Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A Biblia nem beszélt egynejűségről – miért vettük át mégis?

Miért lettünk monogámok? IV. rész

2018. február 08. - Csősz Roland

poligamia.jpgMint azt megírtuk, őseink számára – mindkét nem részéről – könnyebbnek bizonyult poligíniában élni, mint poliandriában, amennyiben az adott társadalmon belül szabad volt több párt is választani. Ez bizonyult a természetes együttélési formának – és most tekintsünk el a nyersanyagbéli vagy nemi betegségeket érintő problémáktól. Miért akarták hát egyes civilizációk mégis eltörölni azt, és miért sikerült mindez? Merthogy sikerült elérni, hogy jogilag és morálisan is elítéljük és megtiltsuk társadalmilag a poligámia minden formáját, még ha az egyén nem is feltétlen ért ezzel egyet. Nézzük meg, van-e rá valid okunk, vagy valóban csak képmutatók lennénk?

Kapcsolódó képA legtöbben valószínűleg a kereszténység elterjedésével azonosítják a monogámia előretörését, ami azonban nem teljesen jogos. Mert bár az egyház valóban az elejétől kezdve a „házasság egy életen át” elvet terjesztette, maga a Biblia nem foglal egyértelműen állást a témában. Erre figyeltek fel a XVI. századi anabaptisták, és a XIX. századi mormonok is: még Ábrahámnak is két felesége volt egyszerre, Salamonnak meg konkrétan 700.

Ráadásul már a kereszténység megjelenése előtt, az ókori görögöknél és rómaiaknál megjelent a társadalmi elvárás a monogámiára, melyből aztán törvény is született: egy férfinak egyszerre csak egy felesége lehetett. Ez egyébként pozitívan hatott az alsóbb rétegek férfijaira is, hiszen így az elit nem happolta el előlük a nőket.

Kapcsolódó kép

Világos tehát, hogy a kereszténység megjelenése előtt is megszokott volt a monogámia a klasszikus ókori világban, ám Nyugaton a „barbárok” már valóban a vallás miatt vették át. De miért hagyták mindezt az uralkodók? Emlékezzünk vissza a középkorra: már a kezdetektől, tehát a 476-ot követő ezer évet háborúk folyamatos sora övezi. Nem tévednek tehát, akik szerint a középkorban intézményesült az a felfogás, hogy egy férfinak csak egy felesége lehet, de már a rómaiak is valószínűleg ugyanabból az okból vezették be, nevezetesen, hogy a háborúhoz sereg kell. Egy sereghez pedig nem csak férfiakra, de az életükkel elégedett férfiakra van szükség, akiknek van miért, kiért harcolniuk, és akik tudják, hogy jutalomra számíthatnak. Az elit kénytelen volt hát lemondani a többnejűségről, hogy ezzel is egyenlőbbnek érezzék magukat az alsóbb rétegek, és hogy lehessen feleségük, akik aztán hazavárják őket.

Az így eltelt ezer évben pedig annyira megszoktuk ezt, hogy mikor a társadalom túllépett a középkoron, már mint természetes kapcsolati forma élt a monogámia az emberek fejében. Vajon tényleg ilyen egyszerű lenne?

A cikksorozat még nem ért véget, de megannyi fontos témát találtok már most is honlapunkon. Olyan fontosakat, hogy akár az életeden is könnyíthet néhány!

A bejegyzés trackback címe:

https://stopstd.blog.hu/api/trackback/id/tr9713645874

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ad Dio 2018.02.09. 12:36:28

@Mr. Waszabi:

Ami NEM azt jelentette, hogy a többieknek több feleségük is lehet, hanem hogy csak egyszer nősülhet. Ezt a legkorábbi ismert szentírás értelmezések is így értették, illetve a keleti egyház hagyománya is így örökítette át.

Az Újszövetségben felmeröl egy sereg kényes morális kérdés, mint például a körülmetélkedés, a szombati munka, vagy épp a rabszolgák-urak kapcsolat. ha nem lett volna evidens a monogámia, akkor szinte bizonyos, hogy ez ki lett volna tárgyalva. Meg sem említik. Miért? Mert evidens volt.

Ad Dio 2018.02.09. 12:40:25

@karandash:

"ma nem háborúkba öli az energiáit a sok férfi, aki nőt akar, hanem tanul, diplomákat szerez, vállalkozik, pénzt keres, gyúr, fejleszti a gazdaságot, termeliba GDP-t. Magyarul sikerre törekszik. És erre buknak a nők."

Szép elmélet, sajnos a valóság próbáját nem állja ki: a nyugatihoz hasonló fejlettségen élő közel keleti országokba is magasabb az agresszív bűncselekmények aránya. Az összes létező korban nyitott volt a világ egy sereg egyéb módra is a siker megszerzése irányában, aztán valahogy mégis a háború és az agresszivitás jött ki belőle.

Ad Dio 2018.02.09. 12:42:11

@Muad\\\'Dib:

Ő nem olvas, csak ír. Józan ész? Logika? Tények? Szerinte csak a Béta Bélák és a "keresztényfasiszták"...

Ad Dio 2018.02.09. 12:43:27

@fuszujka:

"A papoknál meg pont emiatt tiltották be egyáltalán a házasságot, hogy az egyházi vagyont ne örökíthessék tovább."

A cölibátus ötlete korábbi mint az egyházi vagyon.

David Bowman 2018.02.09. 12:44:13

@karandash: Abban Jézus nem tanított mást, tehát érvényes. Mellesleg nem vagyok vallásos. keresztény is csak ateistaként. Párszáz éve simán megégettek volna.

Ad Dio 2018.02.09. 12:48:09

@karandash:

"mindenki boldogabb lesz, hisz aki poligámiában akar élni, az megteheti, ettől boldog lesz. Aki pedig monogám kapcsolatban akar élni, az élhet úgy. Mindenki boldog lesz. Mondom én."

Ez akkor volna igaz, ha a poligámok életmódja nem befolyásolná kedvezőtlenül a monogámok életmódját. Fehéren-feketén bemutattuk neked kb. százszor, hogy ez nem így van. A poligámia MINDENKINEK káros, kivéve az a szók kisebbséget, aki ki szeretné élni főkegyúri hajlamait egy háremen. Sajnos azonban így csak egy kis csoport lenne boldogabb (ha ugyan), a többiek mind szívnának.

