A nemi betegségek meglepő haszna

0512-a.jpg

Rendhagyó cikkel jelentkezünk, elvégre már a Stop STD! kampány nevében is ott van, hogy elsősorban a szexuális úton terjedő fertőzések ellen küzdünk. Ennek ellenére most egy olyan anyaggal készültünk, amiben megmutatjuk, hogy a nemi betegségek világa sem teljes „sötétség”, van annak „világos”, azaz egészségünk szempontjából hasznos oldala is.

Mint azt bizonyára tudjátok, hogy a baktériumok és vírusok – egyszóval mikrobák – megléte nagyon is szükséges az egészségünk szempontjából. Ez megjelenik az állatoknál is: a szúnyogok olyan szexuálisan terjedő baktériumot terjesztenek egymás közt, ami a lárvák gyorsabb fejlődését segítik, de hasonló teszi a zöldborsó-levéltetűket is ellenállóvá a parazitoidokkal szemben – vagyis az olyan parazitákra is felkészülnek, akik normál esetben meg is ölik a gazdatestet.

Ezeket STM-nek, azaz sexually transmitted microbes-nak hívjuk, szemben az STD-nek nevezett káros fertőzésekkel. A különbségre azért hívjuk fel a figyelmet, mert várhatóan egyre több helyen hallani majd különféle természetgyógyászati csodaszerekről, amik nemi betegségekkel gyógyítanak. Az álhírek világában pedig talán jobb elé menni a bajnak, mint utólag magyarázni, hogy nem, a nemigyógyászok nem az ördöggel cimborálnak, mikor azt mondják, a nemi betegségeket minél hamarabb kezelni kell, mert ezalatt mindig a káros STD-ket értik.

0512-b.png

A hasznos nemi betegségekről azt érdemes tudni, hogy a rovarokhoz hasonlóan az emberben is megfigyelhető a jelenlétük, noha önmagukban ritkán fordulnak elő. Az egyetlen ismert ilyen vírus a GB C változata (GBV-C), amit korábban hepatitis G, azaz HGV-ként is ismertek. Legtöbbször a HIV-vel együtt jut a szervezetbe, azonban jótékony hatásának köszönhetően egy fertőzött anya emiatt kisebb eséllyel adja át betegségét születendő gyermekének is, már amennyiben a HIV-vel együtt a GBV-C is átadódik. Ezen felül a kutatások szerint 59%-kal csökkentette a halálozási arányt a HIV fertőzött páciensek körében, de ennek mikéntjéről még csak feltételezések vannak.

0512-c.jpg

Mivel azonban a cél, hogy már magát a HIV fertőzést megelőzzük, az erre tett erőfeszítések miatt valóban keveset tudunk a GBV-C-ről, hát még az esetleges egyéb jótékony STM-ekről. És bár a védekezés igenis fontos a fertőzések visszaszorítása érdekében, azt sem szabad elfelejteni, hogy az ilyen, természet adta védelmek kiaknázása enyhítheti az egyre erősebb függésünket az antibiotikumoktól, ami – mint azt már konkrét példán át tapasztalhatjuk – jár bizonyos kockázatokkal. Viszont nem érdemes ennek hallatán rögtön a fent említett csodaszeres megoldásokat keresni – amint lesz a témában valódi eredmény, arról mi is épp úgy beszámolunk majd, mint egyébként várhatóan a világ összes hírportálja.

Az STM kutatás tehát javában zajlik, a próbálkozások pedig főleg az irányba mennek, hogy megoldjuk ezeknek a káros fertőzésektől mentes terjesztését is. És ki tudja? Az efféle mikrobák szerepe és erejének hatásköre bár még ismeretlen, de ha már az állatok szorongásszintjén és hőellenállásán is képesek javítani, talán majd egyszer az embernél is használhatjuk őket hasonló célokra.

Mindig naprakész honlapunk és blogunk követésével biztos lehetsz benne, hogy az összes jó és rossz hírről azonnal olvashatsz, ami a szex veszélyeivel kapcsolatban lehet. Nézz vissza pár nap múlva egy újabb érdekes cikkért!

Szerző: Csősz Roland