Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

15 tévhit a szexről

2017. november 05. - Csősz Roland

untitled-design-27.jpgGyerekkorunk óta hallunk mindenfélét a szexről – hol barátoktól, hogy a netről, tévéből szedve össze mindenféle elborult elképzelést. Amik persze aranyosak, de némelyik már ciki lehet, ha felnőtt korra is megmaradnak. (Pláne, ha hangoztatjuk őket.) Az, hogy nem íródtak még mindig felül, sok esetben csak  a megfelelő szexedukáció hiányából fakad. Úgy döntöttünk, most már ideje összeszedni őket, és egyesével mind megcáfolni. Fogadjátok szeretettel és szkepticizmussal!

  1. A pénisz mérete megállapítható a lábméretből.

Semmilyen összefüggés nincs a kettő közt, de ügyes próbálkozás.

  1. Óvszerrel tovább bírják a férfiak.

Csak félig hamis, mert a gumi nem önmagától jár ilyen hatással, viszont, ha valaki amúgy is utálja, előfordulhat, hogy nem okoz akkora élvezetet és ez vezethet későbbi ejakulációhoz. Sajnos azonban ugyanennyire okozhat potenciacsökkenést is, pont a kellemetlen érzés miatt.

  1. A szőke nők vonzóbbak a barnáknál.

Ez talán igaz azokban a kultúrákban (főleg az Egyenlítő környékén), ahol a ritkaságba megy a világos haj, de például egy magyar pasinak semmivel sincs erősebb preferenciája a szőkék iránt. Arról is készült már kutatás, hogy több alkalommal és/vagy több partnerrel létesítenek-e szexuális kontaktust a szőke hölgyek egyéb társaiknál, de semmilyen különbséget nem találtak.

  1. A nagyobb mell kevésbé érzékeny.

Az elv e mögött az, hogy az idegek jobban meg kell nyúljanak, és emiatt valamiért csökken az inger erőssége, mire a receptortól eljut a feldolgozóközpontig. Viszont, ha ez igaz, akkor a rövidebb péniszű emberek miért nem élveznek „jobban” másokhoz képest? És a magasabb emberek kevésbé szenzitívek? Hagyjuk is…

  1. A szex remek, sőt a legjobb edzésforma.

Sajnos ez sem igaz. Egy fél órás aktus alatt 85-150 kalóriát égetsz el, míg ugyanennyi idő alatt már egy lazább, 10 km/órás futással is 150-200-nál járnál.

  1. A korai magömlés gyakoribb a fiatal generációknál.

A férfiak harmada küzd vele, kortól függetlenül, szóval ez sem igaz.

  1. Egy pasi minden hetedik másodpercben a szexre gondol.

Nem.

  1. Házastársak nem maszturbálnak.

A férfiak 98%, a nők 44%-a maszturbál házasságban élve is. A pasik havonta 12-szer, a nők 5-ször. Szerintem ejthetjük.

  1. Fogamzásgátló tabletta szedése hízáshoz vezet.

Régen talán igaz lehetett a magas hormontartalom miatt, a mai készítmények azonban jóval kíméletesebb összetételűek, így igen minimális a hízás mértéke, ha van is egyáltalán.

  1. A megfelelő szexpózzal eldönthető a születendő gyerek neme.

A kromoszómák vajmi keveset törődnek azzal, hogy melyik szögből érkezik a spermium.

  1. Amíg az ember nem kezd szexuális életet, addig nincs is szüksége HPV oltásra.

Ez több okból is marhaság: egyrészt a szülőnek fogalma se lesz, mikor adassa be a gyereknek, mert valószínűleg nem tudja, hogy az mikor veszti majd el a szüzességét (legfeljebb utólag). Másodrészt a vakcinának idő kell, míg kiépíti a teljes védettséget, szóval nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni.

  1. A HPV oltástól megnő a lányok szexuális vágya.

Ezerötszáz fős kutatással bizonyították, hogy semmilyen hatással nincs az oltás, leszámítva persze a HPV elleni védettséget.

  1. A nők titokban elvárják a többszörös orgazmust minden egyes szex közben.

Tekintve, hogy a pasiknak mindössze az esetek 65%-ban sikerül akár csak egyszer is kielégíteniük női partnerüket, aligha vár el tőlük bárki hasonlót. Plusz 25 év alatt még egyáltalán az előfordulása is ritka a többszörös orgazmusnak, mert időbe telik, míg a nő kiismeri annyira a saját testét, így aztán a férfitól se igazán várhatják, hogy rögtön képesek legyenek efféle öröm okozására.