Ad Dio 2018.02.09. 12:56:31

@inkvisitor:

Egy másik elgondolkodtató dolog is akad ezzel kapcsolatban. Tegyük fel, hogy használható az emberiségre az alfa-béta hím rendszer (vannak kételyim, de rendben, legyen). Az alfaság nem azt jelenti, hogy egy egyed genetikai állomány JOBB mint egy bétáé, hanem ezt, hogy MÁS. Az alfaság egy bizonyos tulajdonság-csoportra nézve mondható jobbnak (munkabírás, céltudatosság, vezetői képességek, cserébe agresszivitás, gyengébb kreativitás, kevésbé jó csoportdinamikai képességek stb). A monogámia a genetikai változatosságot részesíti előnyben, preferálva az olyan gének öröklődését, amik az alfák elnyomása miatt kibuknának. Ma az egyik legfontosabb képesség a csoportjátékra, az összekapcsoltságra való képesség, jellemzően nem alfa tulajdonság. Ma viszont nagyon fontos dolog. A monogámi ma (is) jobb, hatékonyabb forma. A poligámia hatalmas visszalépés volna.

Ad Dio 2018.02.09. 12:59:21

@mikocami:

A Bibliában a többnejűség soha nem mint követendő, kívánatos állapot van megjelenítve, hanem mint valami eltűrt dolog. poligámiával kapcsolható szinte összes problémát leírja a Szentírás, míg előnyöket nem említ. T9bb helyen előkerül a jó asszony, jó feleség dicsérete. MINDIG egyes számban...

_Neville 2018.02.09. 13:09:15

@Ad Dio: " A poligámia MINDENKINEK káros, kivéve az a szók kisebbséget, aki ki szeretné élni főkegyúri hajlamait egy háremen. Sajnos azonban így csak egy kis csoport lenne boldogabb (ha ugyan), a többiek mind szívnának" Igazából azt nem látja be, hogy az a rendszer, ami a többségnek szívás, fenntarthatatlan, konfliktusokkal terhelt. Persze ideig-óráig katonai hatalommal, erőszakkal sok állatság működtethető, de történelmi időmértékkel nézve ezek mind ingatag, rövidtávú kis epizódok voltak., melyeket az első megingás felborított. Nem lehet széllel szemben hugyozni, az a társadalmi rend fenntartható, ami a tömegnek is juttat valamit, így érdekeltté teszi azt a fenntartásban. Monogámiában majd mindenkinek jut nő, család, így nyugi van. Ha a többségtől ezt megvonod azért, hogy az elit háremet tarthasson, csak idő kérdése a felfordulás.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2018.02.09. 13:25:33

@Könnyen elkaptuk, uram!: Ember, nem érted, hogy az Ószövetség nem a kereszténységről szól és én az Újszövetségről beszéltem?
Az meg, hogy Dávid a legjobb barátjának a szeretetét, barátságát többre értékeli a nők szerelménél, nem tekintheted a homoszexualitás bizonyítékának.

Ad Dio 2018.02.09. 13:30:41

@_Neville:

Így valahogy gondolom én is. A poligámia egyszerűen rosszabb, működésképtelenebb forma, mint a regulatív monogámia. Ez akkor is igaz, ha a monogámia olyan szinten működik csupán, ahogy manapság látjuk.

A poligámi a bevezetéséhez gátlástalanul kellene hazudni a tömegeknek, vagy még inkább: ki kellene iktatni a demokráciát.

Ad Dio 2018.02.09. 13:36:09

@_Neville:

www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3260845/

Ennek a cikknek a megfigyelései és következtetései több mint figyelemre méltóak...

Andy73 2018.02.09. 14:48:51

Bírom az ilyen áltudományos blogokat, nagyon illik az index bulvárprofiljába. Biztosan jó klikkvadász, mint az ufőtudomány.
A blogger egyébként annyi nővel élhet együtt, ahánnyal akar - és ahány hajlandó erre. Vannak ilyen csodabogarak Magyarországon, pl. az öttömösi tanyavilágban egy férfi a három feleséggel és 8 gyerekkel él együtt. Ő még le is papírozta a dolgot, de papír nélkül annyi élettársad lehet, ahányat akarsz, ha neked az a jó.
www.delmagyar.hu/szeged_hirek/egy_fedel_alatt_1_ferfi_3_feleseg_8_gyerek_ottomoson/2044098/

kvadrillio 2018.02.09. 15:47:41

MAJD JÖNNEK A ROBOTPICHÁK, OCCT LEHET VELÜK ÜZEKEDNI A HÜLYE POLIGÁMHAJLAMÚ ÖSZTÖNLÉNYEKNEK.....:o)))))

kvadrillio 2018.02.09. 15:50:13

JAHHH....ÉS HA NETÁN NEMTUDNÁD MI AZ ÖSZTÖNLÉNY...
ösztönlény | thesecret.hu
www.thesecret.hu/cimkeszotar/oesztoenleny

2013. okt. 31. - Véleményem szerint az Ember általános megnyilvánulásai alapján, egy egyszerű ösztönlény. Eszik, iszi, alszik, WC-re jár, szexel és jó esetben tisztálkodik. Lényegében szükségletkielégítés céljából tesz mindent. (Ösztönösen.) Ezt nehéz lehet beismerni, mert olyan "állatias". Olyan takarnivaló, mégis így ...:o))))))))))))))))))))))))))))

2018.02.09. 15:51:06

@Tisztességes Természettudomány: nem beszél, csak a nők esetében. Egyértelmű utasítást ad válás esetén, vagy ha meghal a férj.

kvadrillio 2018.02.09. 15:58:12

a bibliát pedig senki NEM VETTE ÁT.... Hanem valakik, hitterjesztők, elterjesztették azok körében, akik könnyen esnek un. transzba. Pl. olyan hitterjesztők, MINT EGY ORBÁN NEVEZETŰ !!! AKI ÚGYMOND ELÉG ÁLSÁGOS SZEMÉLYISÉG AZ ILYEN DOLGOK TERJESZTÉSÉHEZ...:o)))

2018.02.09. 15:58:13

@Frady Endre: de, az pont arról szól. A te szereteted olyan csodás volt, hogy túltett az asszonyok szeretetén.
A lélek a lélekkel egyesül pedig nem baráti szeretetre utal. Ne a mai eszeddel értelmezd. Héberben , görögben még egyértelműbb. A love szajnos nem elég kifejező.
Tekintettel arra, hogy abban az időben nem volt ritka a biszexualitás, ez nem meglepő. Görögök, rómaiak.

2018.02.09. 16:12:31

@Ad Dio: "ki szeretné élni főkegyúri hajlamait egy háremen."

Mindig háremezel. Értsd meg, hogy egy modern poligám kapcsolatban szabad akaratukból vannak együtt emberek.
Voltál már hármasban két nővel? Én igen. És el tudom képzelni, hogy két nővel éljek. Viszont voltam már olyan monogám kapcsolatban, ami nem tudtam hosszabb távon elképzelni. Legyél nyitottabb.

@martineden: "Szoval mit szolnal hozza, ha a felesegednek meg 8 ferje lenne?"

