Szex az első világháborúban

vh.jpg

Mikor a brit katonák 1914-ben elindultak a harcmező felé, zsoldkönyvükben egy rövid üzenetet találtak. Nagyon fontos tanács várta őket Lord Kitchener háborúért felelős államtitkártól: ez az üzenet 400 000 ember életét könnyíthette volna meg, ha betartják. Ám a háborúban megváltoznak a szabályok, és erre egy úr sem készülhetett fel.

A tiszteket kék, az egyéb rangú katonákat piros lámpával világított ajtóknál várták. A sor olyan hosszú volt néha, mintha egy kupadöntő meccsre igyekeznének. Sokan vágytak rá, hogy végre kiereszthessék a gőzt, míg másoknak az egészségmegőrzés fontos gyakorlata miatt érte meg ennyit várni. Érthető, hiszen ekkoriban a szexuális absztinenciát még kifejezetten károsnak tartották a férfi egészségére.

vh2.jpg

Ahogy az is érthető, hogy a háborúra készülvén a katonák edzettebbek voltak, mint valaha, telve energiával és persze tesztoszteronnal. Meg aztán, ez az élet része is. Tulajdonképpen a szex nem más, mint jövőbe tekintés, új élet adása. Egyszóval a halál tökéletes ellentéte. És különben is, egy férfi ritkán akar szűzen meghalni. Néha a bevetés előtti órákban már háromszázan vagy még többen álltak sorba. Mondom, érthető.

De az is érthető, hogy az „újrahasznosítható” óvszer, amit a front közelbe kiszervezett prostituáltak kaptak – ha épp kaptak –, közel sem volt elég, hogy egy egész hadsereg egészségét megóvja. A fent említett 400 000 ember már a megmentettek száma. A többieket nem sikerült helyben kigyógyítani a nemibetegségükből, és arról végképp nincs adatunk, hogy hány nő esett teherbe közben.

Pedig Kitchener figyelmeztetett. Azt írta: „…Ebben az új helyzetben kísértésre lelhetsz borban és nőben egyaránt. Mindkettőnek teljesen ellen kell állnod, és miközben minden nőt a lehető legudvariasabban kezelsz, mindennemű intimitást kerülnöd kell.”

De Kitchener nem tudta, hogy „ez is a háborúhoz tartozik”. Még akkor is, ha a feszültségoldás e fajtája épp, hogy elgyengít, megbetegít. Még akkor is, ha évente 60-70 000 ember hordta ki lábon a nemi betegségét. Nem készült fel egy állam sem arra, hogy a halál minden oldalról támad. A katonák egészségügyi állapotáról a britek 1916-ig az otthoniakat is tájékoztatták. Azért csak eddig, mert ebben az évben egy őrnagy öngyilkos lett, miután feleségének megírták, hogy miben szenved és hogy kapta azt el.

Tégy a megelőzésért, mert csak rajtad áll. Nem telik sokba, sőt ingyen adjuk. Csak olvass. Tíz percet. Fél órát. Amennyi időd van. Éveket jelenthet.