  1. A meleg férfiak legtöbbször análisan szexelnek.

Nem mintha bárkinek is köze lenne a másik kedvenc szexpózaihoz, de azért erről is készült kutatás: a homoszexuális férfiak inkább az orális szexet választják az anális szex ellenében. Viszont érdemes megjegyezni, hogy egyúttal tudatosabbak is az STD fertőzésekkel kapcsolatban általában, és ezért gyakrabban használnak óvszert, mint heteroszexuális társaik.

  1. A szexuális fantáziák határozzák meg a szexuális orientációt.

Ha egy álom miatt arra következtetnél, hogy valójában homoszexuális vagy, akkor nyugi. Mindenkinek lehet néha álma azonos neműekkel, és ez így természetes. Az ember amúgy sem teljesen hetero- vagy homoszexuális (vagy csak ritka esetekben), sokkal inkább egy skálán mozog valahol a két véglet között, ezért aztán teljesen természetes egy ilyen álom vagy képzelgés.

A listát végigolvasva talán neked is eszedbe jutottak olyanok, amiket ismerősöktől, rokonoktól vagy a médiában hallottál/láttál a szexről, viszont számodra is hihetetlenül hangzanak. Ha még sosem merted felhozni, de szeretnéd tudni, hogy igaz-e, írd meg alább kommentben, vagy írj privát üzenetet Facebookon, és megválaszoljuk neked. Természetesen a diszkréció garantált.

Ha még több érdekességet olvasnál a szexről, látogass el weboldalunkra.

A bejegyzés trackback címe:

https://stopstd.blog.hu/api/trackback/id/tr6113157410

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ROTFL Manó 2017.11.06. 15:26:08

A tizes kérdés szerintem rosszul van megfogalmazva, mert nem igazán "eldönti" a póz a gyerek nemét, de hogy rásegít, azt több gyerekgyártással foglalkozó baba-mama portál is megírta. Plusz ha kombinálod az peteérés dátumával, akkor hatványozottan jobbak a gyerek neme megválasztásának esélyei.

efi 2017.11.06. 15:26:44

A 2-esben lehet igazság.
A merev farokra felhúzva elszorítja valamelyest az ereket a tövénél, ezért több marad benne.
Ha valaki legalább 3-at felhúz akkor meg nem is kérdés.

emul 2017.11.06. 15:45:30

@ROTFL Manó: Marpedig ha tobb "baba-mama portál" is megirta akkor az csakis igaz lehet... Pfft

agarik 2017.11.06. 15:53:50

@ROTFL Manó: A blogposzt tisztázza: a póznak SEMMILYEN hatása nincs, aki ilyet állít az olyan mint a homeopátia - hazugság.

@efi: Több gumit NEM szabad felhúzni, mert nem arra találták ki hogy az óvszer felületén súrlódjon, így szakadás várható. Tudtommal.
Amúgy nem szorít az el semmit. Az elv az, hogy mivel van valami a pénisz és a környezete között, az szigetelőrétegként viselkedik. A modern óvszereknél ez a probléma elhanyagolható. Hja, amikor még disznóbélből csinálták előfordulhatott - de azóta fejlődött a technológia.

Bright side of life 2017.11.06. 16:12:25

5. Tényleg... akkor jobb is ha futsz helyette...:)
7. Valóban nem, inkább 5...:))

Bright side of life 2017.11.06. 16:15:02

@ROTFL Manó: ... és ha éjfélkor szedett kakukkfüvet raksz a tv-re, jobb lesz a műsor.:))

szajkó 2017.11.06. 16:24:32

Az Ön számára hasznosak voltak-e az itt kapott információk?
- igen

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.06. 16:29:37

"Viszont érdemes megjegyezni, hogy egyúttal tudatosabbak is az STD fertőzésekkel kapcsolatban általában, és ezért gyakrabban használnak óvszert, mint heteroszexuális társaik."

Biztos a nagyobb tudatosság miatt van az is, hogy a homoszexuálisok között SOKKAL nagyobb a promiszkuitás, és nyilván a nagyobb tudatosság az oka annak is, hogy körükben lényegesen gyakoribb a HIV-fertőzés.