Minden megegyezés kérdése. Nyilván ha biszex lennék, akkor könnyebben kijönnék más bi pasasokkal. Sose mondd, hogy soha.
Ha 3 feleségem lenne, akkor nyilván könnyebb lenne nekik, ha ők biszexek.
Biszex férfiak meg könnyebben élnek egy nő férjeiként. Nincs ezzel semmi baj. Szimpátia és kommunikáció kérdése az egész.

2018.02.09. 16:19:23

@Ad Dio: neked van egy nőd. Monogám módon éltek. Ez szerinted nem hat másokra? Mondjuk 2 másik férfi is pályázik a nőd muffjára. A szemükben az a megoldás sokkal kielégítőbb lenne, hogy te nem egyedül élsz az asszonnyal, hanem ők is veletek élnek. Ez több férfit juttatna muffhoz és a feleségedet is 3 férfi támogatná anyagilag, érzelmileg, szexuálisan. Mindenki nyerne vele, aki részt vesz ebben.

Alick 2018.02.09. 16:23:22

Poligámia? kommuna! máskülönben szeretők, ágyasok, kurvák töltök be a hiányt.
:)

Alick 2018.02.09. 16:24:17

@karandash: Ha a másik két férfi is hoz jó muffokat a csapatba, úgy mindenki jól jár. :)

Mr. Waszabi 2018.02.09. 16:46:40

@Ad Dio: hát, ennyire nem vagyok kíművelt, ellenben sikerült megértenem köznapi emberként mindazon üzeneteket, amelyeket az a könyv tartalmaz köznapi emberek számára. Mármint, hogy alkalmaznom is sikerült közülük számosat, és ezek javították életvitelem minőségét, nem rontották. Tehát gondolom ebből logikusan, hogy nem hülyeségek vannak ott leírva.
Racionálisan nézve pedig: ha csak a mi társadalmunkat nézed, muti már, hogy kik engedhetnék itt meg maguknak a Biblia előtti kor szabályait betartva, hogy több feleséget, családot tarthassanak? Merthogy ugye a több nő az több gyereket is szül, tehát feleségenként 2-3-at azért lehet számolni.
Szerintem ökörség ez az egész ötlet itt ma. A férfiak több mint fele nem tudja megtartani az egy szem feleségét sem ebben a társadalomban, vagy épp maga válik el. 1-2-3 gyerek mellett.
Nyilván való, hogy a többnejűség csak kellő anyagi bázissal rendelkező férfiak kiváltsága volt akár az ókorban, akár azóta is, ahol később is engedték az ilyesmit.
Ha engem kérdezel, sztem nettó baromság, épp elég egyetlen kapcsolatot is megfelelően ápolni, hogy meg ne rothadjon, nem hogy 2-3-4-et. Legalábbis a férfiak 90%-ának biztosan. Gondold végig.
Láttam én is riportokat mormonokkal, ahol a hivatalos tiltás ellenére több nejű családban élnek, de hát ahhoz kell ám az asztalra letenni annyi házat, kocsit, ahány feleség, meg mindegyik családot el kell hurcolni egyformán az állatkertbe, cirkuszba, DIsneylandbe, mert nem károsodhat senki a másik rovására. Kész bolondokháza ez egy férfi számára. Márpedig az iszlám is az ókori előírásokat hozza, e tekintetben: aki második, harmadik feleséget vesz, az köteles arról egyenlően gondoskodni, mint a többiekről. Csak azt ne gondold, hogy egy ilyen versenyhelyzetben a nők nem követelik meg a maximumot - úgy figyelik egymást, hogy mit kap a másik, amit ő nem, hogy egy lézeres detektor sem pontosabban. Tudod, milyenek a nők monogámiában is, nem? Hát szorozd meg 2-vel, 3-mal, 4-gyel? Kell ez nekünk? Szerintem nem :)

Mr. Waszabi 2018.02.09. 16:49:59

@szekertabor: "azért nem mérvadóak". Szerintem itt abba is hagyhatjuk a vitát, mert te MÁR eldöntötted, hogy nem mérvadóak azok, amik ott állnak írva. Én meg nem akarlak megzavarni mindebben, Isten mentsen :)

Bolshevik 2018.02.09. 17:05:12

@Frady Endre: óvatosan, egyből jobberfasiszta leszel te is :D

Bolshevik 2018.02.09. 17:10:39

@karandash: "Voltál már hármasban két nővel? Én igen. "

Ha a bal kezeddel is ráfogtál közben, az még nem számít két nőnek, csak szólok.

Bolshevik 2018.02.09. 17:12:03

@karandash: loál és a nagy "alfa" itt nyüszög a béták által hozott törvényeken, igazi alfahím viselkedés :D

agarik 2018.02.09. 17:18:10

@David Bowman: És Jézus tanítása hogy tartani kell az Ószövetségben leadott isteni törvényeket. Abból egy vonás el nem hagyható.Áldozzatok fel nekem egy marhát most!

agarik 2018.02.09. 17:19:15

@Bolshevik: Sőt, az a magod földre vesztegetése, ami halállal büntetendő.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.09. 17:21:43

@agarik:

Jézus betöltötte az ószövetséget, helyette újat adott.

Mikrobi 2018.02.09. 17:26:45

@karandash: ha alfa- meg bétahímekről beszélsz, még nem sikerült kiemelkedned az állatvilágból. És akkor sem, ha lekicsinyled akármelyik embertársadat. Vagy csak egyszerűen a legsúlyosabb bűnbe estél: a gőgbe. De komolyan, mit képzelsz te magadról?!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.02.09. 17:51:51

@Mikrobi:

Karandás mániája az alfa- és bétahím-elmélet, magát persze alfának gondolva.

Nem tudom, lehet, hogy valóban jól néz ki, de egy ilyen beképzelt pasas akkor sem kellene, ha az egyetlen férfi lenne a világon.

agarik 2018.02.09. 18:54:58

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Fenét. Jézus MEGERŐSÍTETTE az Ószövetséget, újra megkötve UGYANAZT a szövetséget.
Szóval nyomás legyilkolni mindenkit aki kagylót-polipot mert zabálni, vagy madár-denevért! Mert a denevér igenis madár, a Föld pedig lapos ahogy a Biblia mondja! A világ egy hógömb a vizekben! A csillagok apró drágakövek! A Nap kering a mozdíthatatlan Föld körül! És a legnagyobb ajándék amit vihetsz, egy kés a király gyomrába!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.09. 19:54:22

@agarik:

Nem, hanem betöltötte azt, ezzel eltörölve azt.

A Biblia szószerinti értelmezése pedig egy újprotestáns eretnekség, a keresztény nem hisz ebben.

