13 érv, hogy mindig húzz gumit

gumix1.jpg

Nemrég arra kértünk, hogy tarts velünk a kampányban, azaz tájékozódj és oszd meg a tudást, amit akár tőlünk, akár máshonnan összegyűjtöttél a nemi betegségekről. Motivációképpen összeszedtük az STD-veszély baljós tizenhármasát, hogy nyers adatokkal támasszuk alá a segítséged fontosságát.

  1. Naponta 12 000 kamasz fertőződik meg nemi betegséggel, de náluk is veszélyeztetettebbek az 50 felettiek.
  2. A WHO szerint minden második embernek volt már nemi betegsége 25 éves koráig.
  3. Az USA évente annyi pénzt költ a nemi betegek kezelésére, mint a NASA költségvetése.
  4. AZ USA tinédzsereinek mintegy fele nincs tisztában HIV fertőzésével és kevesebb mint a negyedét tesztelték rá.
  5. Az USA-ban 1981-ben kitört HIV járvány óta 70 millió ember fertőződött meg, ebből 35 millió halt meg azóta.
  6. 40 000 új HIV fertőzés történik az USA-ban évente.
  7. Afrikában 1500-1700 új HIV fertőzés történik naponta.
  8. Van olyan része Afrikának, ahol bár csak az emberiség 4%-a él, mégis az ismert AIDS-esek fele ebben a zónában található.
  9. Az USA-ban az előfordulási arányok alapján 110 millióra becsülhető a fertőzések száma, bár ez a valóságban valamivel kevesebb fertőzött embert jelent, mert egy betegben többféle vírus is megtalálható lehet. Az USA lakossága 325,7 millió fő.
  10. Gonorrhoea fertőzésből – amiből épp terjedőben van egy gyógyíthatatlan törzs is – évi 700 000 újról tudunk, csak az USA-ban.
  11. Évente 6,2 millió ember fertőződik meg HPV-vel az USA-ban, jelenleg kb. 20 millió betegről tudunk.
  12. Egyetlen klamídia fertőzéssel is 25% esélye van a nőnek, hogy sterillé, azaz terméketlenné váljon. Egy második fertőzés esetén már 50%, a harmadik után pedig gyakorlatilag garantált.
  13. Évente 333 millió új nemi beteget regisztrálnak szerte a világban.

Európában szerencsére egyelőre alacsonyabbak a számok az USA átlagánál, de Oroszország és Nagy Britannia, vagy akár csak Izland és Moldova statisztikáinak is elég utánanézni, hogy ijesztő eredményekre bukkanjunk az egyes betegségek kapcsán.

Szerinted is érdemes lenne jobban odafigyelni?

Szerző: Csősz Roland