Tudom, egyes aktivisták bőszen tagadják a fentieket, főleg a nagyobb promiszkuitást. Unom folytonosan belinkelni az ezt igazoló tanulmányokat, szóval aki nem hiszi el, az ne higgye el vagy keressen rá - biztos fog még olyanokat is találni, amelyek az próbálják igazolni, hogy a homoszexuálisok hűségesebbek, kitartóbbak a párkapcsolataikban. A tény ettől még tény marad.

fidesz maszop dk egykutya 2017.11.06. 17:39:02

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "és nyilván a nagyobb tudatosság az oka annak is, hogy körükben lényegesen gyakoribb a HIV-fertőzés. "

Nyilván nem, hanem a máshova rakás, ugyan is bár a jelen 3,14nája már a s3gg, de akkor sem arra való, és egy védtelen, szétfeszegetett mikrovérzésekkel teli nyálkahártyában csúszkál a dákó, így az érrendszer megnyílik a HIV számára... Míg a nőknél még mindig kevesebb vállalja be az anált, és hagyományosban a HIV átvitelének esélye jóval kisebb. Sunába dugva 0,08%, hátsó bejáratnál már 1,4% az átadás esélye

WoodrowWilson 2017.11.06. 17:58:56

Én nem utálom az óvszert, és sokkal tovább bírom vele.

Treff Bubi 2017.11.06. 18:03:50

"Nem mintha bárkinek is köze lenne a másik kedvenc szexpózaihoz, de azért erről is készült kutatás" - csak nekem felesleges és képmutató ez a pikírt megjegyzés ebben a cikkben?

2017.11.06. 18:17:14

@ROTFL Manó: a baba-mama portálokon aztán tényleg mindent komolyan lehet venni, mert a kismamák mind hirtelen orvos-genetikusok lesznek...

@agarik: márpedig a gumi szorít kicsit a tövénél, ez segít merevebben tartani a cerkát. Legalábbis nálam ez a helyzet, csak az a gond, hogy gumi nélkül jobban szeretem.

@Kovacs Nocraft Jozsefne: a homoszexuális férfiak közt tényleg magasabb a promiszkuitás, mint hetero férfiaknál.
Szerintem csak arról van szó, hogy a homokos férfiak tényleg annyiszor szexelnek, ahányszor akarnak. Mert nem egy náluk alacsonyabb libidójú nőt kell folyton győzködni, hanem egy magukhoz hasonlóan szexéhes pasast.
A hetero férfi is szexelne annyiszor és annyi partnerrel, mint a homo, csak hát a heteronak nőket kellene felhajtani, akik nem adják olyan könnyen magukat, mint egy férfi.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.06. 18:41:20

@Colonel H. Stinkmeaner:

Pontosan erről van szó. Nem véletlen a mondás, hogy ha szemmel mindent el lehetne intézni, akkor az utcák tele lennének hullákkal és terhes nőkkel.

roli101 2017.11.06. 20:05:57

Ha egy hetero férfi véleményt nyilvánít két férfi közötti szexről, akkor az pont olyan, mintha egy világ életében vega nőt kérdeznénk a csülökpörkölt finomságáról. Biztos lenne róla véleménye, valószínűleg undorítónak mondaná, de kit érdekelne, hiszen sose kóstolta.

Alick 2017.11.06. 21:47:12

@Colonel H. Stinkmeaner: De ha összejön egy szexmániás nő, az már akár sok is lehet...

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2017.11.06. 22:42:41

"A szőke nők vonzóbbak a barnáknál."
Preferencia kérdése, de alapvetően evolúcióbiológiai háttere van....

Macskond 2017.11.06. 23:06:21

2. Cáfolnám. De. Tovább bírja. Én legalábbis biztosan.
3. Komplikáltabb kérdés, de ezt is cáfolnám. Ha megkérdeznék azt mondanám, hogy nem érdekes a haj színe. (annyira hogy szőke barátnőm még nem is volt) De a tudatalattim nem ezt mondja. És ezt nem én találtam ki, hanem más vette észre rajtam. Ha csak úgy az utcán, strandon "kiértékelünk" akkor tendenciózusan több szőkét választok ki mint "jó nő" , mint más hajszinűt. Amíg ezt nem mondták nekem, addig én magam nem is vettem észre ezt a tendenciát.
Ebből a 3. pont beli állítás tekintetében az következik, hogy az a felmérés ami a megkérdezésen alapul nem fogja igazolni a gyakorlatot ami ettől eltérő eredményre vezethet. Azaz rossz a módszer.

Einsteintől kölcsönözve: "100 elvárt eredményű kisérlet sem bizonyít egy elméletet, azonban 1 negativ is elég a cáfolatához." (remélem jól írtam le a lényegét)

Libidó 2017.11.07. 00:05:13

@Macskond:
"Ha megkérdeznék azt mondanám..." - de a kutya se kerdez
"a tudatalattim nem ezt mondja" - Foggģgalmad nincs, mit mond a tudatalattid. Ha lenne, akkor nem tudatalatti lenne....eeerted?!