2018.02.09. 20:18:14

@Kovacs Nocraft Jozsefne: nem rólam van szó, meg hogy hogy nézek ki vagy magamat bétának vagy alfának tartom. Sose írtam, hogy én mekkora alfa vagyok. Biztos vagyok benne, hogy van nálam nagyobb alfa. Én nem csak azért írom, hogy támogatom a modern, nyugati, nem iszlám típusú poligámiát, mert én akarok hat nővel élni. Nem a magam igényeinek kielégítése miatt támogatom a poligám házasságot. Ahogy a homoszex házasságot is támogatom, bár én magam nem művelném.
Ez az elvekről szól, hogy nem akarok másokat bekorlátozni és megmondani nekik, hogy hogy éljenek. Pláne nem a háttérhatalmi egyházi valláserkölcsre alapozom azt, hogy ma milyen kapcsolati formák legyenek megengedve.
Magam részéről se zárnám ki, hogy két nővel éljek, de ez nem rólam szól, hanem általában a poligámiáról.

@Mr. Waszabi: "Tehát gondolom ebből logikusan, hogy nem hülyeségek vannak ott leírva."

Szerintem olvasd el figyelmesebben a Bibliát, sol hülyeség van benne.
Ha úgy élnél, ahogy a Biblia tanítja, akkor egy intoleráns, primitív, rögeszmés, agresszív vadembernek nevezne a mai társadalom. A Biblia tele van durva baromságokkal. De a katolikus egyház, ami meg a pápai utasításokban hisz és a Bibliát félredobta, se jobb ám.

@Mikrobi: "még nem sikerült kiemelkedned az állatvilágból."
Megnyugtatlak, hogy egyikünknek se sikerült még kiemelkedni az állatvilágból. Az ember egy állatfaj. Főemlős.

"És akkor sem, ha lekicsinyled akármelyik embertársadat." - senkit se kicsinylek le. Pont én támogatom azt, hogy az emberek eldönthessék, hogy hogyan éljenek. Szabadon, egymást kölcsösen tiszteletben tartva.

"Vagy csak egyszerűen a legsúlyosabb bűnbe estél: a gőgbe. De komolyan, mit képzelsz te magadról?!" - a gőg a legsúlyosabb bűn? Ezt kétlem. Magamról pedig nem gondolnám, hogy gőgös lennék.
És te mit képzelsz magadról?

2018.02.09. 20:29:04

@Kovacs Nocraft Jozsefne: nem vagyok beképzelt. Hol írtam, hogy milyen jól nézek ki és mennyire alfa vagyok? Nem azért írtam, hogy támogatom a poligámiát, mert én úgy akarok élni. Az az igazán magas erkölcsi mérce, ha egy olyan ügyet tudsz támogatni, amihez nem fűz közvetlen érdek.
Én úgy általában a házasságot egy hülye intézménynek tartom, de ha már van, akkor nem kellene egy férfira és egy nőre korlátozni.
A keménydrogok legalizálását is támogatom. Ez nem azt jelenti, hogy én keménydrogokat akarok fogyasztani.
Értsd meg, hogy nem védhető az a valláserkölcsi véleményterror, ami meg akarja szabni, hogy más hogy éljen, ha az másoknak nem árt.

Ad Dio 2018.02.09. 20:45:18

@karandash:

"Értsd meg, hogy egy modern poligám kapcsolatban szabad akaratukból vannak együtt emberek."

Értsd meg, hogy azok az idealista álmodozó helyzetek amiket lefestettél, csak a te fejedben léteznek. illetve valójában ott sem, csak így eladhatóbbnak érzed az érvelésedet. Akkoriban voltál őszinte, amikor még azt harsogtad, hogy azé a nő aki ki tudja fizetni, a többiek meg menjenek a bányába dolgozni.
Az ideáid a valóságban nem vizsgálhatóak. Ami vizsgálható, az pedig kivétel nélkül olyan, milyennek én leírtam: egyenlőtlenségre alapuló, egyoldalú versengést kikényszerítő, nemek közötti egyenlőséget csökkentő - ez az amit én háremnek hívok.

Voltál már hármasban két nővel? Én igen. És el tudom képzelni, hogy két nővel éljek. Viszont voltam már olyan monogám kapcsolatban, ami nem tudtam hosszabb távon elképzelni. Legyél nyitottabb.

Ad Dio 2018.02.09. 20:48:16

@karandash:

Ezen már fényévekkel ezelőtt túl vagyunk: a poligámia többnejűséget jelent nem pedig több férjűséget (legalább is a valóság nevű helyen. innentől minden ami nem 1:1 alapon van, kirekeszt valakit a lehetőségből.

És kérlek neki se állj meggyarázni hogy a csík tolja a repülőt, mert nem.

A valóssággal állsz hadilábon és minden erőddel azon vagy, hogy minket is bevigyél az erdőbe, de nem fog menni.

Légy őszintébb ;-).

Ad Dio 2018.02.09. 20:53:04

@Mr. Waszabi:

"Láttam én is riportokat mormonokkal, ahol a hivatalos tiltás ellenére több nejű családban élnek,"

Ráadásul:

jesus.christ.org/mormons/mormons-polygamy

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.02.09. 20:56:50

@karandash:

"Magam részéről se zárnám ki, hogy két nővel éljek, de ez nem rólam szól, hanem általában a poligámiáról."

Bírnád, mi? Na és hogy tetszene az a felállás, hogy a feleséged melletted egy másik férjet is tartson? Csak mert egy nő szempontjából ez ugyanaz, mint amit te "nem zárnál ki a magad részéről".

Ad Dio 2018.02.09. 20:57:04

@karandash:

"Voltál már hármasban két nővel? Én igen. És el tudom képzelni, hogy két nővel éljek. Viszont voltam már olyan monogám kapcsolatban, ami nem tudtam hosszabb távon elképzelni. Legyél nyitottabb."

Baromira nem egy ilyen blogra tartozik a szexuális életem. Még akkor sem, ha te egyébként szeretsz benne vájkálni meglehetősen furcsa feltételezésekkel.

Kéretlen jótanácsodra had válaszolja hasonlóval: légy őszintébb! Tudod: ahogy eleinte...

Ad Dio 2018.02.09. 21:06:00

@karandash:

"Értsd meg, hogy nem védhető az a valláserkölcsi véleményterror, ami meg akarja szabni, hogy más hogy éljen, ha az másoknak nem árt."

Ez neked nagyon be van csípődve. Fussunk neki még egyszer: SENKI nem érvelt valláserkölcsi alapon. Ezt te akarod állandóan ránk húzni (akiket te ki tudja milyen alapon keresztényfasisztáknak tartasz) . Az érveléseink - melyeket rendszeresen ignoráltál - semmi egyébre nem épülnek, mint statisztikákra, számokra, észérvekre és levezetésekre.

Ráadásul ez a fórum ombre! Itt senki nem kényszerít semmit a másikra. Dönteni a többség fog. Az pedig nem kényszer, hanem demokrácia...

