A jövő betegségeit az internet már előre megjósolja

internet.pngMióta már a mobileszközökön is kényelmesen elérhető az internet, gyakorlatilag bármilyen problémára megoldást találhatunk egy-két kulcsszó bepötyögésével valamelyik keresőbe. Hogy ki melyiket szereti, az egyéni preferencia kérdése, azonban vitathatatlan tény a Google fölénye – talán épp ezért nem meglepő az sem, ha az így felgyűlt adatokat próbálják minél inkább hasznosítani.

Elsőre azért rémisztő lehet belegondolni, mennyi mindent tudnak rólunk a technológiai cégek pusztán az alapján, hogy mikre keresünk és kattintunk rá – akár még azt is, hogy min mennyi ideig tartjuk rajta a kurzort. Viszont ha megfelelően használjuk az így szerzett adatokat, azzal valami nagyon is jót alkothatunk Google Flu Trends, ami által 7-10 napra előre bejósolhatóvá válik, hogy mikor, hol fog kitörni influenzajárvány. Mindezt pofon egyszerűen teszi: megnézi, melyik országból keresnek rá az előre rögzített kulcsszavakra (amik általában valamilyen tünetre vagy gyógymódra vonatkoznak) és ezeket összesíti.

Mindez nem valami egetverő újdonság, több mint tizenöt éve kezdték az adatokat gyűjteni a fenti példához. Talán mondanunk sem kell, hogy itt nem álltak meg, egyre több betegség terjedését kezdték monitorozni a kereső segítségével. Ez számunkra is fontos előrelépés, az egyik legutóbbi projekt ugyanis a HIV terjedésének megfigyelése volt.

internet2.png

Azért is óriási dolog ez, mert hiába van jelen már közel száz éve a vírus, csak akkor kezdtek globálisan is foglalkozni vele, amikor megtörtént az első kitörés az első nyugati országban – az USA-ban –, most pedig gyakorlatilag bárki nézegetheti, merre terjed jobban a vírus. A fent említett influenza követés hazánkban is 11 évig zajlott, a betegségek követésének lehetősége tehát már közel sem csupán a fejlett országok kiváltsága, ebbe tényleg akárki beszállhat.

Az is igaz viszont, hogy csak fenntartásokkal lehet csak az adatokhoz nyúlni, de a legvalószínűbb tévedésekre már előre felkészültek a program alkotói. Megtörténhet például, hogy a keresések megemelkedett száma januárban a vizsgákra készülő orvostanhallgatóknak, és nem egy fertőzéshullámnak köszönhető, nemde? Meglepő módon ennek igen kicsi az esélye: hiába jut ugyanis ugyanahhoz a találathoz a két tábor, az odavezető út meglehetősen eltérő. Míg a hallgatók direktebben, de általános információk után kutatnak, addig a betegek tárgyi tudás hiányában inkább sötétben tapogatózva, pusztán a tünetekre rákeresve jutnak el a betegségek leírásához.

Az egyes kulcsszavak súlyozása, a kereső és ismert betegek statisztikáinak egyeztetése mind finomhangolásra szorulnak még, így a módszer legyen bármily régi is, még mindig csiszolandó. Ennek ellenére pl. az USA államaira levetítve ellenőrzött gonorrhoea fertőzések száma a kutatások szerint valóban azonos arányban változott a keresések számával, ráadásul mindezt demográfiai adatokra is lehetett szűrni és úgy megfigyelni a magasabb kockázatúnak vélt populációt.

internet3.png

Meglepődnénk, hogy ezek után az ilyen, szó szerint bárki által elérhető módszerek ellenére se lenne alapvető az efféle bejóslás az egészségügyi intézmények részéről. De úgy tűnik, nem használják: újabb és újabb riadalmat kelt minden egyes kitörés, a kórházak pedig látszólag egy pillanat alatt terhelődnek túl. Pedig hazánkban jelenleg is tombol a szifilisz és gonorrhoea járvány, mégse hallani róla sehol. Mintha az emberek még mindig magukra lennének hagyva a problémáikkal, és nem vehetnék igénybe az internet segítségét – akár intézményi vagy országos szinten.

A fertőzésveszély nagyon is komoly, hiába nem szól róla se TV, se a mainstream internet. Kevés odafigyelés kellene pedig a megelőzéshez, de még infót is alig találni arról, hogy hogyan tegyük mindezt. A Stop STD! kampány célja pont ezen módok hirdetése, így kérünk, hogy szánj rá te is öt percet, hogy aztán éveket nyerj egy balul elsült kalandod miatt.

Szerző: Csősz Roland