De jo volt kotozkodni egyet :) Szevasztok

Szarazinda 2017.11.07. 00:09:49

" Az ember amúgy sem teljesen hetero- vagy homoszexuális (vagy csak ritka esetekben), sokkal inkább egy skálán mozog valahol a két véglet között"

Na, ezt 16-iknak be is tehetnéd. Gyakran mantrázott közhely, kár, hogy baromság

Közbiztonság Szilárd 2017.11.07. 02:13:54

150-200 kalóriát kb. 3 felüléssel égetsz el.
Vagy esetleg még egy barom, aki nem tudja a különbséget a kalória és a KILOkalória közt?

Remélem, egyszer majd 250 méter helyett 250 KILOmétert kell futnod, hátha akkor megérted, baszd meg, ahogy a hozzád hasonló észosztó hülyék is talán megértenék.

2017.11.07. 04:42:07

@Kovacs Nocraft Jozsefne: ez jó :) ezt a szólast engedelmeddel nyúlom.

roli101 2017.11.07. 06:49:15

Még egy tévhit: Ha nőként csinos vagy és szexi, akkor ez önmagában garantálja, hogy jó veled a szex.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.07. 07:36:12

@Colonel H. Stinkmeaner:

Nem én találtam ki. :)

@Szarazinda:

Igazából nem baromság, csak túl van egyszerűsítve. Én inkább egy aszimmetrikus kádgörbével ábrázolnám.

incognito ergo sum 2017.11.07. 11:36:49

Kicsit visszatekintve szerelmeskedő-partnereim mellméret - érzékenység összefüggésére, azt hiszem, van korreláció. De ez nem túl nagy mintavétel...

Csináltam egy kis táblázatot, tíz hölgy szerepel benne. Az első oszlopban a mellméretüket írtam 1-5 között (1 a fiús, két ilyen volt, 5 amibe bele lehet fulladni, ebből is kettő), a másodikban a mellük érzékenységét, 1 aki nem mutatott szinte semmit, 5-öst kapott az, akinek orgazmusa volt pedig a farmerét le sem vette (menstruált éppen).

Aztán összeadtam a két számot. 6,6,5,5,6,6,6,7,6,6

Érdekes. Szóval (igaz: kis mintán) ez a tévhit szerintem nem annyira tévhit.

incognito ergo sum 2017.11.07. 11:44:05

@roli101:

Na például én nem tartom undorítónak a két férfi közötti szexet -- ha nekem nem kell szerepelnem :-)

incognito ergo sum 2017.11.07. 11:44:43

@roli101:

...de egy nem túl régi riportból megtudtam, hogy a melegpornó filmek szereplői szinte mind hetero férfiak.

THK 2017.11.07. 12:55:20

2: Bármilyen vékony az óvszer, egyértelműen csökkenti az érzés intenzitását - így pedig hogy lenne már hamis, h tovább bírja vele?

Hortenz 2017.11.07. 13:45:06

Miért van kint két napja index címlapon az a kibaszottul ronda női valag?

Macskond 2017.11.07. 16:39:53

@Libidó: Hááát.. van akinek az ad kielégülést hogy kotonokat tesztel, és van az akinek az hogy hülyeségeket írogat be a kommentek közé, elárulva hogy felmentették olvasás-szövegértésből. :-)

Azt írtam hogy MÁS elmondásából tudom mit mond a tudatalattim. Éééérted ?! :-)
Azért mert magadat nem tudod kihúzni a saját hajadnál fogva, más ezt simán meg tudja tenni egy külső pontból...

Pic 2018.12.11. 18:21:14

2. Kérdést szintén cáfolom. Személyes tapasztalat, hogy "de igen".

Gyorsan körbekérdeztem kollégákat is és 100% igen volt a válasz.

Szerintem valamit benéztek abban a pontban....

3. pont sem igaz.
Kollegina aki ősszel lett szőke azt mondja, hogy sötétbarnaként heti 1-2 alkalommal szólították le, ez most napi 4-5.

Pic 2018.12.11. 18:24:12

@pityókaborsommelier:

A 7-es kérdésre volt egy "angol tudósok" által végzett kutatás "of course" és azt hozták ki, hogy egy tinédzser fiúnál az ÁTLAG az napi 150 körül van.

Ugyanez egy negyvenes férfinél már CSAK napi 20-30 között van.

Ha 10 órát veszek aktív időszaknak egy nap, az óránként 2-3.

STIMMEL. :))