Azt meg, hogy nem árt a dolog másoknak lassan engedd el: evidens hogy baromság. Ezer és egy irányból megindokoltuk.

Itt a cikk az adatokkal. Úgysem olvasod le, mert te nem érvelni szeretsz, csak kinyilatkoztatni, de remény hal meg utoljára...

www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3260845/

mikocami 2018.02.09. 21:09:56

@Könnyen elkaptuk, uram!: Nem hiszem el!Ennyi tudatlan ember próbálja a Bibliát a vallással,politikával összemosni.Hogy most pont a te "nevedet választottam",ez véletlen.De mindenkiét nem tudom belinkelni.
Ádám és éva házassága Isten általi elrendezés,nem emberi elképzelés.
A több nejűséget Isten ellenezte és ellenzi.Ugyanígy a válást is.A házasság egy eskütétel,aminek a megszegése BŰN.Esküszegés,és büntetendő.Hogy paráznaság miatt elfogadott?O.K.De akkor is BŰN.
A papi nőtlenség nem Bibliai tanítás,hanem a hitehagyottak dogmája.
Jézus Dávid lezármazottja az nem dogma,hanem prófécia általi ígéret.
Dávidi szövetségként hívják.
Nem világos az sem,hogy kik a "keresztényfasiszták".
A Bibliában megíratott magas szintű erkölcsi irányadó mértékek mindig érvényesek.Ezeket vagy betartja valaki vagy nem.A felelősség az övé.
Most van kérdés?
A válasz:Isten Jézus Krisztus által vonja felelősségre.
Hogyan?
Jézus Főpap és Király Melkisédek módja szerint.Ugyanis a főpapnak volt joga a bűn megbocsátása állatáldozatok által.A Királynak pedig joga volt az ítélet végrehajtásra.
Az embernél nincs alfa és béta hím.Ez Baromság,mert az evolúcionisták által alkotott elmélet.

Ad Dio 2018.02.09. 21:16:43

@karandash:

Csak a kedvedért gyorsan összerakom miben rosszabb egy poligám társadalom egy monogámnál:

- magasabb az agresszív bűncselekmények száma
- alacsonyabb a motiváció, csökkenp gazdasági teljesítmény
- rosszabb mentálhigiénés állapot
- nagyobb versengés a nemeken belül
- nagyobb a nemek közti egyenlőtlenség
- növeli a társadalmi különbségeket
- növeli a családon belüli erőszak arányát
- rosszabb minőségű gyermekneveléshez vezet
- csökkenti az egy főre eső gyermekek számát
- csökkenti a genetikai diverzitást
- rossz hatással van az apai szerepre
- illetve rontja a családok megtakarítási hajlandóságát

Indoklás és adatok a cikkben.

www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3260845/

2018.02.09. 21:27:14

@Kovacs Nocraft Jozsefne: minden megegyezés és kommunikáció kérdése. Alapvetően házasságellenes vagyok, tehát egy nővel vagy két nővel vagy egy nővel és egy férfival is ugyanúgy ellenzem a házasságot, de ha valaki így akar élni, azt engedni kell. Ha mindhármunk benne van ebben és kölcsönös a szimpátia, akkor miért ne? De ez nem rólam szól, hanem arról, hogy az emberek eldönthessék, hogy hogyan éljenek.
Ha valaki szingli marad egész életében, azzal sincs semmi bajom. Pedig az aztán születésszámra és a férfiak párosodási esélyeire igencsak rossz hatással van.

@Ad Dio: "minden ami nem 1:1 alapon van, kirekeszt valakit a lehetőségből"

Ha egy nő szingli marad, az minden férfit kirekeszt a szexpartner/házastárs/gyermeknemzés lehetőségéből. Jobban kirekeszt, mint a poligámia. Ugyanis poligámiánál előfordulhat több nő egy férfi és több férfi egy nő felállás is. Tehát tiltsák be a szingliséget, mert az elveszi a férfiak esélyét a házasodásra. Kötelező legyen minden nőnek egy férfira ráakaszkodni.
És mi a helyzet a válással és újraházasodással?
Ha egy 40-es férfi férfi elválik a 40-es feleségétől és elvesz egy másik, mondjuk 27 éves nőt, azzal csökkenti más férfiak esélyeit a pártalálásra, hisz az otthagyott 40-es feleséget már nem sokan akarják majd elvenni, gyereket meg szinte biztos nem fog szülni már másnak. Közben az ex-férje lestoppol magának egy 27 éves nőt, aki ugye monogám társadalomban már más nem kúrhat, amíg házas.
Nincs esélyegyenlőség párkeresésben. Monogám társadalmakban se, iszlám típusú poligám társadalmakban se, mert csak többnejűség van. A modern, nyugati társadalmakban lehetne olyan poligámia, ahol nők is tarthatnak több férjet. Ez mindenképpen jobb lenne esélyegyenlőség szempontjából. Már ha te ragaszkodsz az esélyegyenlőséghez a párkeresésben. Ami sose fog létezni, mert a nők hipergámok.

Ad Dio 2018.02.09. 21:29:39

@karandash:

Almát hasonlítasz körtéhez. Nem megy.

Foglalkozz inkább az almával és érvelj, ne terelj.

2018.02.09. 21:31:43

@mikocami: "Baromság,mert az evolúcionisták által alkotott elmélet."

Terjedelmesen hivatkozol egy ókori mesekönyvre meg Ádámra és Évára, akik sose léteztek, de az evolúciós elméletek szerinted irrelevánsak. Szuper társadalomban élünk, ha ilyen valláskárosultak ész nélkül is életben tudnak maradni és internethez tudnak jutni.

2018.02.09. 21:34:36

@Ad Dio: nincs esélyegyenlőség a partnerkeresésben. Ez az igazság. Te is elvetted minden más férfi esélyét, amikor a feleséged pinájat kisajátítottad. Más nőkhöz meg nincs közöd, ha két nő egy férfival akar élni, az neked miért fáj?
Ha esélyt akarsz adni más férfiaknak a pártalálásra, akkor oszd meg a feleségedet másokkal is. Legyél megértő!

2018.02.09. 21:43:50

@mikocami: "A Bibliában megíratott magas szintű erkölcsi irányadó mértékek mindig érvényesek."

Ha dolgozol szombaton (sabbat), akkor megöllek. Ez áll a Bibliában. Aki szombaton dolgozik, azt meg kell ölni. Ez ám az erkölcsi mérce.
Viszont a testvérem feleségének gyereket kell csinálnom, ha meghal a testvérem és nincs utódja.
Ja és a leglogikusabb: ne hordj két különböző anyagból készült vagy két különböző színű ruhát.

