagy meghal, hát az úgy járt? Tehát szerinted jobb megkapni a rubeolát, azzal a kockázattal, hogy esetleg baj lehet, mint egy védőoltással kivédeni, hogy megkapd? Vagy úgy gondolod, hogy aki károsodik, vagy meghal egy elkerülhető betegségben, az csak a természetes kiválasztódás áldozata? Ma, a 21. században?

inkvisitor 2018.09.04. 19:28:36

Olaszország, Polio:
scielo.isciii.es/img/revistas/dyn/v32n2/04f01.jpg
Polio ausztrália
vaccinateyourchildren.files.wordpress.com/2010/07/graph-polio_1947-19681.jpg
Polio USA
https://cdn-images-1.medium.com/max/1600/1*5Zv5gz2grpWK54HAnqN-DQ.png
Szamárköhögés, Kanada:
www.canada.ca/content/canadasite/en/public-health/services/immunization/vaccine-preventable-diseases/pertussis-whooping-cough/health-professionals/_jcr_content/par/img_0_1_110/image.img.jpg/1497901360661.jpg
Szamárköhögés UK
Diftéria halál anglia:
childhealthsafety.files.wordpress.com/2009/01/0707277diphtheria.jpg
Diftéria, USA:
d121tcdkpp02p4.cloudfront.net/clim/115923/US-Diphtheria-RM-1900-1967.gif
Plusz a diftériáról megvan, hogy az antitoxin már 1894-től gyártásba került? Csak az oltás jött létre később. A csökkenő halálozásba erősen belejátszik, ha van gyógyszer.

Frinn 2018.09.05. 10:26:04

Nekem az nem fér a fejembe, hogy még léteznek oltásellenesek. Ez egy végletekig lerágott csont, millió bizonyítást nyert, hogy igenis szükség van az oltásokra - és nem csak az alapján, hogy gyakorlatilag eltűntek ezek a betegségek, hanem mert újra feltűnnek, ha alacsonyabb a védettségi szint. Találkoztam olyan érvekkel is, akik szerint ha mi már olyan sokan beoltattuk magunkat, a gyermekére nem gáz, ha nem kapja meg a vakcinákat, hisz megvan az immunitás. Ő pedig nem fogja kockáztatni az autizmust. Mármost ha egyre többen jönnek elő ezzel az eszement ötlettel, akkor ezekben az emberekben újra felbukkan pl a kanyaró, ami esetleg még szépen mutálúdhat is, ha ennek teret engedünk, és akkor biza lehet még nemulass, és akkor biza a mi oltottságunk is biza szart sem fog érni. Mindegy, nem akarok itt rémhíreket kelteni, mindenesetre egy biztos: bizony fontos a falkaimmunitás. Itt megjegyezném, hoy a falkákban élők bizony segítik egymást, és nem ekézik a saját biztonságukat.
Nekem volt oltásellenes barátnőm, aki totál elvakult volt, de mikor a kezében tartotta a kisbabáját, rájött, hogy az ő egészségét ne kockáztatná semmi miatt, és biza beoltatta. szóval még van remény :)

Frinn 2018.09.05. 10:30:45

Annyit még hozzátennék, hogy én Németországban lakom, és az orvos bizony bekérte az oltási kiskönyvemet, hogy ellenőrizze. Tehát azért nem veszik ezt félvállról. Sőőőt, még javasolt is prat, amit nem kaptam meg Magyarországon. Ennyit a nyugatról meg a lazaságról - pedig az orvos a váróteremben hirdeti a homeopátiát (na ebbe inkább bele sem kezdek :) )

Lixomus 2018.09.06. 05:59:54

@Frinn: fontos szót használtál: JAVASOLT. Németországban javasolnak. Ott leülnek a szülővel és megbeszélik, hogy milyen oltásokat és mikor adjanak be. Igen, ott a szülő beleszólhat abba is, hogy mit és abba is, hogy mikor. Ott így megy. Csinálhatnák másként is, de még sem a magyarokat utánozzák, pedig a magyar rendszer tökéletes...

inkvisitor 2018.09.12. 16:50:49

@Kicknick: Légy szíves mondd el mi a mellébeszélés a kommentemben?

A tudomány sosem téved! 2018.09.13. 12:13:59

@inkvisitor: Az egész kommented. A lényegre nem válaszoltál.
Ha ugyanis az oltás nem ad garanciát, akkor miért kötelező?
Ha garanciát ad, akkor nyugaton miért nem kötelezőek?