Milyen a magyar STD helyzet?

std1.jpg

Volt már szó arról, hogy mi a helyzet a nagyvilágban – elég riasztó, de arról még nem beszéltünk, hogy mi a magyar STD helyzet. Elvileg jól állunk, Európa sem olyan tűnik olyan fenyegetőnek, mint a világ többi fele, de ez nem jelenti, hogy a veszély minket elkerülne. Sőt, pont a korábbi eredmények többszöröződése figyelhető meg.

Évente 1200-1600 bejelentett eset fut be Magyarországon gonorrhoeából, épp abból a betegségből, aminek gyógyíthatatlan változata most kezdett világhódításba. S kihalt betegségnek tűnhet a szifilisz, hiszen mostanában kevesebbet hallani róla, de sajnos még mindig velünk él: évente kb. 600 új esetet regisztrálnak hazánkban, s nem mellékes, hogy e két baktérium ferőzést több mint kétharmadrészben férfiak szenvedik el. A világ egyik leggyakoribb nemi betegsége, a klamídia, ezzel együtt is kb. 900-1100 új beteget jelent évente. Ez nem jelenti, hogy csupán ennyien lennének. A regisztrált HIV fertőzöttek száma is csak nő Magyarországon, most kb. 300 főnél tartunk, ám ennek – és minden más STD-nek is – az optimista becslések szerint is négy-ötszöröse, a realistábbak szerint tíz-húszszorosa valószínűsíthető.

1.pngAz ok, hogy mégsem tudunk róluk, kétrétű: egyrészt a betegek még ma is félnek a megbélyegzéstől. Ez különösen igaz lehet a vidéki kistelepülésen, ahol azonnal híre menne egy megfertőződésnek, viszont a statisztika azt mutatja, a betegek nagyrésze – kb. 70%-a – budapesti. Így az is valószínű, hogy bár a fővárosiak elvileg tájékozottabbak az egészségügyi kérdésekben, mint az ország kisebb településein – ahová viszont ritkábban is jut be fertőzött utazó –, ha valaki csak gyorsan futja át a szexuális úton terjedő fertőzésekkel kapcsolatos tényeket, hamar arra a hibás következtetésre juthat, hogy nincs mitől tartania, mert utána úgyis meggyógyulhat antibiotikum-kúrával. Ez pedig súlyos tévedés, mivel nem minden STD-t terjesztenek baktériumok, de amit mégis, azok is megtanulnak idővel rezisztenssé válni a kezelésre.

std2.jpgA másik súlyos tévedés azzal kapcsolatos, hogy kihez érdemes fordulni nemi betegség esetén: ijesztően sokan vannak, akik azt sem tudják, hogy ha odalenn gondjuk van, akkor milyen rendelésre kell bejelentkezni. Sokak a háziorvoshoz, urológushoz és nőgyógyászhoz rohannak ahelyett, hogy bevállalnák a nemi gyógyászt – például az előbb említett megbélyegzéstől való félelem miatt, vagy mert eszükbe se jut, hiszen „oda nem szokás járni”. A gond ezzel csak annyi, hogy – szemben a közhiedelemmel – nem minden orvos ért mindenhez, így a nem STD-kkel foglalkozó orvosok sem feltétlenül ismerik úgy a nemi betegségeket, hogy reális diagnózist tudjanak adni, ebből fakadóan pedig rengeteg esetben akkor is antibiotikumot írnak fel, amikor arra semmi szükség nem lenne. Ez még önmagában nem is lenne akkora probléma, viszont mivel a fertőző partner kezelése is gyakran elmarad, maga a beteg is hamar visszafertőződik és kezdődik minden elölről. Ilyen kérdésekben tehát feltétlenül többet tudnak segíteni egy nemibeteg gondozóban, mint például az urológián.

Ebből az is következik, hogy hiába nem tűnnek riasztónak a hivatalos számok, ezek a fertőzések épp most, ebben a percben is úgy mutálódnak, hogy egy újabb gyógyíthatatlan törzs jöhessen létre, ami akár az ember egész életére kihathat nem csak a szexben, hanem az önképének torzulásában is. Az STD-k által végzett testi-lelki rombolás pedig kis mértékben sem elfogadható, és a cél nem az új fertőzések számának csökkentése, hanem a teljes megszüntetése kellene, hogy legyen. Már csak azért is fontos magyarként előre gondolkodnunk, mert a világ több fejlett országában már most kiemelkedően magas a fertőzöttek száma, és sajnos elég elképzelhetetlen, hogy hozzánk ne érjen el ennek hatása.

Hazádat olyan, kevésbé reklámozott módon is védheted, hogy utánaolvasol a legfontosabbaknak a témában és csak azokkal a partnereiddel hagysz fel az óvszer használattal, akik már vettek részt STD szűrésen. Közös mottónk: Közösülj okosan!

Szerző: Csősz Roland