Az én erkölcsi mércém kicsit értelmesebb, mint egy ókori mesekönyv.

2018.02.09. 21:53:40

@Ad Dio: oszd meg velem a feleségedet. Mert ha nem, akkor azzal kirekesztesz a pártalálás lehetőségéből. Hisz te úgy gondolod, hogy mindenkinek jár szex, partner, társ.
Ha Magyarországon járok, akkor keresni foglak és összehozhatjuk a dolgot.
Csak mondd meg az asszonynak, hogy mossa meg a seggét és a pináját, mert nálam az alap. A szájszagot nem viselem el. Borotválkoznia nem kell az asszonynak, elég ha tiszta.
Ne rekessz ki. Te a kanapén ülve nézheted az akciót és utána hozhatsz nekünk egy ásványvizet.

2018.02.09. 22:02:31

@mikocami: ne bukj ki. Inkább olvasd el a bibliát, és gondolkozz: miért félt Káin a szomszéd törzsektől, akiknek nem viselte a jelét?
Hisz nem voltak más emberek, csak Isten teremtményei, Ádám, éva és gyermekeik!
Hogyan magyarázod a házasság monogám szentségét, ha bibliai törvény, hogy meghalt testvéred feleségét magadhoz kell venni, és fiút nemzeni neki?
Ábrahám fiai kitől voltak?
Hogy lehet, hogy Dávidnak több felesége és számtalan ágyasa volt?
Ne feledd, Jézus azzal lett elismertetve a zsidók előtt, hogy királyi vér, Dávid örököse!
De hogyan fogadhatod el, hogy egy kettős vérfertőzés eredménye vagy?
Ádám és Éva gyermekei, Noé gyermekei...

2018.02.09. 22:08:49

@mikocami: amikor a templomban magadhoz veszed a szentséget, gondolkoztál már azon, hogy Jézus húsát eszed, vérét iszod? Elég pogány szokás. Emberáldozat. Ha belegondolsz, Jézus a saját áldozatával engeszteli ki az Istent....emberáldozat?
Bár elgondolkodom azon, hogy miért teremt a mindenható egy fiút, bocs, miért száll bele egy ember méhébe szentlélek képében, hogy a saját fiát feláldozhassa, hogy kiengesztelje saját magát, hogy megbocsájtson a saját teremtményeinek, akik ellene vétkeztek...Skizofrén az òreg? Avagy van tőle hatalmasabb?

2018.02.09. 22:20:57

@Könnyen elkaptuk, uram!: "Jézus a saját áldozatával engeszteli ki az Istent." - na igen, az a legviccesebb, hogy Jézus maga Isten. Isten fia, de lényegében Isten önmaga. Önmagát engesztelte ki a saját halálával.
Elég elmebeteg dolog.
Az egésznek persze megvannak az ókori egyiptomi vallásban az előképei. Istent szülő Máriának, az Isten fia Jézusnak, az isten fia halálának, a feltámadásnak. Egyáltalán nem egy eredeti sztori ez.

2018.02.09. 22:35:16

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:7„Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat."
" bizony mondom néktek, hogy amíg az ég és a föld el nem múlik, egy ióta vagy egy vessző sem vész el a törvényből, míg minden be nem teljesedik. 19Tehát ha valaki a legkisebb parancsolatok közül akár csak egyet is eltöröl, és úgy tanítja az embereket, az a legkisebb lesz a mennyek országában; ha pedig valaki ezeket megtartja és tanítja, nagy lesz az a mennyek országában."

Mondá Jézus....
Hol vannak a báránykáim?
És a vénasszonyok mind térdrehullottak, és mondták: itt vagyunk, urunk, vigyél magaddal! Ja, nem. Ez Hrabal.

2018.02.09. 22:37:31

@karandash: Nem. Az egész úgy lett összeollózva. Egy kis sumér, babilon, egyiptomi...épp, ahol fogságban voltak...

2018.02.09. 22:41:38

@mikocami: Atyám, Atyám, mért hagytál el engemet?
Nem olyan szavak, amiket egy Isten mond saját magának. Hisz atya, fiú, szentlélek.
Inkább olyan, mintha nem lenne biztos saját magában, saját hitében.

2018.02.09. 22:43:11

@Kovacs Nocraft Jozsefne:nád, mi? Na és hogy tetszene az a felállás, hogy a feleséged melletted egy másik férjet is tartson? Csak mert egy nő szempontjából ez ugyanaz"

Álmodozol?
Egy másik blogon már ajánlgattad magad nekem

2018.02.09. 22:47:42

@karandash: azért milyen kiválasztott nép az, amit simán rabszolgaságba hajtanak a babiloniaiak, de még a frigyládát is elcsaklizzák? Na, így védte őket a mindenható.

2018.02.09. 22:50:00

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: te hülye, vegyél már egy keresztény bibliát! Avagy menj már el egy istentiszteletre!

2018.02.09. 22:53:59

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: tudod, mit töltött be Jézus? A próféciákat. Az eljövendő messiásról.
Márha...mert naponta olyan 10-50 messiás született...
Mellesleg a kereszténységet sem neki köszönhetjük...

Ad Dio 2018.02.09. 22:54:44

@karandash:

Szerinted ezzel az "érveléssel" jutsz valahová? Már persze azon kívül hogy kiröhögteted magad...

Ad Dio 2018.02.09. 23:03:53

@karandash:

"oszd meg velem a feleségedet. Mert ha nem, akkor azzal kirekesztesz a pártalálás lehetőségéből. Hisz te úgy gondolod, hogy mindenkinek jár szex, partner, társ.
Ha Magyarországon járok, akkor keresni foglak és összehozhatjuk a dolgot.
Csak mondd meg az asszonynak, hogy mossa meg a seggét és a pináját, mert nálam az alap. A szájszagot nem viselem el. Borotválkoznia nem kell az asszonynak, elég ha tiszta."

Brávó. Érvek helyett egy kis... khm... minek is nevezzem...

"Az én erkölcsi mércém kicsit értelmesebb, mint egy ókori mesekönyv."

A fentiek ismeretében maradnék a Bibliánál ;-).

NB. a Biblia nem mesekönyv. A mesekönyvekben ugyanis - bármily furcsa - mesék vannak :-), míg a Bibliában akad mítosz, novella, lista, történetírás, himnusz és még egy sereg más műfaj is. A Biblia műfaját tekintve leginkább is egy speciális antológia.
Nem szégyen persze mindezt nem tudni, csak az a kellemetlen, ha ezzel nem vagyunk tisztában és úgy teszünk téves nyilatkozatokat.

2018.02.09. 23:06:49

@mikocami: gave your master's house to you, and your master's wives into your arms. I gave you the house of Israel and Judah. And if all this had been too little, I would have given you even more.

