Korábban foglalkoztunk azzal, mennyire tévúton jártak Indiában, amikor a Kama Sutra segítségével kezdtek prevenciós programba, de a prostituáltak és a nemi betegség kapcsolata bőven tartogat még témát. Elég csak abba belegondolni, hogy az országonként eltérő törvények hogyan állnak az ilyen tevékenységhez, és máris falakba ütközünk, ha egységes STD megelőző programmal akarnánk előállni. Amíg Hollandiában, Új-Zélandon és Ausztráliában dekriminalizálták a prostitúciót, addig Svédországban nem az örömlányokat, hanem kuncsaftjaikra csap le a törvény. Vajon melyik országban lenne könnyebb bevonni az embereket egy ilyen programba? És melyikben sürgősebb?

A Stop STD! kampányában is érezzük annak felelősségét, meg persze az ebből fakadó nehézséget, hogy bár azonos kultúrában élünk, így is csak nagyon lassan lehet felülírni az emberek fejében lévő tévhiteket tényekre. A fenti jogi különbségek az ezerből csak egyetlen aspektusára mutatnak rá annak, miért nem alakult még ki világszerte alkalmazható és hatékony prevenciós program ennyiféle kultúra mellett. Ahogy arra se lehetett felkészülnie az ezzel foglalkozó egészségügyi szervezeteknek, ahogy a globalizáció a szexiparra hatott, mert – sajnos vagy sem, de – ez sem hozta közelebb az országok gondolkodásmódját a témában.

Vajon hányan gondoltak eddig bele, hogy a korábbi „mindenki ismer mindenkit a környéken” helyzet megszűnése milyen durva veszélyekkel járt az örömlányok és az őket látogatók szempontjából? Persze a városok méretéből fakadó személyközi távolság a fizikaival fordított arányban fokozatosan csökkent a történelem során, de a prostitúció már akkor is szervezetten működő egységeiben pletykák útján hamar elterjedt, kivel nem érdemes hálni, így még akkor is védettebb volt mindkét fél, mint manapság. Az első valóban hatékony prevenciós kampányra viszont egészen a második világháborúig kellett várni.

És persze nyilvánvaló, hogy aki szexből él, az a gyakori partnercsere miatt valószínűbben kap el valamilyen nemi betegséget, de ez még nem indok az olyan szintű megbélyegzésre, hogy az egészségügyi dolgozók is azt feltételezzék, csak prostituáltak járnak STD szűrésre. Az internetnek „hála” pedig nem csak a törvényes határok szűntek meg létezni a komplett szex iparban, de könnyebbé tette a pl. volt szovjet államokban hirtelen beállt munkanélküliség utáni külföldi elhelyezkedést, ami sokaknál megint csak a szexet jelentette, mint legegyszerűbb bevételi forrás.

Külföldre menni és ott prostituálttá válni – ez végképp ellentmond a „mindenkit ismerek a környéken” elvnek. Ha ma valaki egy idegen országba csöppen, hogy szexmunkásnak álljon, sok esetben azt sem tudja, ki fia-borja látogatja éppen, se azt, hogy milyen jogai vannak például erőszak esetén. Márpedig utóbbi azért kiemelten fontos tényező, mert egyelőre sokfelé találni még olyan véleményt, ami alapján az örömlányok jogai másodlagosak, hiszen amúgy is illegális munkát végeznek. Az ilyen hangoknak olyan erős társadalmi nyoma van, hogy kérdés, mikor lép fel végre egy másik erő, aki egyensúlyozni tudja azt?

Mert ami igazán érdekes, az az örömlányok véleménye minderről. Egy csomóan tisztában vannak a szexuális úton terjedő betegségek, azaz az STD-k veszélyével, mégse ettől rettegnek. Az egy dolog, hogy a férfiak sokszor még mindig elutasítják az óvszert és belekényszerítik a lányokat a védekezés nélküli szexbe, de a fizikai erőszak is annyira gyakori az életükben, hogy ha valami miatt veszélyben érzik magukat, akkor az ez.

Így viszont oda lyukadunk ki, hogy ha már a prostitúciót aligha fogja az emberiség valaha felszámolni és persze, szükséges a kifejezetten szexmunkásoknak szervezett jogi és egészségügyi felvilágosítás, de a világra éppúgy ráférne ugyanez, no meg egy agressziókezelő tanfolyam. Abból van már globális?

Ha a blogot már olvasod, jó úton jársz, hogy saját prevenciós programba kezdj. Volt már cikkünk arról, hogyan világosítsd fel a témáról gyermeked, de felnőtteknek szóló verziót is találsz honlapunkon.