GOD Almighty here supposedly says that He gave to David Saul's wives, and GOD would have even given him more wives if he (David) wanted.

Mondá az úr: adom neked a te uradnak házát, és feleségeit a te karjaidba.

Tehát több nőt alánlott fel maga az úr, úgy, hogy elveszi őket valakitől.

Azaz megöli...

2018.02.09. 23:08:49

@Ad Dio: Akkor a Mici Mackó sem mesekönyv.

2018.02.09. 23:11:46

@Ad Dio: Sőt, a Dzsungel könyve sem.
A Gyűrűk urában például Tolkien még egy saját nyelvet is kreált, abc-vel...
Sőt, számtalan helynek megvan a megfelelője Angliában.

2018.02.09. 23:31:33

@Ad Dio: azt írod, a mesekönyvekben mesék vannak. Nos, Milne a kisfiáról ír, a Maugli sztori indiai mondán alapul, ellenpéldaként Tolkien olyan valóságot teremt, ami a bibliai tényszerűséggel vetekszik.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.02.09. 23:48:07

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Aha, szóval kiderült, hogy te vagy karandás.

Egyébként a kecskét ajánlottam neked, nem magamat.

2018.02.09. 23:53:06

@Kovacs Nocraft Jozsefne:nem. Az egy másik szeretőd. Nekem a segged ajánlgattad. Tudja ezt a férjed?

_Neville 2018.02.10. 00:12:02

@karandash: Monogámia esetében minden nagyjából minden kukihoz jut egy punci. Persze van kivétel mindkét nemnél, de a többségre ez igaz. Így megvan a szex, a családi háttér és biztonság, mely mind komoly motiváció arra, hogy az ember minden reggel felkeljen, termelje a GDP-t, építse a civilizációt. Ha egy szűk csoport kisajátítja a puncik nagy részét, akkor a többségnek nem jut, így nem lesz motivált a rendszer építésében. Jobb esetben csak szarik rá (ami már önmagában visszaveti a gazdasági és civilizációs teljesítményt), rosszabb esetben, ha tele lesz a töke, fel is lázad. No, ezért lett stabilabb, és fejlődőképesebb a monogám civilizációs modell, mint a poligám.Ez pedig hosszútávon az elit érdeke is, így lemond az ilyen jellegű lehetőségeiről. Egy pillanatra próbálj meg kilépni a szélsőségesen invidualista narratívádból, és kicsit nagyobb képre tekinteni.

2018.02.10. 00:23:32

@mikocami: Ja, és akkor már Dávidnak voltak feleségei. Az első Saul lánya Mikhál, aki segített neki megszökni, amikor Saul meg akarta öletni. A második a szökés alatt , hálából Mikhálnak. Abigail....aztán Betsabé, akinek a férjét olyan csatába küldte, ahonnan nem térhetett vissza.
És a sornak nincs vége...de aztán jött Salamon...

2018.02.10. 02:07:31

@Kovacs Nocraft Jozsefne: ? Miért lenne ő én? Válaszolt egy kommentre, amit nekem címzett Ad Dio.

@_Neville: ha mindenki kb. garantáltan jut egy muffhoz, abból nem lesz semmi civilizáció. Az a kommunizmus. Ez volt a szocializmus alatt, mindenki egyformán szarul keresett és a nők nem sokat variálhattak, így az utolsó senkinek is jutott egy nő.

"Ha egy szűk csoport kisajátítja a puncik nagy részét, akkor a többségnek nem jut, így nem lesz motivált a rendszer építésében." - pont azért lesz motivált az illető, mert nem garantált a jutalom, a pina, nem biztos, hogy jut neki. De ha termel, dolgozik, tolja a GDP-t, akkor a hipergám nőknél jó lesz és nem csak egy, hanem több nője is lehet. Ehhez persze kell, hogy a nők szabadon dönthessenek, ne kiházasítsák őket, hanem maguk választhassanak férfit.
Ez megvalósult a feminizmus győzelmével. A nők a sikeres férfiakra hajtanak. És nem bánják, ha más nőkkel kell osztozniuk a férfin.

2018.02.10. 02:11:09

@Könnyen elkaptuk, uram!: Ha válaszolsz egy kommentre, amit nekem címeztek, akkor azt hiszik, hogy te én vagyok. Én ezért mindig, amikor válaszolok egy nem nekem szóló kommentre, akkor leírom, hogy ugyan nem nekem szól, de beleugatok a beszélgetésbe.

A Kovacs Nocraft Jozsefne nickes kommentező amúgy engem különösen kedvel, mindig megtalál :)
Ő egy amolyan macskás nő, ha érted hogy mondom...

2018.02.10. 04:55:04

@_Neville: az emberek nem úgy választanak pár és nem úgy közösülnek, hogy közben a populáció érdekeit tartanák szem előtt. Ha így lenne, akkor senki se válna el, senki se kúrna félre, sose lenne olyan, hogy valaki otthagyja az öregecskedő feleségét egy fiatalabbért és a nők se azokra a férfiakra tapadnának, akik már foglaltak. És minden béta Bélának jutna egy muff a farkára. De nem ez a helyzet. Ennek ellenére populációszinten soha, sehol nem okozott gondot az, hogy a nők hipergámol, az alfák meg térdig gázoltak a pinában. Nincs miért aggódni.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.10. 07:29:28

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Sok messiásjelölt volt, ez tény, de csak egy volt igazi.S a kereszténységet neki köszönhetjük.

2018.02.10. 08:07:56

@karandash: biztos igazad van. Nem gondoltam, hogy egy hozzászólás előtt deklarálnom kell, ki nem vagyok

2018.02.10. 08:11:16

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: a kereszténységet keresztelő Jánosnak köszönhetjük. Jézust is ő keresztelte meg. Tehát a kereszténység egy zsidó szekta.
A kereszténység pedig Pál nyomán terjedt el, és kizárólag Konstantinusnak köszönhető, hogy fenn maradt.
Se Jézus, se Isten....

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.10. 08:18:42

@Könnyen elkaptuk, uram!:

A kereszténység eszméje Jézustól van, akinek nyilván vannak előzményei.S legngayobb szerepet a vallás terjesztésében Pál játszott.

Konsztantinosz ezerepe: az akkor nagyhatalomban államvallássá emelte.

2018.02.10. 08:29:28

@Könnyen elkaptuk, uram!: Pál csinált mémet Jézusból. Ő találta ki a vallást, összegyúrta Jézus képét a hellenisztikus műveltségével és az előzmény legendákkal és lett belőle egy jól marketingelhető vallás.

2018.02.10. 08:37:16

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A kereszténység eszméje a tisztálkodás. Mivel bűnös vagy. De a Jordán vize lemossa.

2018.02.10. 08:38:41

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: ha nem emeli államvallássá, kiirtották volna.

2018.02.10. 09:22:30

@Könnyen elkaptuk, uram!: Nem Jézus vére mossa le a bűnt a keresztények szerint? A keresztelés csak a közösségbe befogadást szimbolizálja, bár lehet rosszul tudom.

mikocami 2018.02.10. 10:11:52

@Könnyen elkaptuk, uram!: És most ezzel mi a gond?
Dávid megkapta a büntetését,de Isten a dávidi szövetség által megbocsátott neki,Ehhez hozzájárult az is,hogy őszintén sírva imában kimutatta.

mikocami 2018.02.10. 10:15:01

@Könnyen elkaptuk, uram!: Sajnállak!Nem beszélek idegen nyelveket.Amit idéztél,az része a Dávid elleni büntetésnek.Ezeket Absolonnak adta Isten.

mikocami 2018.02.10. 10:16:03

@Könnyen elkaptuk, uram!: Ez bizonyítja,hogy az emberek nem ismerik a Biblia tanításait.

mikocami 2018.02.10. 10:21:01

@Könnyen elkaptuk, uram!: Mi az,hogy magamhoz veszem a szentséget?Nincs senki,de senki felhatalmazva,hogy ezt megtegye.Csak a felkent kiválasztottaknak van joguk és ők is felelősséggel tartoznak,ha fogyasztanak belőlük.Nem eszik Jézus testét és nem isszák a vérét.
Azt fejezik ki,hogy ők Jézussal egységben vannak.Jézus élete és vére bűnbocsánatot és örök életet jelent az égben.A földiek nem fogyaszthatnak belőle.

mikocami 2018.02.10. 10:31:39

@Könnyen elkaptuk, uram!: Én ilyet nem olvasok a Bibliában.A későbbi eseményektől félt,nem az akkoritól.Kik ismerték el Jézust?Akik kivégeztették?
A házasság a mindennapi élet része.A nőmegformálásával Isten létrehozta a házasság intézményét.A házaspárok szoros összetartozását Éva Ádám bordájából való megalkotása szerint nyilvánvalóNem kapták meg a lehetőséget,hogy később elváljanak v.egyszerre több házastársuk legyen.
Ábrahám gyermekeinek a születését a Biblia részletesen feltárja.

mikocami 2018.02.10. 10:34:53

@karandash: Nem emberi filozófiákkal kell a Biblia tanítását értelmezni,Meg kell tanulni.A biblia választ ad ezekre a kérdésekre,csak meg kell keresni.A Biblia nem regény.

mikocami 2018.02.10. 10:37:39

@karandash: Az evolúciós elméletet a kitalálói megcáfolták.
Nézd meg "Darvin titkos naplója"tÉs az "Élet relytéjének megfejtése"-t.YouTub.

Ad Dio 2018.02.10. 10:38:49

@karandash:

"ha mindenki kb. garantáltan jut egy muffhoz, abból nem lesz semmi civilizáció. Az a kommunizmus. Ez volt a szocializmus alatt, mindenki egyformán szarul keresett és a nők nem sokat variálhattak, így az utolsó senkinek is jutott egy nő."

Először is jó lenne ha végre nem "muffról" meg "pináról" beszélnétek, mert amire utalni akartok, azok nőnemű EMBEREK.

És persze az sem igaz, hogy a monogámiának bármi köze lenne a szocializmushoz vagy a kommunizmushoz, ez jóval korábbi ügy.

A verseny monogámiában is adott, hiszen akár a férfiak akár a nők csoportját nézzük, akadnak olyanok akik több embernek tetszek, akadnak akik kevesebbnek. Így a verseny adott. Azonban a normális, egészséges mértéket egy poligámia túlságosan felerősíti, ráadásul bizonyos vagyoni kategória alatt gyakorlatilag kizárja a versenyzőket a lehetőségből.

A poligámia mindkét nemen belül egészségtelen versengést indukál: a férfiakat a feleség megszerzésének versenyébe nyomja bele, míg a nőket a már létrejött családokon belül kényszeríti állandó vetélkedésre.

Mindkét folyamat káros.

Nb: egy kis evolúciós kitekintés: az anyagi jólét nem áll korrelációban az adott férfi genetikai állományának "értékekével". Annak számos összetevője van. Egy-egy társadalomnak hogy ideálisan működjön szüksége van valamennyi domináns, agresszív, nyomulós férfira, de szüksége van (mégpedig egyre növekvő mértékben) csapatjátékos, jól adaptálódó, kreatív férfira is. Ha túl sok az domináns, a versengésük (csendes háborújuk) akár tönkre is teheti a gazdaságot.

Ad Dio 2018.02.10. 10:44:37

@mikocami:

Senki nem cáfolt meg semmit.

Az evolúciós elmélet messze a legjobb magyarázó elv az élet kialakulására és bonyolódására. A konkrét lépéseket persze még homály fedi, és ezért az evolúció elmélete egy erős hipotézis, nem több, de nincs a kezünkben jobb, illetve az igazat megvallva semmi egyéb sem.

Az élet minden bizonnyal lépésről lépésre, a Darwin által lefektetett elv mentén alakult, de még messze vagyunk attól, hogy ennek minden állomását teljes mélységében magyarázni tudjuk.

Az ilyen filmak arra jók, hogy bizonyos problémákra tegyenek érzékennyé, de semmi egyébre.

Az evolúció elméletének nincs komolyan vehető alternatívája.

Ad Dio 2018.02.10. 10:52:11

@karandash:

Nem szoktál ugyan reagálni rá, én már csak olyan vagyok, hogy linkelek. Itt egy cikk arról, hogy a túlhajtott verseny miért káros a teljesítményre:

www.forbes.com/sites/work-in-progress/2015/07/08/competition-at-work-positive-or-positively-awful/#3f5e4c332da8

Ad Dio 2018.02.10. 10:56:41

@karandash:

"ha mindenki kb. garantáltan jut egy muffhoz, abból nem lesz semmi civilizáció. Az a kommunizmus. "

Francokat. A kommunizmusban ez úgy menne, hogy a Párt "véletlenszerűen" kisorsolja a párokat, majd erről a fekete autóban érkező pártfunkci (Kerületi Kerítő) értesítené a delikvenseket. Az elv persze itt is érvényes volna: mindenki egyenlő, de vannak egyenlőbbek.

A normális módon működő monogámia egy egészséges versenyt hoz létre, amiben mindenki megtalálhatja a maga helyét.

2018.02.10. 11:09:13

@mikocami: egy kommentben ennyi helyesírási hibát régen láttam. Ha csak trollkodsz, akkor azt kell mondanom, hogy ügyes vagy.

Ad Dio 2018.02.10. 11:54:48

@karandash:

Most komoly, hogy hejesiraasi hubákra hajtasz? Tesek it van egx par :-))).